Lyukasóra, 1999 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1999-02-01 / 2. szám
22 Tardi Sándor gjllpjfpiilgjtl ete Bódog el-elkószált. Mint az utcakölykök. Hát azok is ebben az irdatlan, szélenincs világvárosban... Akármerre mennél, tömény kosz, büdösség és vastagon lerakodott mocsok. Nemcsak itt. Úgy mondják, mindenütt. Beszélik, a new york-i metróban... Hogy világjelenség. Hogy még ott sem más a helyzet. De ez mégiscsak Magyarország! Legalábbis egyelőre. Az üres szerelvényeket vonszoló dízelmotoros mozdonyok csörömpölése a Keletiből messze elhallatszik. Az önérdekek mentén intenzív a jövés-menés. Lárma. Anyáznak is! Mondja, csak mondja, mindenki csak mondja a magáét. Megmotyogósodott beszédű, de egyébként gátlástalan, a temérdek megivott piától kigúvadt szemű alakok összevissza lehugyozzák a közeli parkok csenevész tujafáit. Az elmocskolódott házfalakat szintúgy. Ezeknek a vandáloknak már semmi se drága, nem ismernek se istent, se embert. Törnek-zúznak, hazudoznak. Bármi megtörténhet. Akármelyik kapualjban. Akármelyik telefonfülkében. Ha esetleg úgy jön ki a lépés, még a piacon is elvégzik őkelmék kis- és nagydolgukat, tessék! Csak merészeljen szólni, akinek nem tetszik! A Garayn például.. A zöldséges bodegák mögött, a keskeny, szemetes sikátorban. A föltornyosult rekeszek közt öklendeztet a büdösség. Képzelheted, nyáridőben! A csajoknak persze még „az" is egyszerűbb. A kanális lefolyója fölött szétvetett lábakkal megállnak, s leguggolnak, annyi! Sete Bódog el-elkószált. A korosodó férfi nem szerette ezt a Budapestet. Magánügy! - mondhatnád. Mire én, bár suttogva, de mégis megkérdezném: mi van akkor?? - Mi van akkor, ha a Várost, a Városodat, a Fővárost! Sete Bódog el-elkószált. A Keleti pályaudvar, a Verseny utca, a Garay téri piac tájékán még a nők is alaposabbak. Errefelé elszalajtott, patrac az asszonynép. Nem ám csak a strihelő maskarák - az édesanyák is. Sete Bódog el-elkószált. Habár, mint a pokol égett és émelygett a gyomra. Sete Bódog mégse! Nem vágyódott ő el innen már sehova. Más égtájak azért nem vonzották - „Mert énnekem ez a hazám!" Sete Bódog ezt csak úgy gondolta. Ennyire direktben még soha nem mondta ki. Sete Bódog urat annyira már ismerhetjük, hogy meg lehetne kockáztatni róla: nem is fogja hangoztatni többet. „... Vagy, ahogyan egy igazi úriasszony. Aki már inkább csak félrevonultan... aki már, ha úgy adódik... egyetlen szál bazsalikommal is képes huzamosabb ideig ellenni... Megforgatja ápolt, finom ujja közt... hosszan, ráérősen, szeretettel nézegeti, lebontott haj, sejtelmes illatok, elrévedő asszonyi tekintet. Mint valami lassított tempójú mozifilm a némafilm korából... az Asszony szinte csigalassúsággal arcához érinti azt a szál virágot... Szeretkeznek, de hagyjuk ezt!" - A tiszttelt úr megkínál cigivelt?? Koszlott farmernadrág, nikkelezett fülbevaló, befőzőgumival hátul összefogott, kontyos hajviselet, a lábakról lerohadó széttaposott edzőcipők - tarhás! Kontyosként a „cigi" helyett - naná! - „staub"-ot, a „tisztelt úr" helyett csak azt, hogy: „Figyelj, haver!" De kontyoskám meggondolta magát. Szívesen tenném, csakhogy nem dohányzom - mondta Sete Bódog. Szükségét érezte, hogy kivált a szórendre ügyeljen. A bagószagú csávó dobozos sört tartott a markában. Hóna alatt tán valamilyen könyvet szorongatott. Vagy nyolc haverja a földön ült, a járdaszélen. A „Buffalo" pub előtt cigiztek és nyegléskedtek. Némelyik tán kreolbőrű, a fene se tudja. Pár lépésnyi távolságból heccelték emezt. - Haggyad mán, te Robi! - rikoltotta a hangadó. - Mer' ez a zűr egy nemdohányoss, értésed! A „Robi" azonban nem tágít. Rámenős! A „Robi" dörzsölt, sőt fineszes. Mert - mint kiderült - a cigi tarhálás csak trükk volt, csak afféle, mint rendőrőrsön a keresztkérdés. Haverjai, naná, ismerték a „Robi"-t. Haverjai már előre tudták, a cigi lájmolása után mi fog következni. A szakadt „fazonok" már előre röhögték. Haverjukat, hogy ennyire töketlen. Hülye „köcsög", de majdcsak belejön, no! Poshadt bor- és izzadtságszag. Nyár van! A „Robi" nagyon közel hajolt. Dőlt belőle a kocsmaszag, a „Buffaló" pub mindent átható illata. Sete Bódog nyelt egyet, de nem szólt. Mert nem akart úgymond „kekeckedni". Mert Sete Bódog úgy gondolta, csak jobb a békesség. A „Robi" hóna alól már most előkerült a könyv kinézetű tárgy. „Amazok csak röhögjenek - nyista vaker!" A „Robi" magamagáról azt gondolta, hogy most „tutira" megy. Azt gondolta, ez a krapek, hát ez aztán csakugyan balek lesz. De „Robi" tévedett. Én magának eztet nagyon ócsém adom, tisztelet úr, vegye meg! - Ezt? Mi lenne ez?? - Láthassa! Móricz Zsigmond neve, ez állt a könyvtáblán. Alatta meg: „Légy jó mindhalálig" Csak az a feneség, a vászon könyvtáblából - az ember csak elhűl! - erőszakosan ki lett tépázva a „Légy jó..." Ellenben a szirszarral telt szemeteskukából a „másság" által agyoncsócsált pornóújság lett a megtépázott könyvtábla közé helyezve. Ezt kínálta „Robi" eladásra. - Mer' kell apéz kenyérre, magának ötszázér' az egésszet odadnám! - Ötszázér? - Oké, csak ötszázér! - Kedves izé... kedves fiatalúr... igazán sajnálom, de én ezt nem kérem. - Hát akkor meg, nem látott egy kutyát? - Azt mondja, egy kutyát??