Ludas Matyi, 1993 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1993-03-17 / 11. szám
TSZF,NÖTÖfÍZKÍF! Békés ünnepet kívánok minden polgárnak, balettnövendéknek, újszívesnek, városalapítónak, pletykalap-tulajdonosnak, cserejátékosnak, médiaelnöknek, szociális gondozottnak, elsőfilmesnek, rendőrfőkapitánynak, magfizikusnak, kézimunka-tanárnőnek, bányásznak, kárpótoltnak, viceházmesternek, panziósnak, szövőnőnek, adószakértőnek, dacos szobrásznak, tehenészfiúnak, örömlánynak, vályogvetőnek, kisnyugdíjasnak, vízmérnöknek, postáskisasszonynak, ötvenhatosnak, segédfogalmazónak, gyógytornásznak, szóvivőnek, táncdalénekesnőnek, alkonzulnak, védőügyvédnek, humoristának, váltókezelőnek, temetőőrnek, útkarbantartónak, pásztói orvosigazgatónak, főilletékesnek, drámaírónak, hajléktalannak, más vallásúnak, slágergyárosnak, alapítványtevőnek, éjszakás nővérnek, kisvállalkozónak, frakcióvezetőnek, templomszolgának, olvasónak... Békés ünnepet, Magyarország. WALTER BÉLA V___________________________________/ Sajtónapi jelszavunk: ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK A LAPTERJESZTÉS! Óvakodj március idusától!” Ki mondta kinek? 1. CALPURNIA JULIUS CAESARNAK 2. A LÁMPAVAS LAMBERGNEK 3. A NYUGDÍJFOLYÓSÍTÓ ÖZV. VEGETÁNÉNAK - Hát ki vagyok én? A BARGUZINI HŐS 2 - Maga még magyarkodik? Rég az osztrákkodás a divat! ---------------------------------------------------------------------------------------- ANGYAL JÁNOS: PETROVICS Petőfi Sándor március idusán váratlanul feltámadt! És Segesvárról (ma: Sigishoara) azon nyomban útnak indult szülőföldje felé. A határnál nehezen engedték be az őrök. (Túlságosan avíttnak találták a világútlevél-fényképét.) A költő mélyen megilletődve bandukolt a poros országúton, kíváncsian tekingetett jobbra-balra, a Szívem, te árva rabmadár című nótát dudorászta. Megéhezett. -Akad errefelé valami betyárcsárda? - tudakolta egy atyafitól. -Ahunni, a kurta kocsma! - hangzott a válasz. - De annak rabló a gazdája. -A dőlt kéményű csárda... Semmi sem változott - mormolta a poéta. Odabent hosszasan méricskélte őt a helység kalapácsa, civilben kazán- és csontkovács. Költőnk messziről tornyoknak hitte a város kéményeit, nem is sejtette, mennyi-mennyi füstbe ment terv szállt fel belőlük. Pest. A (népnemzeti) Múzeum lépcsőjén egy öreg csepűrágó éppen az ő versét szavalta. Ezt én írtam, dobbantott dacosan a szerző, s emelte kardját, de azt a rend őre rövid vita után elkobozta. (Petőfi Bem apókára hivatkozott, a zsaru viszont Andorkára.) A poéta elindult a folyó felé, borzadva kerülgette a dübörgő, füstöt okádó ördögszekereket. -Ugye itt találkoznak a költők? - kérdezte a Pilvaxba lépve. -Igen. A sörre és a borra költők - felelte egy dölyfös labancz. -Talpra, magyar! - rikkantotta Sándor, ám tessékelték máris kifelé, ez nem talponálló, kérem. - Mi mostan a magyar?- kérdezte Petőfi az alatta szürkén hömpölygő Dunától. - Holt dicsőség halvány kísérteté... Állt a parton, az Eskü téren, és megesküdött arra, hogy legközelebb elkerüli a feltámadást. Állt a parton némán és mereven... Szobormereven.