Főgimnázium, Lugos, 1880
Az attikai eskü, kapcsolatban a demokrácia főbb intézményeivel. A klasszikus nyelvtudomány összes ágai között, mai nap már, kétségkívül a régiségekről (és főleg az államrégiségekről) szóló tan az, mely nemcsak érdek, de fontosság tekintetében is messze túlszárnyalja a többit, „amennyiben — jegyzi meg kitűnő hellenistánk — azon eszközöknek és alakoknak okmányszerű képét adja elő, melyek által Hellász és Róma egyes részeiben és időszakaiban a népnek, mint emberi és erkölcsi társaságnak életfeltételeit kis- és belsajátságainak mértéke szerint valósította.“ (Dr Télfy I. A classics philologia encyclopaediája IV. 102.) Jelen igénytelen dolgozat tárgya — az eskü — csak egyik kis alkotó parányát képezi ugyan a régiségtudománynak, de, miután ott látjuk azt a vallásban, illetve annak külmegjelenésében, az istentiszteletnél, mint ennek egyik lényeges momentuma; — ott látjuk azt az embernek, mint független, fensőbb lénynek ezen minőségében való legelső fellépésénél, mint a mindegyik közös anyja, a szeretett haza javára tett ünnepélyes fogadást; — ott látjuk azt a törvényhozás terén s az igazságszolgáltatásban, mint főtényezőt, biztosítékául a rendnek, megvesztegethetlen igazságosságnak, lángostorul a bűn- és védpajzsul az üldözött, és méltatlanul szenvedő ártatlanság feje fölött — , ezen körülmények megengedik, hogy az esküvel egy kissé tüzetesebben foglalkozzunk. * * * Az eskü, mint ilyen, „isteni bizonylattal kapcsolatos állítás.“ (Anaxim. Rbet. VII. 1.) Mely, nagyon is tágas rhetorikai definíciót jobban körvonalazva azt mondjuk, hogy : az