Ludas Matyi, 1987 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-25 / 8. szám

_­I «Amm» - Szabályozók ide, nyereségelvonások oda, a végén maradt egy kis­­ vállalati dugipénz ... ÓVATOS OPTIMIZMUS — Köszönöm kérdését. Leszünk, leszünk, leszegetünk. SZEGÉNYES VÁLASZTÉK - A sertéstenyésztőknek megvesszük a Háború és békét... VETERÁNOK - Régen a tökét döntöttük, most meg siránkozunk. " Szilágyi Erzsébet — a Húsgom­bóc Saját Levében általános is­kola VI. B. osztályának osztály­­főnöke — levelét megírta. — Kedves szülők! — kezdte le­velét Szilágyi Erzsébet. — Gümő­­ke jó képességű fiú lehetne, de sajnos nem az. Buta. Ez még nem lenne baj, a többi gyerek is buta, de Gúrnőkének ez még nem elég: földrajzórán a fülét piszkálja, be­hajlítja a talpát, vakarja az orrát és elöl mozog két foga. A Kovács szülők már másnap válaszoltak a pedagógusnak­. — Tanító néni! — írta Kovács Lamantinné. — Törődjön a maga dolgával. Több bejelentés érkezett a fiamtól, hogy ön a golyóstol­lával a nyakszirtjét masszírozza, majd, ugyanezzel a tollal írja be a naplóba az osztályzatokat. Nem csoda, ha a gyerek, aki egyébként családunk büszkesége, olyan rossz jegyeket hoz haza. Nézzen magá­ba, mert baj lesz! — Gümőke nyugtalan, izgága, kezelhetetlen! — válaszolta a ta­nárnő. — Persze, nem is lehet mást várni egy gyerektől, ha ott­hon a családban ugyanezt látja. Tudomásom van róla, hogy Önök­nél időnként két napig is gyülem­­lik a mosatlan, háromhavonta egyszer porszívóznak és a férje, Gümőke apja, lóg a villamoson. Már kétszer megbüntette az ellen­őr! — Hagyja békén Gümőkét! — írták a Kovács szülők. — Ki az aki rendszerint tíz percet késik az óráról, mert a szeretőjével he­­tyeg? Milyen dolgozó ifjúság lesz ezekből a gyerekekből, ha a taná­raiktól is csak az erkölcstelensé­get látják? Baj van a munkafe­gyelemmel, rossz a termékek minő­sége szerte az országban és en­nek egyetlen fő oka van: az olya­nok, mint maga, kedves Szilágyi elvtársnő! — Maguknak én nem vagyok elvtársnő! — mérgesítette el a helyzetet az osztályfőnök. — Ne rajtam kérjék számon beteljesü­letlen vágyaikat, hanem saját ma­gukon. Kovács apuka, magát nem­rég láttam az utcán. Ha szabadna kérdeznem, azért ment négykéz­láb, mert ez a hobbija, vagy olyan részeg volt, mint az állat? — Nem vagyok állat — írta Kovács apuka. — Csak tiszta szeszt iszom, sohasem keverem. Maga viszont olyan puhány, hogy még zsírsertésnek is csak jelentős árengedménnyel lehetne értékesí­teni. Azért van tornából olyan sok felmentett fiatal és háborúra alkalmatlan katonaköteles ifjú, mert ilyen lajhárok oktatják őket az életre! — Kovácsék! — válaszolta a tanárnő. — Maguk miatt kallód­nak el jelentős magyar találmá­nyok, a magukfajták miatt gyenge a magyar foci és azért kevés a lakás, mert maguk is tizenkét évig vártak tanácsira, ahelyett, hogy vásároltak volna maguknak egyet! — „Tisztelt” tanárnő! — írta válaszlevelében Kovács apuka. — A mi lakáshelyzetünk még hagy­­ján, de a maga fizetése olyan ne­vetséges, hogy az egyenesen ká­ros a felnövekvő ifjúságra. Ilyen alacsony fizetések mellett tanít, aztán csodálkozik, ha a fiatalok rágógumiznak, dohányoznak és — most már nem tabu, tehát leírha­tom — kábítószereznek! — Idefigyeljenek Kovácsék! — fenyegetőzött Szilágyi Erzsébet. — Engem ne kábítsanak ilyen szö­vegekkel. Nagyon is jól tudom, miben mesterkednek! Hallottam, hogy maguk két nappal ezelőtt tú­szokat ejtettek a hátsó lépcsőház­ban, erőszakkal fenyegetőztek és az Önök egész családja mély, fe­neketlen válság felé rohan, még­hozzá öles léptekkel! — Pedagógus! — írták Ková­csék. — Ha már az éleknél tar­tunk, néhány napra kölcsönadhat­na nekünk néhányat azokból a pornókazettákból, melyeket osz­tályfőnöki óra címszó alatt tanít­ványainak szokott lejátszani. S lenne egy kérdésünk: igaz a hír, hogy férjhez megy egy tizenötéves fiúhoz? S végezetül: azt beszélik, hogy annak idején ön pénzért vette a felvételi tételeket, így ju­tott be a tanárképzőre! Vagy ta­lán természetben fizetett? A levélváltás itt hirtelen gyö­keres fordulatot vett. A megfáradt tanerő békejobbot nyújtott. — Szülők! — írta Szilágyi Er­zsébet. — Ne bántsuk egymást! Sok a gond, nehéz az élet. Inkább fogjunk össze. — Igaza van a tanárnőnek — válaszolták Kovácsék. — Örülünk, hogy ha csak levélben is, de sike­rült véleményt cserélnünk egy sor fontos közérdekű dologról. Kovács Gümőkére visszatérve: ilyen nevű fiunk sohasem volt, de az eddigiek ismeretében úgy hisz­­szük, ez nem is baj! Föld S. Péter

Next