Ludas Matyi, 1981 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1981-11-12 / 46. szám

IFJÚSÁG! PARLAMENT X ^ ^---------^ 1,1 ^ ^ ^ n«|\ HIHWNI — És most kisorsoljuk, hogy ki lesz a parlamenter. A fiú, miután végighallgatta apja hosszú prédikációját a szerénységről, méltatlankodva így fakadt ki: — De hiszen annak idején ti is el­szívtátok az első cigarettátokat, elhagy­tátok a szülői házat, megházasoditatok, gyereket szültetek. Hát akkor mi miért nem telhetjük ugyanazt? — Ki mondja, hogy nem tehetitek? — sóhajt fel az apa. — Csak az a baj, hogy ti mindezt fordított sorrendben akarjátok megtenni. H3TH0 várni .Net Nem vagyok fatalista, ennek el­lenére nagyon szerettem a kiváló amerikai író, Thornton Wilder vi­lágsikerű regényét, a „Szent Lajos király hídjá”-t. Aki nem olvasta volna, annak elmondom gyorsan, hogy miről szól a regény: leszakad a híd, akik éppen a hídon voltak, mindannyian ott pusztulnak. Az író ezután, egyenként sorra veszi őket, sorsukat, hogy mi előzte meg azt a percet, amely után útjuk a hídon át vezetett. S kiderül, hogy így kellett történnie az események­nek, a végzet irányította vala­­mennyiüket az összeomló hídra. A világhírű regény írója bizo­nyára nem fog a hídra felzavarni haragjában, ha megkísérelem el­beszélni regényének mai, pesti vál­tozatát. „KIS LAJOS UTCA Kl'KAJA' Reggel, háromnegyed kilenc után öt perccel, egy szemeteskuka for­dult be a szűk Kis Lajos utcába, egész szélességében eltorlaszolva az egyirányú utca forgalmát. Még ugyanebben a percben négy sze­mélykocsi torlódott egymás mögé a kuka által képezett dugóban: egy Trabant, egy Lada Combi, egy Mercedes és egy Polski Fiat. Underberg Gedeon, a Trabant vezetője idegesen nézett az órájá­ra: kilencre várja őt Hatványos Pöttyi, a szép fotómodell. Ha elké­sik, talán meg sem várja őt a kis tündér, szürke hétköznap­jainak értelme. Idegesen dudált a kukásnak, aki készségesen hozzá­sietett és így szólt: — Hová menjek, te kopasz, meg­mondanád? Három utcával távolabb, egy öreg bérház második emeletén, ek­kor nézett az órájára Hatványos Pöttyi is, és ijedten ugrott ki az ágyból: — Atyavilág! — kiabálta —, mindjárt itt lesz az én szerelmes mókusom, és ha itt talál, még meg­­orrol rám! Tűnj el, édes! Torzonborz, szakállas fiatalem­ber kászálódott ki dörmögve, de engedelmesen a takaró alól és öl­tözködni kezdett. . Underberg Gedeon a kuka miatt tíz perccel később érkezett a lány­hoz, mint jelezte. A lány már egye­dül volt. * * * A Trabant mögött a Lada Combi állt, lopott meszet vitt Hollander telkére. A telken, a dugóba került Lada Combival egy időben éppen két nyomozó érdeklődött Hollan­­dertől, hogy honnan való a telken található huszonötezer tégla. Ha most befut a mész — villant át a verejtékező Hollander agyán a rémület —, minden kiderül. Tel­jes lebukás. De a mész valamivel később ér­kezett, öt perccel azután, hogy el­ment a két nyomozó. * * * A Mercedes volánja mögött az ismert élsportoló, Brúnó, a fene­gyerek bosszankodott. Egyszer mentem volna pontosan az edzés­re — mérgelődött —, és most tes­sék! Pedig ma jelölik ki a váloga­­tott keretet! Jól sejtette. A válogatók ezúttal példát statuáltak. Nem a tízper­ces késésért, hanem ez volt az a pillanat, amikor valakit büntetni kellett. Így történt, hogy Brúnó kima­radt abból a mérkőzésből, amely a sportág történetében a legszégyen­letesebb vereséget hozta. * * * A Polski Fiat sem ért időben a pályaudvarra, a kilenctizes sze­mélyhez, amellyel Nyékládpusztá­­ról érkezett látogatóba Málcsi néni a fivérével. A néni annyira zokon vette, hogy nem várták a pálya­udvaron — pedig egy szép tyúkot is hoztak ajándékba a pesti rokon­nak —, hogy a másik menyéhez állítottak be, és ott is maradtak náluk karácsonyig. A Kis Lajos utcában négy autót tartott fel egy szemetes kuka, reg­gel, háromnegyed kilenc után öt perccel. Törvényszerű volt, hogy éppen ők kerültek a dugóba? A véletlen, vagy a sors kifürkészhe­tetlen akarata? Akármi volt, de nagy mázli volt! Somogyi Pál — Úgy imádom az én drága "feleségem, hogy már negyedik napja ünneplem a születésnapját! * * *

Next