Lyukasóra, 2006 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5. szám
TÁRSAINK Én ezt pont fordítva érzem - replikáztam. A dráma Arab gólya - Aranyt idézem: Tűnődik, féllábon állván, Elefánja egyik lábán, Váltogatja, cserélgeti, Abban áll a Mulatsága, Ha belém, újrakezdi. Késő délután volt már, amikor a decemberi villanyfényes - azért nem túlságosan fényes körútra kilépett a két társszerző. Odakint a téli sötétséggel már eredménnyel küzdött meg a fővárosi közvilágítás. Aki kevesellte volna a fényt, ha más kelet-közép-európai fővárosra gondolt, akár Parisban érezhette magát, mely város - mint tudjuk - „éjjel fényruhában táncol". A forgóajtónál, mely a sarokra nyílott, parányi teraszként széles volt a lépcső, ahonnét le lehetett lépni a járdára, akár meg is állhattak és meg is beszélhettek valamit a ki-bejövők, ha összetalálkoztak. Mi is így tettünk, mert Réz Pál épp jött volna befelé a kávéházba. Ismerve riposztozó készségét, vele egy röpke beszélgetés is fölvillanyozó volt. - Mit csináltok ti itt ilyenkor? - kérdezte, mintha rajtakapott volna minket valamin. S ez így is volt, hiszen mi a kávéház „mélyvizében", egy leszedett asztal mellett ebéd óta - sőt, már a hosszúra nyúlt ebéd során is színdarabot írtunk, ahogy az két társszerzőhöz illik. - Barkochbázd ki! - felelte Vas István. Réz Pali három vagy négy keresztkérdés után közölte, hogy bizonyára reklámverseket írtunk egy készülő színdarab jelenetébe. Sajnálom, hogy nem volt ott valami hangrögzítő szerkezet, megörökíteni a szabad ötleteknek nagyon is célirányos feltörését, amikor a két társszerzőt ezen a délutánon elragadta az ihlet, és valóban reklámversek tömegét ötlötték ki valamiféle háborús műtea dicsőítésére. Réz Pál igazán sajnálhatta, hogy e dráma történetileg ritka jelenetnek már csak a végére érkezett. A Parnasszus lábánál, Apolló jósdáiban, a feltörő gőzöktől-gázoktól kábult papnők talányos megnyilatkozásaihoz volt fogható az, amikor felszárnyalt Vas István régi reklámverseket idéző hangja, mintegy a New York-ház kollektív tudatából (vagy az egész sokat megélt magyarságéból): Jó a kedvem, hajc tillárom, Grüntől vettem a csillárom. A karzatról többen vele énekeltek. Odafent a magasban a kávéház velencei csillárjain a szivárványló üvegcsüggők is testvérileg rezonáltak a Grün-csillárra. A drámai cselekmény - amelyet építgettünk - azon a csúcsponton volt, hogy a dráma hősét most viszik a frontra meghalni, hacsak elő nem kerítenek ötszáz pengőt megmentésére, egy készséges, korrupt őrmester számára. Mintha ez a nem túlságosan nagy igényű színházi divat csak azért tört volna be a hatvanas évek legelején Magyarországra, hogy alkalmat adjon annak a nemzeti hitvallásnak a megfogalmazására, hogy „de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen". (Most, 2006-ban, Ferencz Győző magisztrális Radnóti-életrajzából tudjuk, hogy mily döbbenetet keltett 1944-ben Radnóti Miklósnak ez a verse.) Nálunk ezer év óta a kegyelem forrása a költészet. Ezt elmondani... Persze, tragedyt írtunk, nem comedyt De annál inkább éltünk az irónia ellenpontjával. A „Grün-csillár" egy költői verseny evokatív darabja volt, amikor is a költők a Múzsa segítségével pénzt - sok pénzt! - próbálkoznak szerezni. Reklámverseket írnak egy ihatatlan műteát forgalmazó cég számára: Demokraták, plutokraták, Igyák csak az angol teát, Nem így, aki győzni akar, Plántát iszik minden magyar. Ám az Arany János-i rímekkel együtt bejött a költői igazság is. És már a Giovinezza dallamára zengte a „mélyvízben" Vas István, hogy Éj telente és nyaranta Győz a hanta, győz a Planta! Halleluja, Giovinezza, Tarka lepkék, győz a Planta! Halleluja, Giovinezza, Tarka lepkék, a hanta, A Planta, A hanta, a Planta, Planta, Planta, Planta, Planta, Planta, Planta! Már csak Ránki zseniális zenéje hiányzott, posztmodern idézeteivel, hogy a reklámversekből összeálljon korunk groteszk szimfóniája... E nagyjelenethez Radnóti Miklós adta (üzente) az écát. Vas István ugyanis megszerezte és kölcsön is adta nekem az akkoriban még kiadatlan Radnóti-naplót. Ebben olvashattam egy őszi rögtönzését Dreher sör mellett. A költőnek“ ez a kis improvizációja odailleszkednék Arany János áltar Cadémiai papírszeletkéi mellé vagy Kosztolányi Negyven pillanatképe közé. Újra megjelent az őszi sör, őszi bv ellen ősi szer. Egy sörgyárosnak ez a rímpár bizonyára aranyat ért volna. E rögtönzésből és Radnóti sorsából született - áttételekkel - a párban megírt jelenet. A dráma csúcspontjára jutva a világ egy-egy pillanatra áttetszővé válik. Az evidenciának ezt a pillanatát érte tetten Réz Pál a New York Kávéház ajtajában. Könnyű volt megfejtenie a társszerzők titkát.