Ludas Matyi, 1987 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-18 / 11. szám
A kaparászás, amely az előszobaajtó irányából jött, diszkrét volt, de idegesítő. Elég volt egyetlen pillantást vetnem az órámra — hajnali négy volt — és máris tudtam, hogy e rendkívüli időben csakis Csámcsogi néni lehet, teljes nevén Csámcsogi Abaújné született Space Kisztihand Delikátesz. — Kezét csókolom! — köszöntöttem illő tisztelettel házunk egyik szavazópolgárát. — Nem csókolom! — igazított ki az idős ember. — Sokkolom. Ilyen korai időpontban, ha csak tehetem, kerülöm a nyílt- színi összecsapásokat. Ezúttal is így történt. Odakint mínusz tíz fok hideg tombolt, ezért próbáltam az ajtót résnyire nyitni, de Csámcsogi néni megelőzött. Nemmába volt fiatalabb éveiben válogatott sportlövő, olyan reflexei voltak, mint egy edzett közéleti embernek. — Aztán kit tetszik sokkolni a Csámcsogi néninek? — tettem fel költői kérdést. Engem például már hosszú évek óta sokkolt, hol izzal, ha megjelent, hol pedig így, hogy hónapokra eltűnt. — Én még senkit nem sokkook! — horkant fel önérzetesen Csámcsogi néni. — Engem sokkoltatnak a tévében, csütörtökönként. — A lottóhúzásra tetszik gon- solni? — Kit érdekel a lottóhúzás? — húzta össze a szemöldökét Csámsogi néni. — Úgyis mindig a protekciósok nyernek. Hallottam, hogy megy az ilyen, egy kis öszszeköttetés, miegymás. Én arra a sokkolásra gondolok, amit a Juszt Laci csinál nekünk csütörtökönként, a híradó végén. Elnéztem ezt a Csámcsogi né-i lit: mindennap kétszer gyalog is jár föl a magasföldszintre, kis, nyugdíjas, nagy villanyszámlás és mégis, hagyja magát sokkoltatok ! — Mi a baj ? — kérdeztem, hátra a tárgyra tér. Ekkor már benyomult a fürdőszobába, úgy löködött maga előtt, mint akinek az a tanult szakmája. A hálószobánál azután megvetette a lábát, megmerevedtek a frontok, egyikünk sem mozdult. — Bemutatnak egy balesetet — mondta Csámcsogi néni. — Ez még rendben is lenne, történjen valami abban a televízióban, nem igaz? Utána általában nyilatkozik egy rendőrkapitány, még az is elmegy. Igaz, egyikük sem egy Derrick felügyelő, vagy egy Colombo hadnagy, de még ez sem baj. — Mi a baj? — ismétlem meg a kérdést. — A tanulság — mondta Csámcsogi néni. — Amiket a riporter elvtárs hozzátesz a maga keresetlen modorában. Egyik héten azt mondja két mosoly között: Vigyázzanak, különben úgy meghalnak, hogy utána attól koldulnak. Egy héttel később pedig azt javasolja, hogy aki eddig még nem halt meg az utakon, az lehet, hogy következő héten már nem nézheti a Sokkolót, mert feldobja a talpát. — Ez sokkolja a Csámcsogi nénit? — kérdeztem együttérzően. Háromnegyed öt volt, nagy oka lehetett, ha a nyugdíjas lakótárs felvett legszebb álmomból. — Ötletem van! — nézett mereven a szemembe a kérdezett. — Más tévéműsorok végén is lehetne sokkolót csinálni. — Ezt hogy tetszik érteni a Csámcsogi néninek? — kérdeztem. — Minden műsor végére kellene valami tetszetős tanulság. Mondjuk a Panoráma után a műsorvezető ránk meredne és azt mondaná: Emberek! Ne tessenek halomra lövöldözni egymást, mert elfogy a lőszer! Az Esti Mese után, miután a gyerekek már elhordták irhájukat az ágyba, azt lehetne mondani: A felnőttek is legyenek jók, mert különben úgy járnak, mint a két kismalac, akiknek állami gondozásba vették a mostohájukat. Vagy ott van az Ablak, tele meteorológusokkal. Jó, elmondják, milyen időt vártak, s ahelyett milyen lett. Ez rendben van. De miért nem teszik hozzá, hogy hűvös időben rétegesen öltözzünk, különben úgy megfázunk, hogy a következő adást már csak a halottaságyunkból nézhetjük? — Mindez nagyon érdekes — mondtam, miközben igyekeztem kifelé tuszkolni Csámcsogi nénit. — S most mi a terve? — Megírom a televíziónak! — jelentette ki nem kis büszkeséggel. Látszott rajta, távozni készül. Keze már a kilincsen volt, egyik lába még benn, a másik már a folyosón, épp csak annyira, hogy bejöhessen a zimankó. — Tudja mit írok a levél végére? — mondta olyan hangon, mint akinek a kezében négy nász van. — Azt, hogy mindenkit sokszor sokkol Csámcsogi Abaújné született Space Kisztihand Delikátesz. Föld S. Péter ÚJ FÖLDRAJZI FOGALOM TŰZSZÜNET — Holtomiglan, holtodiglan. — Géza! Csinálj már valamit! A gyereknek lazulnak a morális eresztékei! KISZ-jelszó: Jövőnk a tét! MINDIG SZERETTÜNK KOCKÁZTATNI... 5