Ludas Matyi, 1983 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1983-08-25 / 34. szám
KI MIBEN TUDÓS Megvan a magyarázat: (KIKÜLDÖTT TUDÓSÍTÓNK JELENTÉSE PILISBOROSJENŐ CITYBŐL) Néhány évvel ezelőtt turbános törökök szállták meg Pilisborosjenőt, és rövid tusakodás után elfoglalták az ottani várat. Hogy az ügyből nem lett nemzetközi bonyodalom, az csak azért volt, mert mindez az Egri csillagok című történelmi film forgatásán történt. A kicsiny falu lakói éppen csak hogy kiheverték a háborúskodás okozta megrázkódtatást, most újra meggyűlt a bajuk — ezúttalaz amerikaiakkal. Hazánkban soha nem látott szuperkoncertet rendeztek ugyanis a Pilisborosjenőtől mintegy három kilométerre levő völgykatlanban. A hátizsákos turistának, aki mát sem sejtve beállított erre a szép kirándulóhelyre, még a lába is földbe gyökeredzik a csodálkozástól: először a száznyolcvan forint miatt — ennyibe került a belépőjegy —, de legfőképpen attól, a hogy egy, a fővárostól nem messze levő kicsiny településre eljött, ha nem is a Kánaán, de Amerika, Kalifornia, New York, Florida és egyéb hasonló táblákkal ellátott országúti cirkálók szaladgálnak a dimbes-dombos terepen — az amerikai rendszám alatt szégyenlősen húzódik meg a magyar, jelezve, hogy a kocsik csak a filmforgatás kedvéért változtatták meg állampolgárságukat — rendőrségi engedéllyel és átmeneti időre. Tiszta Amerika ez itt, Pilisborosjenő Cityben, a Fenevad című koprodukciós film forgatásán. Van itt minden, Hell’s Angels feliratú Pokol Angyalai, hamburgeres reklámtrikóban feszengő magyar fiatalok, Security trikóban pompázó rendfenntartó közegek, nem is szólva a maskarába öltöztetett törpékről — de róluk majd később. A színpad leginkább egy kiterjesztett szárnyú főnixmadárhoz hasonlítható, amely a technika meganynyi csodája révén alkalmanként tüzet okád és a fejét forgatja. Akad mit néznie, itt van ugyanis mindenki, aki csak számít — legföljebb a közönség nem számít, mert két zenekar között időnként csaknem egy óra is eltelik, addig szabadfoglalkozás, mindenki azt csinál, amit akar. Ami engem illet, sehogyan sem értem, miért nem tudtak a pilisborosjenőiek egyértelműen lelkesedni az ötletért, hogy csendhez és nyugalomhoz szokott falujukban egy kicsit megpezsdüljön az élet és csupán egyetlen nap több tízezren, vonuljanak rajta keresztül. Igazán megérthették volna, hogy az idegenforgalom nemcsak a népgazdaság, de a kisebb közösségeknek is érdeke, ráadásul a helybeliek — az ürömiekkel és az óbudaiakkal együtt — akár akarták, akár nem, ingyen és bérmentve hallgathatták azokat a világhírű együtteseket, amelyekről — a Nazarethet nem számítva — most hallott először az elmaradott magyar közönség. S akinek még ez iskevés, azt hadd állítsam meg egy keresztkérdéssel: ki tudja megmondani, mikor hozták volna rendbe a faluból Budapestre vezető utat, mikor pótolták volna a közvilágítás sötét foltjait, ha nem most, a filmezés kedvéért? Magát a hatalmas grizzly medvét egyébként senki sem látta Pilissoprosjenőn — talán attól féltek, hogy egy túlbuzgó helyi vadász puskavégre kapja még a forgatás befejezése előtt. Pedig létezik a medve, nem kacsa, egyesek szerint hatméteres, mások azt állítják, hogy csak négy, de ismerek valakit, aki látta, amint egy bizonyos illető halottá, miszerint egy ismerőse kiszimatolta, hogy a kedves, egyszerre több tízezer embert megtámadni képes fenevad nem is komputerrel mozog, hanem egy pantomimes bújt a bőrébe. S ha már itt tartunk, szóljunk néhány szót a törpékről, azokról az arányos testalkatú, 90—110 cm közötti férfiakról, akiket azért szerződtettek a produkcióhoz, hogy a két és félméteres medve nagyobbnak látsszék. Mindez azzal a jóleső érzéssel töltheti el a pilisborosjenőieket, hogy minden relatív, a macska is lehet oroszlán, csupán az a kérdés, kikkel van körülvéve. Föld S. Péter NEM A TANKÖNYV KÉSIK, HANEM A TANÉV KEZDŐDIK KORÁBBAN IX SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS ETTŐL MAJDNEM A KÖZÖNSÉG LETT FENEVADDÁ. .