Főgimnázium, Lugos, 1898
I. ERZSÉBET magyar koronás királyné, 1898. szept. 10. — Gyászünnepély Erzsébet magyar kor. királyné gyászos elhunyta alkalmából. — A tanuló ifjúság 1898. évi szeptember hó 17-én Ő Felsége lelki üdvéért gyász isteni tiszteleten vett részt; 19-én pedig kegyeletes gyászünnepélyt rendeztünk az intézet tornacsarnokában, melyet Putnoky Miklós igazgató következő beszéddel nyitott meg : Gyászba borult Vendégek, Gyászoló Ifjúság! Alig zajlottak le hazánk ezredéves fennállásának jubiláris örömnapjai, máris mély gyász borul szeretett hazánkra. Királynénkat, kiben védőasszonyát imádta a magyar, szeptember 10-én d. u. idegen földön becstelen kéz meggyilkolta. Multis illa bonis flebilis . . . occidit, nubii flebilior . . . Milliók siratják halálát, de leginkább siratja a magyar nemzet és királyi férje, ki a rémhír hallatára zokogva tört ki: «Most már mindennek vége! Igazán megfoghatatlan, hogyan gyilkolták meg azt az aszszonyt, ki egész életében senkit sem bántott és mindig csak jót tett!» Igen, kedves Tanuló Ifjak, egy söpredék ember, egy hiénafaj, hazánk őrangyala ellen gyilkot emelt és áldott, nemes szívébe döfte s ott halt meg idegenben, Genfben, kit itthon milliók hordanak szívökben. Minden elválás kínos, fáj és meggyötri a lelket, hanem az ilyen rettenetes csapás, a minő szeretett királyunkat érte, a legedzettebb akaratot is megtöri s fokozza a fájdalmat az, hogy szeretteitől el sem búcsúzhatott, hogy hazánkra utolsó áldást sem rebeghettek kéklő ajkai ! Végtelen mély gyászba borította Erzsébet királyné hirtelen halála hazánkat, az osztrák birodalmat, nem, egész Európát; mert, eltekintve attól, hogy a királyi családnak európaszerte nagy rokonsága van, idegen országban is tisztelték és áldották, ott is suttogták, amikor elhaladt: «Itt megy a legdúsabb anya, itt megy a királyi szenvedő!» Lugosi áll. főgymn. Értesítő. I*