Ludas Matyi, 1986 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1986-04-02 / 14. szám
LEÁNYKÉRÉS — És ha ezentúl egy helyen lennénk útban? SÚLYTALANSÁGI ÁLLAPOT Nemsokára nyugdíjba megy az öreg! Szavazott már a Bádog Antennára? ALULJÁRÓ KÓPÉSÁGOK ért mondják azt, szerkesztő úr drága, hogy nem eléggé színes a mi tévénk műsora? Háromszínű nagy nemzeti ünneplésünk után jöttek a két szín alatt megült évfordulók. Egyik nap egy tízéves áruház, másik nap egy 75 éves sportklub volt az ünnepelt, csak a véletlen teszi, hogy mindkettő piros-kék színekben versenyez. Azon egy kicsit eltűnődtem, hogy egy évtized méltatására 90, háromnegyed évszázad eredményeinek elismerésére csak 20 perc jutott. Aztán rájöttem, hogy a dicsőség nem krumpli, nem kilóra mérik. És nem is percekre. De nem ám! Hanem forintra. Az áruháznak tele a zsebe, futotta rá, hogy másfél órányit vegyen dolgozóinak és vásárlóinak Hoffiból, Sasból, Kocsis Zoltánból és más kurrens árukból. A sportklub viszont örüljön, hogy az államilag finanszírozott időalapból kiporcióztak neki 1200 másodpercet. Szigorú megmérettetések ezek: ennyi jár a dicső múltnak, s ennyi a hasznos jelennek. Bár szívem a Vasas-coopé, s ezzel egy lépéssel a divat mögött járok, mégis belátom, hogy a kívánságműsor nem nekik dukált. Hiszen a csárdában is annak húzzák a nótáját, aki a százast a vonóba fűzte. Egyébként is mondvacsinált ez az egész szembeállítás, hiszen múlt és jelen, haszon és dicsőség olyanok együtt... — Mint az egérke és az elefánt, akik egyszerre mennek át egy korhadt fahídon. A százéves, szúette híd minden eresztékében recseg-ropog, épphogy össze nem dől. Amikor a túlpartra érnek, egérke büszkén megjegyzi: Na, mi ketten jól megrecsegtettük ezt a rozoga tákolmányt! — A példázatai sírba visznek egyszer, szerkesztőkém ... Térjünk vissza a tévéhez: nem szűnök meg dicsérni a szerkesztést, mert nemcsak színes a program, de roppant politikus is. A történelmi materializmus gyönyörű példája, hogy a sok negyvennyolcas műsor után rögvest beszerkesztettek egy Hatvanhetest is. Tudja, azt a Bán János által dirigált Nyomd meg a gombot! Tudom, hogy annak Hatvanhat a címe, de én magamat is hozzászámítom, mert én is mindig szavazok. Bevallom, sosincs telitalálatom, mert én mindig más gombot nyomkodok, mint a többség. Egyébként a 67 cím ezért is ráillene, mert roppant kiegyezéses műsor: felsorakoztatja a jogos kéréseket, követeléseket, de hagyja magát meggyőzni, hogy ezt sem lehet, azt sem lehet. Legutóbb is, amikor a kisipar és a kiskereskedelem volt a terítéken, langyos viták és érdektelen gombnyomogatások után megegyeztünk abban, hogy lényegében minden oké. Még az is, hogy egy kisiparos 400 forintot nyer a saját maga készítette terméken, a kiskereskedő ugyanazon 1100 forintot. Hogy a megkérdezettek jelentős része elfogadja a jelenlegi adózási rendszert, nem azért mert jó, hanem mert azt tapasztalja, hogy minél többet javítják, annál rosszabb lesz. Elismeréssel vettük tudomásul, milyen nagy részt foglal el a zöldségek, gyümölcsök forgalmazásában a magánkereskedelem, ugyanakkor egy zűkszavunk nem volt az áraikra. Tetszik tudni, mikor tetszik nekem a 66? Ha a fejére áll és 99 lesz belőle. Ez a kilencvenkilenc még nem egy állandó műsorszám, egyetlen adás volt belőle, pár pillanatig tartott csupán, de frenetikus sikere volt. Arra gondolok, amikor a tévéhíradóban a fentebb már említett piros-kék kereskedelmi kooperáció emberei bejelentették, hogy az általuk örökbefogadott Zöldértben 400 forint helyett 99 lesz kilónként a paradicsom. Ez ám az igazi „Önök kérték ... !” Mit szól mindehhez, szerkesztőkém? — örvendezek. Csak még nem hallom a zöldségmaffia eresztékeit recsegni-ropogni. Azt hiszem, elkél az ősi piroskék biztatás. Skála, ne hagyd magad! Radványi Barna „Tévézni emberi dolog.” (Kovács János) TAVASZ A PUSZTÁN - Nem kérem, első fecskét ert nem hoztunk. Papp Laci-bélyeget bocsátottak ki ÉP A FOGAZATA?