Ludas Matyi, 1993 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1993-03-17 / 11. szám

TSZF,NÖTÖfÍZKÍF! Békés ünnepet kívánok minden polgárnak, balett­növendéknek, újszívesnek, városalapítónak, plety­­kalap-tulajdonosnak, cserejátékosnak, médiaelnök­nek, szociális gondozottnak, elsőfilmesnek, rendőr­­főkapitánynak, magfizikusnak, kézimunka-tanár­nőnek, bányásznak, kárpótoltnak, viceházmester­nek, panziósnak, szövőnőnek, adószakértőnek, da­cos szobrásznak, tehenészfiúnak, örömlánynak, vá­­lyogvetőnek, kisnyugdíjasnak, vízmérnöknek, pos­táskisasszonynak, ötvenhatosnak, segédfogalmazó­nak, gyógytornásznak, szóvivőnek, táncdalénekes­­nőnek, alkonzulnak, védőügyvédnek, humoristá­nak, váltókezelőnek, temetőőrnek, útkarbantartó­nak, pásztói orvosigazgatónak, főilletékesnek, drá­maírónak, hajléktalannak, más vallásúnak, sláger­gyárosnak, alapítványtevőnek, éjszakás nővérnek, kisvállalkozónak, frakcióvezetőnek, templomszol­gának, olvasónak... Békés ünnepet, Magyarország. WALTER BÉLA V___________________________________/ Sajtónapi jelszavunk: ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK A LAPTERJESZTÉS! Óvakodj március idusától!” Ki mondta kinek? 1. CALPURNIA JULIUS CAESARNAK 2. A LÁMPAVAS LAMBERGNEK 3. A NYUGDÍJFOLYÓSÍTÓ ÖZV. VEGETÁNÉNAK - Hát ki vagyok én? A BARGUZINI HŐS 2 - Maga még magyarkodik? Rég az osztrákkodás a divat!­ ­---------------------------------------------------------------------------------------- ANGYAL JÁNOS: PETROVICS Petőfi Sándor március idusán váratlanul feltámadt! És Segesvárról (ma: Sigishoara) azon nyomban útnak indult szülőföldje felé. A határnál nehezen engedték be az őrök. (Túlságosan avíttnak találták a világútlevél-fényképét.) A költő mélyen megilletődve bandukolt a poros ország­úton, kíváncsian tekingetett jobbra-balra, a Szívem, te árva rabmadár című nótát dudorászta. Megéhezett. -Akad errefelé valami betyárcsárda? - tudakolta egy atyafitól. -Ahun­ni, a kurta kocsma! - hangzott a válasz. - De annak rabló a gazdája. -A dőlt kéményű csárda... Semmi sem változott - mormolta a poéta. Odabent hosszasan méricskélte őt a helység kalapácsa, civilben kazán- és csontkovács. Költőnk messziről tornyoknak hitte a város kéményeit, nem is sejtette, mennyi-mennyi füstbe ment terv szállt fel belőlük. Pest. A (népnemzeti) Múzeum lépcsőjén egy öreg csepű­­rágó éppen az ő versét szavalta. Ezt én írtam, dobbantott dacosan a szerző, s emelte kardját, de azt a rend őre rövid vita után elkobozta. (Petőfi Bem apókára hivatkozott, a zsaru viszont Andorkára.) A poéta elindult a folyó felé, borzadva kerülgette a dübörgő, füstöt okádó ördögszekereket. -Ugye itt találkoznak a költők? - kérdezte a Pilvaxba lépve. -Igen. A sörre és a borra költők - felelte egy dölyfös labancz. -Talpra, magyar! - rikkantotta Sándor, ám tessékelték máris kifelé, ez nem talponálló, kérem. - Mi mostan a magyar?- kérdezte Petőfi az alatta szürkén hömpölygő Dunától. - Holt dicsőség halvány kísérteté... Állt a parton, az Eskü téren, és megesküdött arra, hogy legközelebb elkerüli a feltámadást. Állt a parton némán és mereven... Szobormereven.

Next