Lyukasóra, 2000 (9. évfolyam, 1-12. szám)

2000-02-01 / 2. szám

re nézett. Leveleskönyve kinyomtatá­sán is törte a fejét egy időben, s tizen­két kötetnyire gyarapodó fordításait sem úgy tekintette, mint amivel ő csak unalmát űzi, más meg majd - halála után - a kályhájába fűt be vele. Mikor élete utolján végre engedelmet kapott, hogy leveleket írhasson haza, mosto­­haöccsével azt is mindjárt tudatta: „...sok francia könyveket magyarrá vál­toztattam, amelyekből ha alkalmatossá­gom adatik, öcsém uramat is részeltetem". 1760 márciusában el is küldte aztán neki egyik ilyen kéziratát, azzal a megjegyzéssel: „az én ítéletem szerint méltó, hogy kinyomtassák". Főműve, a Leveleskönyv huszonhat évvel utóbb, 1786-ban került - elég különös módon - az értékeit mindjárt felismerő bécsi magyar irodalmárok kezébe. Maga Mikes már 1761-ben meghalt pestisben. De Rodostóban őutána is maradtak magyarok - ha nem a Rákóczival jöttek közül is -, hisz utolsó éveiben épp ő volt a bas­­dugjuk, vagyis a szultáni udvar által megbízott vezetőjük. Kéziratait, úgy látszik, a nálánál tizenegy évvel idő­sebb, de jó erőben lévő Horváth Ist­vánra bízta, aki aztán nem kevesebb, mint százhúsz esztendőt ért meg, és száztizedik éve tájt adta át Rodostó­ban a Leveleskönyv kéziratát a magyar­barát travniki basa,Szelim kedves em­berének, Mészáros nevezetű udvari főtisztjének. Szelim 1786-ban Bécsbe is elküldte - néhány törökkel együtt - ezt a „rókatorkos és paszomántos" ve­res magyar ruhában járatott Mészá­rost, akkor ő magával vitte a Leveles­könyvet, s ajándékul adta a Hadi és Más Nevezetes Történetek című magyar új­ság szerkesztőinek. Nyomtatásban, könyvalakban 1794-ben jelenhetett meg: Habent sua fata libelli. A könyveknek ez a sajátos egyéni sorsa tragikus is lehet persze, akár egynémely remek­művek nyomtalan elkallódásáig. De aki tehetsége biztos tudatában alkot - mint Mikes tette -, az nem félhet ettől. Annak a teljes kilátástalanságban is a jövendőre kell néznie, abban a hitben, hogy nem csalódik. Ahogy őt, kora örök száműzetésbe szorult nagy ma­gyar szómívesét sem csalta meg végül a Leveleskönyve jó sorsába vetett hite. Varga Domokos Tornay Mari ^apírszellem és kócpofa tavaszi koraéjen midőn a hold úgy imbolyog mint madzagolt disznóhólyag midőn a szél sömörös árnya a bányató gumírozott vizébe süpped a dibdáb kerítéshez papírszellemek csapódnak vergődnek a huzalokon rászúródnak a szögesdrótra vinnyognak az ártatlanok körülhuhogják az éji vándort ráhörögnek foszlott sörényükkel haldögbűzt csapnak a képibe UGYANAKKOR TOMPA SZEMEIKKEL KÖNYÖRÖGVE LESIK menekülne a boldogtalan a kifényesedett holdbéli tájon ESETLEG RÁUGRANAK ám lába alól az agyagból kócpofák türemkednek ki SZÁMTALAN SZAKÁLLAS KÓCPOFA kirángatni nem bírnád de nem is mered MERT RÁMMERED AZ ÁRTÉR SŰRŰJÉBEN PEDIGLEN RÉMPOFÁK ÁLLONGANAK ÁM NEM MINDEGY HOGY EZEK A RÉMPOFÁK RÉMES PRÉMPOFÁK AVAGY PRÉMES RÉMPOFÁK 25

Next