MAGYAR FIZIKAI FOLYÓIRAT - A MTA III. OSZTÁLYÁNAK FIZIKAI KÖZLEMÉNYEI 2. KÖTET (1954)
2. kötet / 5. sz. - AZ I. MAGYAR FIZIKUS KONGRESSZUS. Ötödik nap. 1953. augusztus 28., péntek - Hozzászólások
440 HOZZÁSZÓLÁSOK ТОМКА PÁL: Tarján Imre az előadásában ismertetett új vizsgálatokat frissen röntgenezett NaCI kristályokon végezte, tehát olyan kristályokon, amelyeken mi kvantumegyenest kaptunk. Kívánatos volna a vörös megvilágítás utáni és a „pihent" fotoáramoknak a kimérése régi röntgenezésű (a hosszabb hullámoknál megnagyobbodott abszorpciót mutató) NaCI kristályokon, mert a mi kvantumméréseinknek az előadásban ismertetett új rendszerű mérésekkel való párhuzamba állítása így lenne teljes. Feltűnő, hogy az előadásban ismertetett új fényhatások az abszorpcióban legfeljebb csak olyan méretekben lépnek fel, hogy a mérési hibák az esetleges hatásokat elfedik. Kívánatos volna a mérési hibák csökkentésével részletesebb vizsgálatokat végezni az abszorpcióra vonatkozólag is. TARJÁN IMRE válasza: A hozzászólásokban említés történt a kvantumszerűségre vonatkozó mérésekről. Szeretnék egy gondolatot hozzáfűzni ezekhez a mérésekhez, különös tekintettel a Gyulai—Tonika dolgozatra. A szerzők régebben röntgenezett kristályok esetében „kvantumegyenes" helyett a hosszabb hullámoknál erősen lefelé hajló görbét kaptak. Méréseiket úgy végezték, hogy minden egyes abszorpciós és vezetési mérés előtt a rövidre zárt kristályt vörös fénnyel világították meg. Érdemes most meggondolni, hogy milyen eredményhez juthatunk, ha a kvantumszerűségre vonatkozó méréseket pihent kristályon végezzük. A kvantumegyenesben mutatkozó törés ugyanis a hosszabb hullámoknál következik be és ugyancsak a hosszabb hullámoknál a pihent kristályon mért fotoáramok megemelkednek a vörös megvilágítás után közvetlenül mért áramerősségekhez képest (lásd a 7. ábrát). Ha tehát pihent kristályon végezzük el a méréseket, lehetségesnek látszik, hogy a régebben röntgenezett kristályok esetében is közelebb juthatnánk a kvantumegyeneshez. Valóban igen lényeges lenne a kvantumhatásfok és az eltolódási út meghatározása külön-külön, ez azonban nem egyszerű probléma. Flechsig kimérte a fotoáram függését a térerősségtől igen nagy térerősségek esetében is és így sikerült megmérnie az eltolódási utakat. Arról azonban nem tudok, hogy mágneses térben végzett mérések érdekes eredményekre vezettek volna. Annak eldöntése céljából, hogy az előadásban ismertetett jelenséggel kapcsolatban az eltolódási utaknak vagy a kvantumhatásfoknak a megváltozásáról van-e szó, megismételtem Flechsig méréseit. Eddig azonban nem sikerült a térerősség-fotoáramerősség görbe telítettségi szakaszáig eljutni. Úgy látszik, hogy még nagyobb térerősségek alkalmazására van szükség, mint amilyenekkel Flechsig dolgozott. Ezeket a vizsgálatokat a jövőben megismételjük. A természetes kristályok, amelyek sok év alatt növekedtek, tökéletesebbnek mutatkoznak, mint az olvadékból növesztett kristályok, utóbbiak viszont kevésbé szennyezettek a természetes kristályoknál. Az általunk alkalmazott hőkezelés durva beavatkozásnak tekinthető, amely a struktúrát inkább rontja, mint javítja. Kristályainkat ugyanis olvadáspontig melegítettük és valószínűleg ezért viselkedtek azok az olvadékból növesztett kristályokhoz hasonlóan. Ezzel az eljárással, valamint a felhevített kristály hirtelen lehűtésével, továbbá nagyobb nyomások alkalmazásával a hibák számát kívántuk növelni és megvizsgálni ezek befolyását az ismertetett effektussal kapcsolatban. Mint előadásomban említettem, a jelenség az ilyen „kezelt" kristályok esetében is hasonló * W. Flechsig, Zs. f. Phys. 46, 788, 1928.