Lyukasóra, 2001 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2001-10-01 / 10. szám
MIBŐL ÉLTEK AZ ÍRÓK? pedig több lapba dolgozik, leginkább a Fővárosi Lapokba, az Ország-Világba, a Magyar Salonba. 1887-es első kötete, a Káprázatok, mely négy novellát tartalmaz, a korabeli kritikusok ellentétes véleményét váltotta ki. 1888-ban megjelenik Művészszerelem című regénye, ekkor születik a Párizsi napló, 1889-ben a párizsi cikkeit egybegyűjtő Paris elemei, 1892-ben a 11 kis rajzot, elbeszélést magában foglaló A puszta könyve, majd nagyszabású vállalkozásba kezd: mintegy húszkötetnyi, biologikus gondolatmenetű regénysorozatot tervez, melynek provokatív címe: A kiválás genezise. (E mű előmunkálatának szánhatta Hazai naplóját). Három könyvre futja erejéből és idejéből: A pénz legendája (1893), a Gányó julcsa (1894) és a csak halála után megjelenő Fuimus (1895) alkotja a regényciklust. Szintén posztumusz kötete a hat népies rajzot tartalmazó Delelő és egyéb elbeszélések (1895). A századvég szinte teljes magyar társadalmát elemezni szándékozó írásai közül a pénz által megrontott, enervált, belterjes arisztokráciáról és az ennek ellenpólusaként idealizált, stilizált, patetizált- szinte mitologikus ködbe burkolt - szegény parasztokról és dohánykertészekről szóló műveit érintjük tanulmányunkban, kiemelve néhányat közülük. Taedium vitae című novellája a fáradt, pusztuló nemességet ábrázolja. Az életképben Belényesi Kálmán tönkrement gróf öngyilkossága előtti utolsó „dorbézolásának" és vívódásának lehetünk tanúi. Mielőtt szokásos ópiumából nagyobb adagot vesz be, ízléstelen vidéki étteremben vacsorát, mely a finom párizsi vendéglőket juttatja eszébe, urasán, pezsgő és cigány mellett mulat a lezüllött, hajdan előkelő úr, Dengeleghy István társaságában. A tönkrement gavallér a szánalmas, nyomorult valaha úr alakjában saját jövőjét látja. Visszaemlékezik hiúságból eltékozolt életére, a Párizsban, Londonban elvert vagyonra, s a szimbolikus utolsó vacsora után megöli magát. „Az első magyar percember nagysága és tragédiája a Belényesi Kálmáné, aki vagyona elvesztésével természetesen a modern életvitel anyagi alapjait veszíti el, éppen ezért elrémül, amikor megjelenik a szeme előtt az itthon rá váró élet képe"5. Fehér lap című novellájából nőtt ki naplóregénye, A pénz legendája. „A bőség veszedelmét akarta benne megírni. Egy túlfinomult társadalmi kör csupán izgalmakat kereső, akaratra képtelen alakjainak tragikus sorsát rajzolja. Mint grófné elbukik, mert képtelen egyetlen lépést tenni a boldogulás felé; elbukik, mert passzív." A műben szerelmi háromszög bontakozik ki: Belényesi Mária, szülei tanácsára hozzámegy az ország első partijához, a dúsgazdag Bálványossy Sándor grófhoz, akit naplójában csak kétszázötvenezer forint évi jövedelemként emleget. A házastársak kölcsönösen tisztelik és megszeretik a másikat, akár szerelemmé is válhatna „szerződésük", mégis elsodródnak egymástól, mert az igazán őszinte alkalmak hiányoznak kapcsolatukból. Az elmagányosodó asszony - belevetvén magát a társasági életbe - férje barátjánál, gróf Vezekényi Eleknél keresi a boldogságot, aki bár régóta szerelmes Minibe, csak most, nagy vagyonra szert téve meri ostromolni érzéseivel. Mária, noha Sándor gyermekét várja, afrikai útjukon Elek szeretője lesz, majd Cannes-ban folytatják viszonyukat, melynek tragédia vet véget: a férj vitorlázáskor a tengerbe vész. Végrendeletéből és búcsúleveléből lelki nemessége tükröződik, mely átalakítja a bűnösöket. Az alapjában véve jólelkű asszony rádöbben, hogy mindig csak Sándort szerette, Eleknek csak közös vezeklést és hűséget, szerelmet nem ajánlhat. Az irodalomtörténészek egybehangzóan papirosízűnek minősítették Justh ezen művét, tele valószerűtlenségekkel, logikátlanságokkal; valóban sokszor érezhetjük, hogy a földolgozott anyag csak illusztráció, a tétel bizonyításának kelléke. Egyoldalúan mutatja be szerzőnk az arisztokraták életét is, mintha csak hazug, üres külsőségek halmaza lenne. Bálványossy utolsó tanácsai pedig hiteltelenül didaktikusak, saját társadalmi rétegéről lesújtó véleménye van: szerinte az arisztokratákat a svihákság jellemzi, életükben a „látszani" és nem a „lenni" dominál, holott épp nekik kellene jó példával elöljárni: nem szabadulna hagyniuk, hogy a pénz megrontsa őket. És fel kellene emelniük a népet magukhoz, megtanulni tőle a családi élet egyszerű szépségét. A társadalomnevelési irattá és regényfüggelékké váló búcsúlevél így nyilatkozik az anyagi javakról: „A mi világunknak nem a pénz által való kérkedés a hivatása, hagyjuk ezt azoknak, akik mással nem hivalkodhatnak. Nekünk ellenkezőleg azt kell bebizonyítanunk, hogy dacára vagyonunknak, nemesek maradunk. Hisz a pénz... igazuk van az anarchistáknak, lealacsonyít, kiöli az érzést a szívből, eltompítja az elmét"7. Németh G. Béla a melodramatikus nagyjelenetből sem Sándor nemesen félreálló öngyilkosságát, sem Mini felismerését nem tudja elfogadni, ugyanígy nem érzi hitelesnek az Eleknek osztott „szerepet", aki „sztoikus emelkedettséggel vállalja, hogy viszontszerelem nélkül is családi támaszt biztosít 22