Ludas Matyi, 1989 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1989-12-27 / 52. szám
- Karácsonyra kapta az unokájától, hiányoztak már szegénynek a munkásőrgyakorlatok . . . Faludy György, akinek 1989-ben végre nem Villon álnév alatt kellett írnia. BESURRANÓ Minden reklámtilalom feloldását tervezik egy, a Reklámszövetségben elhangzott előadás szerint. Rehabilitálják a Munkást (csak nagy M- mel!) és a cseresznyét, legyen címkéje fekete, vagy fehér. Cigerattahirdetést a nagy szállodák környékén már most is látni, ott kevésbé tilos, ahol sok külföldi fordul meg. Hátha nem tudnak magyarul ... De hamarosan minden teljesen szabad lesz és jöhetnek a pálinkás ajánlatok is. Nem reklámból, hanem egy újságtudósításból — amely a békéscsabai kisüsti főzőversenyről szólt — jöttem rá, hogy a rehabilitációnak nyomós okai vannak. A szeszt hamis vádak érték! Mertbizony a haladás szolgálatában áll, elmulasztja a hasmenést, a náthát. Azt ugyan eddig is tudtuk, hogy kis mennyiségben nem árt, sőt, ám e cikk az ártalmakat mellőzte, mert rehabilitációs szokásaink szerint, amit azelőtt pocskondiáztunk, azzal kapcsolatban most csak a szépre emlékezünk. Ennyire rosszul állunk, hogy már a pálinkát meg a cigarettát is rá kell tukmálni a vevőkre? A tapasztalatok szerint eddig sem a propagandán múlott, hogy ki hány decire, vagy füstkarikára van hitelesítve, abban meg, hogy inni-szívni egyre drágább mulatság, a jobb minőség lesz a vesztes. Lehet, hogy másként ivónak fognak bélyegezni, ha nem hallgatok a pálinkareklámokra és maradok a sör meg a bor mellett. Ez utóbbi, érthetően, kér egy kis reklámot. Tíz év alatt felére csökkent a borfogyasztás és visszaesett mind a keleti, mind a nyugati export. Nemcsak, mert — állítólag — már egyes jónevű boraink kezelésébe is beszálltak a pancsoló kislányok és kisfiúk. Nyugati áruházakban a Tokaji a kommersz borok között szomorkodik, az itthon majd 100 forintos Egri Bikavért mindössze 70 centért tudjuk exportálni. Igaz, ha a honi szállodában rendeli a vendég, mintegy 4 dollárnyi pénzt kell leszurkolnia. A legjobb export, ha a vevő jön házhoz. De úgy látszik, közülük kevesen vedelnek. Ennyiért? A nagyvedelők — keletről — bizonyos idejű önmegtartóztatás után kezdenek visszatérni, ám mit tudnak adni a borunkért. Amint az ÉS megírta, Ukrajnában a többi között 100 000 hulahopp karikát ajánlottak cserébe, a csehek pedig talicskát meg drótkerítést, ami most már nekik sem kell. Kíváncsian várom, hogy mikor jelenik meg az alkoholhirdetések mellett az ilyen reklám. „Mától engedményes hulahopp-karika vásár!” Földi Iván MHP-HM? BSLáHaPI SZÁJKOSÁR ÜLÖK A FA alatt Ülök a fa alatt. Természetesen, a feldíszített fenyőfa alatt, és éppen diót török. Meg a fejemet. Utóbbit annak okán, hogy valami jópofa dolgot írjak, így utólag, a szeretet ünnepéről. Magára valamit is adó humoristának ilyenkor persze azonnal eszébe jut a bejgli, és máris nyert ügye van. Én viszont sohasem adtam magamra. Nekem régi karácsonyok jutnak eszembe ködbevesző gyermekkoromból, sültalmaillat, nagyapám simogató tenyere, döcögő kerekű favonat, széphangú betlehemesek. Rég volt, tán igaz sem volt... Mielőtt azonban megkönnyeznénk emlékeinket, Nyájas Olvasó, gondolkodjunk el együtt valamin. Milyen is valójában az idei karácsony? Vajon hány családban hangzott el az elmúlt napokban, hetekben a következő mondat? .jDe az idén igazán semmit se vegyetek nekünk gyerekek, hiszen tudjuk, nektek is épphogy fel nemkopik...” És azután szenteste meghatottan bontogattuk az apró csomagokat, bár a legnagyobb örömöt talán mégiscsak szeretteink csillogó szemeiből kaptuk. Úgy tetszik, az idén meglódult ez a kis ország, és most nyargal Európa felé. S ezt teszi barátaink legtöbbje is. Hitem szerint mégsem velük versenyzőnk igazán, valódi ellenfelünk a ketyegő óra csupán. Egyedül csak ő könyörtelen. Hogy végül is mi az igazi tét? Talán éppen az elkövetkező karácsonyok. A gyomorgörcs nélkül megvásárolt ajándékaink. A kölcsönök segítsége nélkül megtérített asztal. Friss kalács az érkező betlehemezőknek. És a jókedvű humorista, aki ismét karácsonyi humoreszket ír. Naná, hogy abejgliről! Walter Béla