Ludas Matyi, 1992 (48. évfolyam, 1-53. szám)

1992-07-15 / 29. szám

KEDVES BALÁZS FŐSZERKESZTŐ ÚR! Tudom, sok a gondod most, mégis kérlek, menjél bele, e cikk erejéig egy játékba. Annak ellenére, hogy a játékosság manapság gyanús, még egy főprofilú „humoros” lapban is. A játék lényege a következő: tegyük fel, hogy te vagy Nagy Endre, Békeffy, Kellér, Darvas Szilárd utódja, én meg nem kisebb óriásé, mint Ady Endréé. Természetesen Nagy nagyobb volt - egyelőre -, az első általad főszerkesztett szám megjelenéséig, Ady meg a nyomomba sem léphet. S remélhetőleg nem is lépne, ha élne sem, mert akkor megmaradhatna Ady, és így továbbra is erőt meríthetnénk belőle, emberfeletti erőfeszítéseinkhez. (Ez utóbbi mondatom már kezd hangulatában hasonlítani a Levélféléhez. Tudod, Móricz Zsigmondhoz...) Kedves Nagy Balázs, illetve Szuhay Endre! Te megrendeltél kabaréd számára - Ludas Matyid részére - egy kuplét tőlem, „humoros” írást. De biztosan tudod - ha máshonnan nem hát A kabaré regénye című könyvedből hogy­­ szóról szóra idézlek sohase láttam - illetve láttál­­ még embert - engem, Ady Endrét akiben olyan kevés képesség lett volna a humor iránt. Pedig szeretett nagyokat kacagni, szeretteivel játékosan incselkedni, de kacagása mindig tragikus vijjogás volt, az incselkedéseiben mindig az oroszlán karmai leselkedtek. Kedves barátom, Nagy Balázs! Azt írtad fent említett regényedben, rólam, Sándor Endréről, hogy biztos, nem a barátság és nem anyagi érdek fűzött kabarédhoz - ez utóbbit még helyrehozhatod hanem a száműzetésben élők nosztal­giája, ugyanis a humor volt az a terület, amely a legreményte­lenebb távolságba esett tőlem. Nem tudom, még életemben megjelenteted-e eme írásomat, és ha igen, hogyan fogtam ezt föl, mennyire humorosan, de mindenesetre előre megírtam még életemben a válaszomat erre: „Köszönöm, köszönöm, köszönöm!” írod regényedben, fogadkoztam, fogok én is olyan kuplékat írni, mint Gábor Andor! Amire rémülten tiltakoztál, no meg csak az kellene, hogy úgy örökítődjél meg az irodalomtörténetben, mint a világ legnagyobb lírai tehetségének megrontója! De mikor - írod - egyszer beváltottam fenyegetésemet és Párizsból küldtem két kuplét, rögtön láttad, kár volt engem - Adyt­­ féltened. Mert ez a két kuplé ,„ Zozó levele” és „Kató a misén” volt. Rögtön meg is írtad nekem, hogy ilyen „kuplé”-kat bátran írhatok ezután is, nem is a kabarénak, hanem az örökkévaló­ságnak. Kedves­­ most már Szuhay Balázs! Nyilvánvaló, hogy te még felnőhetsz Nag­­gyá, én viszont sohase lehetek már ennél Adybb. Idáig hát a játék, a valóság pedig az, hogy a „Kató a misén”-t már megírták... és el is küldték... Tőlem meg... induló lapod számára most csak ennyi tellett. De félő, a jövőben még ennyi sem. Ha mazochista vagy, néha velem is, de inkább nélkülem - mert így biztosabb -: sok sikert! Öreg barátod: SÁNDOR GYURI AZ ÖTLET Jobb egy mentő ötlet, mint egy mentőegylet - írta valahol Karinthy Frigyes, akinek köpönyegéből bújtunk elő mindannyian mi, humoristák. Az ötlet, hogy Dluhopolszky László után Szuhay Balázs legyen a Ludas Matyi főszerkesztője, Föld S. Péter kollégám­nak, a Kurir Elefánt direktorának fejéből pattant ki, még valamikor e gyorsan múló esztendőnek legelején. (Emlékezte­tőül: enyhe telünk volt - bacik, vírusok, egyebek.) Nos, ezek után ki meri azt állítani széles e hazában, hogy nem konstruktív az ellenzék? Péter barátom ötlete az első hallásra annyira meghökkentő volt, hogy szárazkenyéradó lapgazdánk szeretve tisztelt vezér­kara legott gondolkodni kezdett annak megvalósításán. -Ám legyen! - rikkantották kétharmados többséggel, majd óvatosan hozzátették: -Csak nehogy túlgyőzzük magunkat... S parány szerkesztőségünk tagjai ocsúdván a hirtelen jött felebaráti hadparancs okozta mámoros kábulatból, úgy döntöttek, megadják a bizonyítás lehetőségét Szuhay Balázs­nak. Most önökön a sor, kedves olvasóink. WALTER BÉLA­ ­ VEZÉRCIKI -Képzelje, Sajókám, milyen szörnyű fáradt vagyok! - Mitől, Hacsek? -Ügynök lettem. Borzasztó nehéz. Naponta százszor eme­letre fel, emeletről le, cipelni azt a nehéz koffert, megszégye­nülni ha kirúgnak... Ember legyen a talpán, aki ezt végig tudja csinálni! -Szegény. Őszintén sajnálom. Hogy bírja? - Nehezen. Nagyon nehezen. - És mióta csinálja? - Holnap kezdem... így vagyok valahogy magam is ezzel a lapszerkesztéssel. Még el se kezdtem, de már nehéz. Igen sok váratlan nehéz­séggel, érthetetlen bizalmatlansággal kell megküzdenem. Meglepően sokan vélik tudni, hogy én miképp szeretném szerkeszteni a Ludas Matyit, a baj csak az, hogy az ő elkép­zelésük korántsem egyezik meg az enyémmel. Akárcsak a viccben: - Hallotta? A Kovács veri a gyerekét! -Ne mondja! Hiszen a Kovácsnak nincs is gyereke! -De ha lesz, majd veri!... Mostanában a gyerekverésnél is súlyosabb bűnnek számít némelyek szemében a kormánypártiság. Jómagam ezt épp ellenkezőleg vallom: ezt a kormányt a sajátomnak tudom, ezért nem fogom ütni-verni. De „nevelni” igen. Ha úgy vélem, hibázik, megfricskázom. Az ellenzéket is. Természetesen helyt adok az ellenvéleménynek is, ha az szellemes és nem az övön alul. Legfeljebb vitázom vele. Merő önzésből. Mert hogyan várhatnám el, hogy valaki meghallgassa az én véleményemet, ha én nem hallgatom meg az övét?! Voltaire-rel vallom: ha egyetlen szavával sem értek egyet, akkor is mindent elkövetek, hogy elmondhassa. A politika amúgy is csak a humor egyik tárgya. Más kérdés, hogy mostanság hajlamosak vagyunk mindenbe politikát erőltet­ni. Hovatovább nem csodálkoznék, ha valamelyik ellenzéki lapunk ilyen ételreceptet közölne: „végy két tojást, ha van még miből...” A Ludas Matyi a jókedv pártján áll. Azt szeretnénk, ha derűs perceket tudnánk szerezni az olvasónak. Annak is, akit a sors az élet árnyas oldalára sodort. Ez ügyben Királyhegyi Pál a példaképem, aki életének legnehezebb perceiben is megőrizte derűjét. A munkaszolgálatban egyik őre megpofozta. Királyhegyi végigmérte a behemót keretlegényt, és csak ennyit mondott „Látja, őrmester úr, most ment el a kedvem az egésztől!” És amikor néhány évvel később, 1951-ben kitelepítették Budapest­ről, száműzetésének színhelyén első útja a postára vezetett, ahol feladott egy táviratot: „Joszif Visszárionovics Sztálin, Moszkva, Kreml. A rendszer nem vált be, azonnal abbahagyni. Királyhe­gyi.” (Gondolom, a táviratot nem továbbították, különben Pali bátyánk utána még nem élhetett volna jónéhány évet vidáman, jó kedélyben.) A rendszert, mely nem vált be, „abbahagyták”. Igaz, csak Királyhegyi felszólítása után negyven évvel. Életünk ettől nem vált egy csapásra gondtalanná. Időtlenség lenne azt állítani, hogy manapság minden fenékig tejfel. Az élet ma is oszt sebeket. De egyetértek az idézettel, melyre Habsburg Ottó könyvében leltem: „A pénztárcát ért seb sohasem halálos.” A Ludas Matyi szeretne minden kedves olvasójának derűs perceket szerezni - tartozzon bármely politikai oldalhoz. Gúnyol­janak ki, akkor is leírom vágyálmom: szeretnék 15 millió magyar humoristája lenni. De ha csak egy ezrelékük gondját sikerül néhány percre elűznünk, már nem dolgoztunk hiába. SZUHAY BALÁZS

Next