Ludas Matyi, 1982 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-26 / 34. szám

­ Ha rossz leszel, megnézheted az esti mesét. SZABADSÁGON A FONOK - Három percre beülhet, Jenőke .. . Két barátnő társalog: — Szeretném valamivel meglepni a vőlegényemet. — Akkor mondd meg neki, mikor születtél. Két előadó beszélget: — Engem nagyon za­var, hogy előadásom köz­ben látom, hogy az embe­rek minduntalan az órá­jukat nézegetik. — Nem tesz semmit. Sokkal bosszantóbb az, amikor az órájukat a fü­lükhöz emelik, és rázzák, vajon nem állt-e meg. VHdTHa VäLQKl .NGM. ISMeRl BIOLÓGIAI RÉMALOM - Van még abból a jószagú permetező szerből? ■■■■■■■ Amikor kinyitottam az ajtót, két nő állt ott egy tajtékpipával. Azt is a szomszéd lakásban szerez­ték. — Hol az ezüst? —■­ kér­dezte az egyik, miközben a másik az ágyneműtartó­ban a lúdtollat kereste. — Az ezüst a gróféknál van — mondtam, mert ijedtemben nem jutott más az eszembe. — Hol a perzsaszőnyeg? — kérdezte a másik, mi­közben az egyik a csilláron a kristályfürtöket kereste. — A perzsaszőnyeg a padláson bujkál — felel­tem, mert féltem, hogy több keresztkérdést is fel akarnak tenni. — Hol a rézmozsár? — kérdezte az egyik, miköz­ben a másik a kredencben a meisseni porcelánokat kereste. — A rézmozsár kiment külföldre — szóltam, hát­ha ők is utána mennek. —­ Hol a zenélő óra? — kérdezte a másik, miköz­ben az egyik a pénztár­cámban a Mária Terézia tal­lérokat kereste. — A zenélő óra az ötö­dik emelet hatban van — válaszoltam, mert órán­ként különös hangok jöt­tek onnan.­ ­ — Hol a velencei tükör? — kérdezte az egyik, mi­közben a másik a falon Munkácsy, Rembrandt, Goya, Raffaello és Gau­guin munkáit kereste. — A velencei tükröt utoljára a Vidám Parkban láttam — hebegtem, mert téves nyomra akartam te­relni őket. — Hol a csipketerítő? — kérdezte a másik, mi­közben az egyik a vitrin­ben az elefántcsont legye­zőt kereste. — A csipketerítőt most verik Halason — makog­tam, mert az egyik bele­nyúlt a számba. — Hol az aranyfoga? — kérdezte a másik, miköz­ben az egyik rájött, hogy csak amalgám töméseim vannak. — Hol a platinája? — kérdezte az egyik, miköz­ben a másik a térdkalá­csomat tapogatta. — Mi van még elrejtve magában? — kérdezte a másik, miközben az egyik a hajamban turkált. — Arra még szükségem van — nyögtem, mert a másik kivette a szekrény­ből a drága díszöltönyö­met. — Adok érte kétszázöt­ven forintot — mondta az egyik, miközben a másik U ő belenézett a drága díszci­pőmbe is. — Há-há-háromszázöt­­ven — dadogtam, mert a vadonatúj cuccaimat jobb napokra tartogattam. — Vegye le a házikabát­ját, adok érte húsz forin­tot! — ráncigált az egyik, pedig a házikabátomon zsinór is volt. — Hány óra? — kér­dezte a másik, miközben az egyik kivette a nadrá­gomból a zsebórámat. — Tizenkettő, de hatért megveszem —– közölte az egyik, miközben három­száz forintot számolt a markomba. — Más nincs? — kér­dezte a másik, miközben az egyik félvállról nézett rám. — Nagyon sajnálom, hogy nem találtak valami értékeset! — pityeregtem. — Ide se jövünk többet! — förmedtek rám az ócs­­kások, miközben két arany öngyújtóval rágyújtottak egy arany kentre. — Bocsánat, ugráló maj­mot nem vesznek? — ki­áltottam utánuk ugrálva, de ők bementek a harma­dik emelet háromba, ahol a szennyest is tulipános ládában tartották. Tormai László :

Next