Ludas Matyi, 1982 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1982-08-26 / 34. szám
Ha rossz leszel, megnézheted az esti mesét. SZABADSÁGON A FONOK - Három percre beülhet, Jenőke .. . Két barátnő társalog: — Szeretném valamivel meglepni a vőlegényemet. — Akkor mondd meg neki, mikor születtél. Két előadó beszélget: — Engem nagyon zavar, hogy előadásom közben látom, hogy az emberek minduntalan az órájukat nézegetik. — Nem tesz semmit. Sokkal bosszantóbb az, amikor az órájukat a fülükhöz emelik, és rázzák, vajon nem állt-e meg. VHdTHa VäLQKl .NGM. ISMeRl BIOLÓGIAI RÉMALOM - Van még abból a jószagú permetező szerből? ■■■■■■■ Amikor kinyitottam az ajtót, két nő állt ott egy tajtékpipával. Azt is a szomszéd lakásban szerezték. — Hol az ezüst? —■ kérdezte az egyik, miközben a másik az ágyneműtartóban a lúdtollat kereste. — Az ezüst a gróféknál van — mondtam, mert ijedtemben nem jutott más az eszembe. — Hol a perzsaszőnyeg? — kérdezte a másik, miközben az egyik a csilláron a kristályfürtöket kereste. — A perzsaszőnyeg a padláson bujkál — feleltem, mert féltem, hogy több keresztkérdést is fel akarnak tenni. — Hol a rézmozsár? — kérdezte az egyik, miközben a másik a kredencben a meisseni porcelánokat kereste. — A rézmozsár kiment külföldre — szóltam, hátha ők is utána mennek. — Hol a zenélő óra? — kérdezte a másik, miközben az egyik a pénztárcámban a Mária Terézia tallérokat kereste. — A zenélő óra az ötödik emelet hatban van — válaszoltam, mert óránként különös hangok jöttek onnan. — Hol a velencei tükör? — kérdezte az egyik, miközben a másik a falon Munkácsy, Rembrandt, Goya, Raffaello és Gauguin munkáit kereste. — A velencei tükröt utoljára a Vidám Parkban láttam — hebegtem, mert téves nyomra akartam terelni őket. — Hol a csipketerítő? — kérdezte a másik, miközben az egyik a vitrinben az elefántcsont legyezőt kereste. — A csipketerítőt most verik Halason — makogtam, mert az egyik belenyúlt a számba. — Hol az aranyfoga? — kérdezte a másik, miközben az egyik rájött, hogy csak amalgám töméseim vannak. — Hol a platinája? — kérdezte az egyik, miközben a másik a térdkalácsomat tapogatta. — Mi van még elrejtve magában? — kérdezte a másik, miközben az egyik a hajamban turkált. — Arra még szükségem van — nyögtem, mert a másik kivette a szekrényből a drága díszöltönyömet. — Adok érte kétszázötven forintot — mondta az egyik, miközben a másik U ő belenézett a drága díszcipőmbe is. — Há-há-háromszázötven — dadogtam, mert a vadonatúj cuccaimat jobb napokra tartogattam. — Vegye le a házikabátját, adok érte húsz forintot! — ráncigált az egyik, pedig a házikabátomon zsinór is volt. — Hány óra? — kérdezte a másik, miközben az egyik kivette a nadrágomból a zsebórámat. — Tizenkettő, de hatért megveszem —– közölte az egyik, miközben háromszáz forintot számolt a markomba. — Más nincs? — kérdezte a másik, miközben az egyik félvállról nézett rám. — Nagyon sajnálom, hogy nem találtak valami értékeset! — pityeregtem. — Ide se jövünk többet! — förmedtek rám az ócskások, miközben két arany öngyújtóval rágyújtottak egy arany kentre. — Bocsánat, ugráló majmot nem vesznek? — kiáltottam utánuk ugrálva, de ők bementek a harmadik emelet háromba, ahol a szennyest is tulipános ládában tartották. Tormai László :