Lyukasóra, 2000 (9. évfolyam, 1-12. szám)
2000-02-01 / 2. szám
re nézett. Leveleskönyve kinyomtatásán is törte a fejét egy időben, s tizenkét kötetnyire gyarapodó fordításait sem úgy tekintette, mint amivel ő csak unalmát űzi, más meg majd - halála után - a kályhájába fűt be vele. Mikor élete utolján végre engedelmet kapott, hogy leveleket írhasson haza, mostohaöccsével azt is mindjárt tudatta: „...sok francia könyveket magyarrá változtattam, amelyekből ha alkalmatosságom adatik, öcsém uramat is részeltetem". 1760 márciusában el is küldte aztán neki egyik ilyen kéziratát, azzal a megjegyzéssel: „az én ítéletem szerint méltó, hogy kinyomtassák". Főműve, a Leveleskönyv huszonhat évvel utóbb, 1786-ban került - elég különös módon - az értékeit mindjárt felismerő bécsi magyar irodalmárok kezébe. Maga Mikes már 1761-ben meghalt pestisben. De Rodostóban őutána is maradtak magyarok - ha nem a Rákóczival jöttek közül is -, hisz utolsó éveiben épp ő volt a basdugjuk, vagyis a szultáni udvar által megbízott vezetőjük. Kéziratait, úgy látszik, a nálánál tizenegy évvel idősebb, de jó erőben lévő Horváth Istvánra bízta, aki aztán nem kevesebb, mint százhúsz esztendőt ért meg, és száztizedik éve tájt adta át Rodostóban a Leveleskönyv kéziratát a magyarbarát travniki basa,Szelim kedves emberének, Mészáros nevezetű udvari főtisztjének. Szelim 1786-ban Bécsbe is elküldte - néhány törökkel együtt - ezt a „rókatorkos és paszomántos" veres magyar ruhában járatott Mészárost, akkor ő magával vitte a Leveleskönyvet, s ajándékul adta a Hadi és Más Nevezetes Történetek című magyar újság szerkesztőinek. Nyomtatásban, könyvalakban 1794-ben jelenhetett meg: Habent sua fata libelli. A könyveknek ez a sajátos egyéni sorsa tragikus is lehet persze, akár egynémely remekművek nyomtalan elkallódásáig. De aki tehetsége biztos tudatában alkot - mint Mikes tette -, az nem félhet ettől. Annak a teljes kilátástalanságban is a jövendőre kell néznie, abban a hitben, hogy nem csalódik. Ahogy őt, kora örök száműzetésbe szorult nagy magyar szómívesét sem csalta meg végül a Leveleskönyve jó sorsába vetett hite. Varga Domokos Tornay Mari ^apírszellem és kócpofa tavaszi koraéjen midőn a hold úgy imbolyog mint madzagolt disznóhólyag midőn a szél sömörös árnya a bányató gumírozott vizébe süpped a dibdáb kerítéshez papírszellemek csapódnak vergődnek a huzalokon rászúródnak a szögesdrótra vinnyognak az ártatlanok körülhuhogják az éji vándort ráhörögnek foszlott sörényükkel haldögbűzt csapnak a képibe UGYANAKKOR TOMPA SZEMEIKKEL KÖNYÖRÖGVE LESIK menekülne a boldogtalan a kifényesedett holdbéli tájon ESETLEG RÁUGRANAK ám lába alól az agyagból kócpofák türemkednek ki SZÁMTALAN SZAKÁLLAS KÓCPOFA kirángatni nem bírnád de nem is mered MERT RÁMMERED AZ ÁRTÉR SŰRŰJÉBEN PEDIGLEN RÉMPOFÁK ÁLLONGANAK ÁM NEM MINDEGY HOGY EZEK A RÉMPOFÁK RÉMES PRÉMPOFÁK AVAGY PRÉMES RÉMPOFÁK 25