Nemestóthi Szabó Béla – Ollé Vilmos (összeáll.): A cs. és kir. 12. huszárezred a világháborúban (Budapest, 1926)
II. RÉSZ
40 tály, Wisloka és San környékén, a kissé hiányos összeköttetést állította helyre, a Liskora előrenyomuló, Krautwald altábornagy csoportjával. Ezt messze hátul két oszlopban, a X. hadtest követte, a Cseremca és Lupkovi nyergen. Újonnan beérkezett ellenséges erők támadásba mentek át. Nemsokára az egész vonalon hatalmas túlerővel állottunk szemben. Wisloka keleti vidékén északkeleti irányból erős orosz csapattestek nyomultak előre, melyek az 1. és 10. lovashadosztályt visszavonulásra kényszerítették. Miután a 10. hadtest csapatjai még nem voltak rendeltetési helyükön, a 7. hadtest jobbszárnya erősen veszélyeztetve volt. Tekintettel arra, hogy az ellenséges erők túlsúlya miatt az offenzíva folytatása kilátástalan lett volna, a hadseregparancsnokság elhatározta, hogy még az esetben is kivonja csapatait a harcból és a Kárpátok mögé vezeti, ha a X. és XVIII. hadtest segítségül jönne. A csapatok visszavonulása 1914 december 21—29-ig lassan tervszerűen és csak csekély harcok között hajtatott végre. Újévkor a VII. hadtest Ladómező, Rózsadomb és Ladomérvágásnál volt állásban,a X. hadtest pedig Czeremba, Mezőlaborc és a Lupkovi hágónál. Krautwald altábornagy csoportja fedezte a Laborcavölgy megközelítő vonalait. A „Kárpáti" csata: 1914 december 27-1915 május 5. Az oroszoknak a San völgyéből megindult offenzívájába Nikolajevits Miklós orosz nagyherceg minden energiáját, minden rendelkezésre álló csapatát beledobta. A nagyherceg a San mellől, ahol a 12-ik huszárezred számára a Pisarowce-csata volt az ízleltető, azon eltökélt szándékkal indult meg roppant túlerejével, hogy a kellemetlenkedő magyar hadsereggel, sőt Magyarországgal is végezni fog és majd a magyar zónán keresztül összeköttetést teremt Oroszország és Szerbia között. Ezt a felfogást, ezt az érzést oltotta be minden orosz katonába, s tényleg a kárpáti harcok alatt elfogott orosz foglyok kihallgatásuk alkalmával, mint előnyomulásuk célját, mindig Budapestet és Belgrádot emlegették. Az offenzíva nemcsak óriási túlerővel, hanem minden emberi képzeletet meghaladó brutalitással lett végrehajtva. 10—15 sorban rohamoztak az orosz katonák, egymásután többször, hátulról a géppuskák tüze hajtotta őket előre. A Kárpátok fenyőkoszorúzta gerincei és völgyei azonban Nikolajevits Miklós nagyherceg óriási hadseregének nagy temetőjévé váltak. A magyar vitézség, a magyar honszeretet megakadályozta a Góliáth belépését a magyar rónaságra, a „Kárpáti hősök" csendes sírjai fogják ezután is örökre hirdetni igénket: „El magyar, áll Buda még". A nagyherceg gigászi ereje megtörött a Kárpátok bércei között a magyarok hősies ellenállásán, az orosz kolosszus pedig lassan, de fokozatosan elvérzett. Ez az elvérzés azonban számtalan apró ütközettel és csatározással volt kapcsolatos, mely a számunkra is leírhatatlan fáradalmakkal és sajnos nagy veszteségekkel is volt egybekötve. A hajdani Palatinus-huszárok háborús történetének fényesen kimagasló tettei a kárpáti harcok, melyeket az ezred elejétől, a gorlicei áttörésig, végig verekedett, hősiesen küzdve számtalan kitüntetést és dicséretet aratva. December közepén óriási hóesések voltak, melyek az élelmezési lépcsők (Staffel) munkáját igen megnehezítették. Gyakran kapott a legénység a mögöttes országból szeretetadományokat, így meleg ruhaneművel elég jól el volt látva; ellenben a pótkeretünktől érkezett csizmák hihetetlen rossz minőségűek voltak, sőt gyakori volt, hogy női csizmákat küldtek huszárjainknak.Az ezrednek december 27-én Laborcréven pihenő napja volt. December 28-án, mint hadtesttartalék, Laborcion volt. December 27-től január 10-ig az ezred egyes századai felváltva főőrségen álltak a Laborca völgyében, miközben az ezredparancsnokság és a vonat, a zemplén megyei Mikó községben volt elhelyezve. Az oroszok erélyes támadásában néhány heti szünet állott be, így aránylag nyugodtan zártuk le az 1914-ik évet és virradtunk fel az új esztendőre. A háború első öt hónapja befejeződött, teli reménnyel léptünk át 1915-be. Az ezredparancsnokságot a betegségéből felépült Éber Viktor alezredes ideiglenesen újra átvette, a végleges ezredparancsnok még nem volt kinevezve, segédtiszt Madarász József főhadnagy lett. Schön Ede hadnagy, betegségéből felgyógyulva, bevonult a 3-ik századhoz. Január 4-én az összes beteg lovakat lókórházba szállították. Ekkor alakultak meg, lóhiány folytán, ezredenként az úgynevezett gyalogosztályok. Ezen ezredgyalogosztagokba azok a huszárok lettek beosztva, kik lovaik elvesztették és pótolni e veszteséget, a nagy lóhiány és lóveszteségek miatt márnem lehetett. A gyalogosztagok gyönyörűen működtek a kárpáti csata alatt is ; későbben az egész hadosztály gyalogosztályait egyesítették, rendesen gyalog- III. RÉSZ.