Szinnyei József - Zsirai Miklós (szerk.): MAGYAROSAN - NYELVMŰVELŐ FOLYÓIRAT 6. évfolyam (1937)
6. kötet / 1-2. szám - Zolnai Gyula: Idegen szavaink és a nyelvújítás
3 szókról, amelyeknek eredetét sűrű homály fedi. Egy pillanatra mintha a szerző maga is ráeszmélne állításának képtelenségére, mert nyomban az imént idézett vakmerő tétele után így szól: „De honnan tudja ezt az, aki nem hivatásos etimológus?" (11. 1.) Körülbelül ugyanezt kérdem én is: hányan voltak és hányan vannak köztünk olyanok, akik a ma divatos idegen szókat azért kapták föl és azért használják következetesen, mert tudják, hogy a magyar szó nem tartalmazza ugyanazokat a származási elemeket, amelyeket az idegen szóban a szófejtés kimutathat, mert az irályban például nincs meg az .íróvessző' eredeti képzete, ami megvolt a stilusban; mert a hasonulásból hiányzik a latin assimilatio-nak ad .előljáró szócskája' stb.?! A szerző azonban csakhamar meg is nyugtatja magát: „A nagy közönség mindezeket persze nem tudja, de érzi"* (11. 1.). Én pedig azt mondom: még az sem érzi, aki tudja, a t. szerző és néhány olyan pontoskodó tudományos ember kivételével, akik az illető idegen nyelvi szavakhoz talán azért is ragaszkodnak, mert eredeti értelmükkel teljesen tisztában vannak. Az idegen szók elterjedésének az okait egészen másutt kell keresnünk. Elősorolta már ezeket Tolnai Vilmos Magyarító Szótára előszavában, ahol megállapítja, hogy az idegen szók szükségtelen használatának — mert mi is csak ez ellen a baj ellen küzdünk — több lelki oka van. Egyik a hanyagság és kényelemszeretet, amely meggátol bennünket az eszünkbe ötlő idegen szó helyett a magyar kifejezés megkeresésében. Másik ok a tudákosság, hozzáteszem: a hivalkodás és nagyképűség, amely az idegen szó használatával hatást kíván keresni. Fölemlíti még Tolnai a tudatlanságot is ,hiszen sokaknak már tudomásuk sincs némely szükségtelen idegen szónak magyar megfelelőiről), meg a nyegleséget, a divathajhászatot és az ízléstelenséget is. Ezekhez az okokhoz még hármat kell hozzá adnunk: * Én húztam alá.