Ludas Matyi, 1980 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1980-03-13 / 11. szám

— Az apámat azért süvegeltek meg, mert gróf volt, engem meg azért, mert vízvezetékszerelő vagyok. — Fiúk, eljárt felettem az idő... Fejgörcsöt kapok ettől a hangos zenétől­ .LEHET EGY KÉRDÉSSEL TÖBB?” — Mit ábrázol ez a kép? Erdőrészlet, Mun­kácsy-kép vagy kártya? RÍMHÍREK ÚJJÉ A LIGETBEN Nőjét cirkuszba kisérte. De a neje tetten érte, És amint hallottam tőle, Szupercirkusz lett belőle. TAVASZI SZÜNET Alig pár napos a szünet, A srácok a naptárt nézték, Aztán megszólalt az egyik: Ezt röviden elintézték. BUDAPESTI TAVASZ Rendkívüli munkáshad kell Tavaszi takarításra. Fővárosunknak ez most a Rendkívüli kiadása. Hidvéghy Ferenc A minap a belga televí­zió „Visa pour le monde” (Vízum mindenhová) című műsorának vendégeként Brüsszelben jártam. Az ottani tévé épületében két szárny található: egy a flamand adások irodái és stúdiói számára, egy meg a francia nyelvű szekciónak. Még elvétve sem kóricál át senki az „idegen” szárnyba, mit több, a kü­lönböző ajkú munkatársak még csak nem is biccente­nek egymásnak a semleges határzónát jelentő közbül­ső folyosón. Furcsa látni, hogy a belgáknak, akiknek — műsoruk címéből ítélve — az egész világra érvényes vízumuk van, épp csak saját magukhoz nincs be­járásuk. Egyre több szerkesztő­ség panaszkodik a nyom­dákra. Hogy — úgymond — már az is roppant kegynek számít, ha keser­ves sírás-rívások, szívsza­­kasztó könyörgések és ku­­tyaalázatú pitizések árán hajlandók kijavítani egy­­egy szedéshibát. A tördelő­szerkesztők a kezüket tör­delik, többnyire hiába. Pedig a nagy dolgok né­ha épp egy-egy félrefogás­nak köszönhetik létüket, íme, egy példa. Az egyik nyomdász arany keze alól az alábbi ólombetűk sor­jáztak az újságpapírosra: „Jóllehet Giscard d’Estaing és Schmidt nyilatkozata­­bizonyos értelemben atlan­ti fölzárkózást jelent, véle smndl et ncc lást a koráb­biakhoz képest.” Nos, az az érzésem, fe­leim, hogy ezzel a „smndl”­­lel meg „ncc”-cel valami nagyszerű, valami korszak­­alkotó dolog született meg. A legkényesebb kér­dések nyilvános megvita­tásának sosem sejtett táv­latai zárultak meg. Ezentúl nem kell afféle „egyrészt­­másrészt” dekázásokba bo­nyolódni. Sutty, belevág­hatunk a problémák kellős közepébe, s kimondhatjuk, ami a bögyünket nyomja. No persze, a megfelelő „sindl”-lel ez „ncc”-cel a megfelelő helyeken. Például a jövőben már bátran szóvá tehetjük, hogy mi a csudának vonul ki a fél magyar közélet Ferihegyre, amikor Sindl elvtárs, a kormány ncc-je a korábbiakhoz képest Liechtensteinbe röpül, majd amikor három nap múlva onnan hazatér. Az üzemmérnök a ko­rábbiakhoz képest immá­ron bátran közzéteheti vé­leményét igazgatójáról, aki eltűri vállalatánál a sm­dl-t, s csak ncm ellené­ben hajlandó prémiumot adni. A labdarúgóedző ki­öntheti lelkét:­a sajtó be­számolóival ellentétben igenis azért menesztették volt csapatától, mert Sundl, a csapat tizenéves üdvös­kéje azt terjesztette róla, hogy ő ncc. Pofonegyszerű az egész. S legföljebb csak egy kis smndl-t kockáztat vele az ember. No de ez igazán ncc a korábbihoz képest. * Évek óta hasztalan tö­röm a fejem, vajon mi módon juthatnak a magyar vásárlók kezébe a legkü­lönfélébb árucikkekhez mellékelt olyan — nyom­tatott — használati taná­csok, melyek szövegét szemlátomást a magyar nyelvhez egy fikarcnyit sem konyító külföldi szál­lító állítja elő. Hogyan le­hetséges, hogy az efféle nyelvi badarságok immár két-három évtizede min­dennemű kontroll nélkül kerülnek egy olyan nép fiainak-lányainak keze (és szeme) ügyébe, mely nyel­vének védelmében és ápo­lásában okkal-joggal lát létfontosságú nemzeti ügyet? Itt van, teszem azt, a legutóbbi ilyesfajta ter­mék, a „Bodum” névre hallgató férfi alsó. Emen­nek kezelési „útmutató"­­jában (-jében?) azt olvas­suk, hogy a holmi „hó mosóoldatban mosható”. Tanácsokat kapunk a „fe­­hérítés”-re és az „öblítés” „nőfokára” vonatkozólag is. Megtudjuk továbbá, hogy a szennyezettebb he­lyeket „puna kefével” kell „dörzsölnünk”. Hát a nyelvszennyezet­­tebb helyeket vajon­ mivel „dörzsölgessük, azt a nem-­ jólét?” Tímár György Egy napilap-tárcából: „Ezek a tehénleső uta­zások jó eredménnyel jár­tak, mert foltos alakjuk mindig felbukkant a lát­határon.” A láthatáron felbukka­nó, foltos alakú utazások csakugyan minden elkép­zelhető várakozást fölül­múlhattak. Főleg, ha bőg­tek is. A DEMOGRÁFIAI HULLÁM ELÉRTE AZ ISKOLÁKAT

Next