Ludas Matyi, 1987 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-25 / 8. szám
_I «Amm» - Szabályozók ide, nyereségelvonások oda, a végén maradt egy kis vállalati dugipénz ... ÓVATOS OPTIMIZMUS — Köszönöm kérdését. Leszünk, leszünk, leszegetünk. SZEGÉNYES VÁLASZTÉK - A sertéstenyésztőknek megvesszük a Háború és békét... VETERÁNOK - Régen a tökét döntöttük, most meg siránkozunk. " Szilágyi Erzsébet — a Húsgombóc Saját Levében általános iskola VI. B. osztályának osztályfőnöke — levelét megírta. — Kedves szülők! — kezdte levelét Szilágyi Erzsébet. — Gümőke jó képességű fiú lehetne, de sajnos nem az. Buta. Ez még nem lenne baj, a többi gyerek is buta, de Gúrnőkének ez még nem elég: földrajzórán a fülét piszkálja, behajlítja a talpát, vakarja az orrát és elöl mozog két foga. A Kovács szülők már másnap válaszoltak a pedagógusnak. — Tanító néni! — írta Kovács Lamantinné. — Törődjön a maga dolgával. Több bejelentés érkezett a fiamtól, hogy ön a golyóstollával a nyakszirtjét masszírozza, majd, ugyanezzel a tollal írja be a naplóba az osztályzatokat. Nem csoda, ha a gyerek, aki egyébként családunk büszkesége, olyan rossz jegyeket hoz haza. Nézzen magába, mert baj lesz! — Gümőke nyugtalan, izgága, kezelhetetlen! — válaszolta a tanárnő. — Persze, nem is lehet mást várni egy gyerektől, ha otthon a családban ugyanezt látja. Tudomásom van róla, hogy Önöknél időnként két napig is gyülemlik a mosatlan, háromhavonta egyszer porszívóznak és a férje, Gümőke apja, lóg a villamoson. Már kétszer megbüntette az ellenőr! — Hagyja békén Gümőkét! — írták a Kovács szülők. — Ki az aki rendszerint tíz percet késik az óráról, mert a szeretőjével hetyeg? Milyen dolgozó ifjúság lesz ezekből a gyerekekből, ha a tanáraiktól is csak az erkölcstelenséget látják? Baj van a munkafegyelemmel, rossz a termékek minősége szerte az országban és ennek egyetlen fő oka van: az olyanok, mint maga, kedves Szilágyi elvtársnő! — Maguknak én nem vagyok elvtársnő! — mérgesítette el a helyzetet az osztályfőnök. — Ne rajtam kérjék számon beteljesületlen vágyaikat, hanem saját magukon. Kovács apuka, magát nemrég láttam az utcán. Ha szabadna kérdeznem, azért ment négykézláb, mert ez a hobbija, vagy olyan részeg volt, mint az állat? — Nem vagyok állat — írta Kovács apuka. — Csak tiszta szeszt iszom, sohasem keverem. Maga viszont olyan puhány, hogy még zsírsertésnek is csak jelentős árengedménnyel lehetne értékesíteni. Azért van tornából olyan sok felmentett fiatal és háborúra alkalmatlan katonaköteles ifjú, mert ilyen lajhárok oktatják őket az életre! — Kovácsék! — válaszolta a tanárnő. — Maguk miatt kallódnak el jelentős magyar találmányok, a magukfajták miatt gyenge a magyar foci és azért kevés a lakás, mert maguk is tizenkét évig vártak tanácsira, ahelyett, hogy vásároltak volna maguknak egyet! — „Tisztelt” tanárnő! — írta válaszlevelében Kovács apuka. — A mi lakáshelyzetünk még hagyján, de a maga fizetése olyan nevetséges, hogy az egyenesen káros a felnövekvő ifjúságra. Ilyen alacsony fizetések mellett tanít, aztán csodálkozik, ha a fiatalok rágógumiznak, dohányoznak és — most már nem tabu, tehát leírhatom — kábítószereznek! — Idefigyeljenek Kovácsék! — fenyegetőzött Szilágyi Erzsébet. — Engem ne kábítsanak ilyen szövegekkel. Nagyon is jól tudom, miben mesterkednek! Hallottam, hogy maguk két nappal ezelőtt túszokat ejtettek a hátsó lépcsőházban, erőszakkal fenyegetőztek és az Önök egész családja mély, feneketlen válság felé rohan, méghozzá öles léptekkel! — Pedagógus! — írták Kovácsék. — Ha már az éleknél tartunk, néhány napra kölcsönadhatna nekünk néhányat azokból a pornókazettákból, melyeket osztályfőnöki óra címszó alatt tanítványainak szokott lejátszani. S lenne egy kérdésünk: igaz a hír, hogy férjhez megy egy tizenötéves fiúhoz? S végezetül: azt beszélik, hogy annak idején ön pénzért vette a felvételi tételeket, így jutott be a tanárképzőre! Vagy talán természetben fizetett? A levélváltás itt hirtelen gyökeres fordulatot vett. A megfáradt tanerő békejobbot nyújtott. — Szülők! — írta Szilágyi Erzsébet. — Ne bántsuk egymást! Sok a gond, nehéz az élet. Inkább fogjunk össze. — Igaza van a tanárnőnek — válaszolták Kovácsék. — Örülünk, hogy ha csak levélben is, de sikerült véleményt cserélnünk egy sor fontos közérdekű dologról. Kovács Gümőkére visszatérve: ilyen nevű fiunk sohasem volt, de az eddigiek ismeretében úgy hiszszük, ez nem is baj! Föld S. Péter