Ludas Matyi, 1980 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-27 / 13. szám
Egy icipici anyóka állt az önkiszolgáló stelázsija előtt. Egészen mindennapos icipici anyóka volt, amilyenből huszonnégy megy egy tucatra. A figyelmemet azzal vonta magára, hogy lemondóan legyintett, majd azt mondta, csak úgy, bele a levegőbe: — Na, hát ma sem jön össze. Ez most már sosem jön össze és kész. Amúgy nem szokásom icipici anyókákat nyílt önkiszolgáldák során leszólítani, de a kíváncsiság pillangója felütötte bennem a fejét és az ilyesmi csiklandós. — Mi nem jön össze, icipici anyóka? — Hát a Seherezádé algabólé. Az a szép zölddobozos odafenn. Tudja fiacskám, hetven esztendeje életem egyetlen vágya, hogy megkóstolhassam a Seherezádé algabólét. De sosem jött össze. Történelmi sorsfordulók zúgtak el a fejem fölött vészes vijjogással, a gyász és az öröm madarai csattogtattak mindenféle szárnyakat, de a Seherezádé algabólé nekem sosem jött össze. És most már nem is jön. — Hogyhogy? — mondtam. — Miért? — Azért, mert a Seherezádé algabólét a világ kezdete óta mindig a stelázsi tetejére rakják a boltosok. Odarakta Snéberger, a kreszleros, odarakta a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete, odarakja az Északkelet-nyugatpesti cnki. A stelázsi teteje két méter ötven centi, és viszont nem nőttem egy harmincnál magasabbra. Hát ezért. Szomorú — mondtam. — De miért nem fogyaszt Szindbád borbolyaguzmit, vagy Sabu somkocsonyát? Ezek a második polcon találhatók, amely a legicipicibb anyókák számára is könnyűszerrel elérhető. Megvetően nézett rám. — Az ember magasra tör, fiacskám. És aki egyszer Seherezádé algabelére emelte tekintetét, többé nem éri be Szindbád borbolyaguzmival, vagy akár Sabu somkocsonyával. Erről semmit sem tudtam. Sosem voltak ambícióim, mindig beértem az Aladdin bojtorjánsziruppal, a harmadik polcról. Némi ágaskodás árán esetleg felkapaszkodhattam volna a Perizád kórepasztáig a negyedikre, de Perizádot utáltam. — Elképzelheti, hogy mindent elkövettem a Seherezádé algabólé érdekében — folytatta az icipici anyóka. — Hogy mást ne mondjak, szültem egy leánygyermeket. A kis Hermina életén vörös fonálként húzódik át a Seherezádé algabólé. Például kora ifjúságtól kezdve súlyemelő edzésre fogtam. Arra gondoltam, hogy felcseperedvén, majd a vállára állhatok, s így végre elérhetem álmaim netovábbját, a legfelső polcot. Tizenöt esztendős korára a kis Hermina úgy emelt, mint egy gőzdaru, de sosem nőtt száztíz centinél magasabbra, s így minden fáradozásom kárba veszett, mert egymás hegyibe kapaszkodva sem tettünk ki többet két méter negyvennél. A kis Hermina most otthon ül és olyan, mint egy kocka. Én viszont megtanultam, hogy nagy és szentséges vágyak terén az ember sosem számíthat a gyermekeire. De akkor még nem adtam fel. A Seherezádé algabólé iránt való áhítozásom újabb erőfeszítésekre sarkallt. Szültem tehát egy fiúgyermeket. A kis Herman ... — Egy pillanatra, icipici anyóka — nyeldestem viszsza a könnyeimet. — Ha most azt mondja, hogy a kis Herman sosem nőtt kilencven centinél magasabbra, esküszöm, sikoltozni kezdek. — Ellenkezőleg — intett az icipici anyóka. — A kis Herman erős mint a ló és legutóbb magánmérések szerint a két méter huszonnyolc centit is túlhaladta. De mire akkorára cseperedett, hogy a vállára kapaszkodva éppen elértem volna a Seherezádé algabelét, tatarozni kezdték a boltot. Ez két évig tartott, addigra viszont a kis Hermant rég elsodorta az idők kavargása. Most éppen Tokióban turnézik, Untermann egy gálacsoportnál. — Na jó — mondtam. — Fejezzük be a történetet. Odatámasztottam a létrát, lekaptam egy Seherezádét és az icipici anyóka kezébe nyomtam. Úgy nézett rá, mint a kis Herminára és a kis Hermanra együttvéve sem. — Istenkém ■— hüppögte. — Hát mégis ... Érdemes volt élnem ... Érdemes volt hetven évig epekednem... Elömlött bennem a szívjóság langyos teje. Szeressük egymást, segítsünk egymáson, emberek. Talán méltányos lenne, ha mától én is magasabbra törnék, Seherezádé algabólét fogyasztanék a legfelsőbbről. Az icipici anyóka átbökte a mutatóujját a staniolon, aztán csecsemő módjára a szájába dugta és olyan volt az arca, mint egy öreg Vénuszé. Egy teljes pillanatig. Mert a következő pillanatban eltorzult, mintha ráültek volna. — Pfuj! — krákogta. — Hiszen ez pocsék! Álmomban ne jöjjön elő. A Seherezádé algabólét elegáns parabolában a cipőmre pökte és az öklét rázva kergetett ki az üzletből. — Gyilkos! — kiáltotta. — Ezt teszi egy idős aszszonnyal? Gazember! Azt hiszem maradok mégis Aladdinnál... Peterdi Pál HARC A CSÚSZÓPÉNZ ELLEN ... Az ünnepek torlódása miatt, a nyomda kívánságára, lapunk 14—15. száma összevontan jelenik meg, 32 oldal terjedelemben. HÚSVÉTI DUPLA SZÁMUNK április első napjaiban jut el az előfizetőkhöz és a hírlapárusokhoz. Ára: 5 forint 60 fillér. Nemcsak dupla ár — dupla szórakozás is! OKTATÁSI REFORM-GYEREK