Ludas Matyi, 1980 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1980-09-18 / 38. szám
A 7-es buszon figyeltem föl rá. Csak négy ujjal fogta a kapaszkodó rudat, a kisujja magányosan meredt a tetőablak felé. Hoppá, ez az én emberem lesz! Illetve éppen hogy nem emberem ... — Elnézést a zavarásért — szólítottam meg —, ön nem azok közé az embereknek álcázott micsodák közé tartozik, akik minden pénteken este a televízióm képernyőjéről támadást intéznek a Föld ellen? Egy idegen bolygóról? Hogy kiirtsanak bennünket és a helyünkre telepedjenek? A tag mereven rám nézett, szabad balkezével zakója belső zsebében kezdett kotorászni, de én szelíden lefogtam. — Ugyan —mondtam—, hagyja azt a csillogó fémkorongot vagy vízipisztolyt vagy forgó nyársat, amivel lúdtalpat meg szívbillentyűt tud csinálni a mellékszereplőknek, ilyesmiktől borsódzik a hátam. Én nem akarom leleplezni magát, csak kérdezni szeretnék egyet és mást. Űzött vadként nézett körül, de a zárt közlekedési eszközből nem volt egérút. — Ki vele, de gyorsan! — sziszegte gonoszul és teljesen elvetemedve. — Mire kíváncsi? — Arra, hogy maguk komplett hülyék ? Szóval, olyan, nem emberi lények, akiknek csöpp sütnivalójuk sincs? — Kikérem magamnak ... — kezdett volna önérzeteskedni, de gyorsan leintettem. — Tudományosan érdeklődöm, nem cikizési szándékkal. Vegyük az apróbb dolgaikat. Miért kell maguknak kiképzőtábor a Földön, miért nem tanítják meg a kádereiket már otthon? A rezsi is kisebb lenne, meg a lebukási veszély is. Miért csinálnak nagy apparátussal hurrikánt, amikor van az nálunk maguk nélkül is minden évben? Miért pumpálják ki rabul ejtett tudósok fejéből a tudományt, amikor a közkönyvtárak ingyen vagy bagóért látogathatók? És egyáltalán, mit profitálhatnak maguk a mi szinuszgörbénkből, meg tangenstételünkből, hisz maguk sokkal magasabb szinten állnak. Menetrendszerűen érkeznek a csészealjaik, emberi alakot tudnak ölteni, szkafander nélkül járkálnak. Agyonlövetés esetén, fittyet hányva arra a tételre, hogy az anyag nem vész el, maguk egyszerűen semmivé válnak ... Dehát mindez apróság. — És mi nem apróság? — A két alapkérdés. Hogy miért pont a mi Földünkre támadt gusztusuk? Talán itt a legkisebb a zaj, itt a legtisztább a levegő, itt a legkevésbé szennyezettek a vizek? És ami még ennél is érthetetlenebb, hogy miért forszírozzák, hogy eskü nyiffantsanak ki bennünket? Csak bele kellene nézniük az újságokba, rögtön belátnák, hogy Földünkön az embernek ember által történő intenzív létszámapasztásához nincs szükség külső segítségre... Már bocsásson meg, de maguk nagy fuserok. Hiszen megvan annak a közönséges rendje-módja, hogy hogyan vehető birtokba a Föld. Érdeklődés csillant meg a szemében. — Hogyan? — Egyszerű. Üdülőtelkenként kell fölvásárolni. Az ember beszerzi a szükséges papírokat, pecséteket, eljár a tanácsnál, a telekügyi hivatalban, kérvényt nyújt be a Vízügyhöz, az Elektromos Művekhez, megpróbál építési engedélyt kicsikarni... Az idegen lény a szívéhez kapott — Papírok, tanács, telekügy — hörögte. Majd, már a busz padlóján: — Kérvény, építési engedély ... Kezdett az alakja elmosódni, már csak a kontúr látszott, aztán az sem. Fiatalember a Hosszú, forró nyárból, így kell ezt csinálni, nem brutálisan, ököllel, meg revolverrel, elvégre emberek vagyunk. Remélhetőleg. Kürti András ~~t^i.hu — Kérem szépen... volna egy átadó gépkocsi-kiutalásuk? ... — Jó nekik! Elintézték az ügyét... ÉPÜLETROBBANTÁS OLAJFEGYVER _