Radák Lajos (szerk.): A m. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred története 1869-1918 (Budapest, 1939)
I. RÉSZ - II. FEJEZET.TELI HARCOK A KÁRPÁTOKBAN
nem mozgékonyságát teljesen kihasználva, pillanatnyi veszélyek elhárítására, kevésbbé fontos arcvonalrészek széles vonalon való leplező megszállására, ahol lehetett üldözésre, ahol kellett gyalogcsapatok felváltására alkalmazták. A lovasság így hozzájárult ahhoz, hogy a gyalogság a főtámadás irányában nagyobb súllyal léphetett harcba. Az imént felsorolt sikerek az oroszokat lassanként a Bug vonalának elhagyására kényszerítették. A központi hatalmak seregei koncentrikusan törtek előre Brest-Litowsk vára felé, így a dél felől előnyomuló erők iránya előbb északkelet volt, majd kelet lett. Augusztus 15. Az ellenség az előretolt állását kiürítette, de a főállását még tartotta. Augusztus 16. Az ellenség az egész Bug-vonalon visszahúzódott. Marcze-nél egy századunk átkelt a Bug-on és ott hídfőszerű állást szállott meg; járőrei Mosurig követték az ellenséget. Augusztus 17. Az üldözésre kiküldött járőrök 15 km-es körzetben nem találtak ellenséget. Augusztus 18. Hadosztályunk arcvonalát a 62. gyaloghadosztály csapatai vették át. Ezek Ivangorod alól jöttek. 4. hadseregünknek keleti irányba való átcsoportosítása ezen a napon kezdődött meg. Ezredünk lóra ült és Zubienka-n, Michalowince-n át önállóan Kol. Puszki-ra menetelt. Itt az erdőben táborozva töltötte el az éjszakát mint hadosztálytartalék. Előnyomulás a Bug-tól a Styr-ig. A központi hatalmak Gorlice-nél megindult támadó hadjárata augusztus utolsó napjaiban a csúcspontját érte el. Bár az oroszok emberben és hadianyagban óriási veszteséget szenvedtek s elvesztették büszke váraikat, a mérhetetlenül gazdag Orosz-Lengyelországot, mégis újra és újra sikerült kisiklaniuk a döntő csapás elől, noha a szövetségesek mindent elkövettek, hogy ezt megakadályozzák. Dacára a sok áttörésnek, kedvezően alakuló hadműveleti helyzetnek, nem sikerült az orosz haderőre Cannacszerű vereséget mérni. Pedig a három arcvonalon vívott háború erősen próbára tette a központi hatalmak politikai és katonai vezetőségek idegeit és az Oroszországot megbénító sikernek döntő hatása lehetett volna. Emellett aggasztó volt a helyzet török szövetségesünknél is. Bár a Gallipoli félszigeten az entente-haderőket sorozatos kudarc érte, nem volt titok, hogy a török lőszerraktárak üresen álltak és az ágyúk, fegyverek a kemény harcokban elhasználódtak. Sürgősen meg kellett teremteni az összeköttetést Törökországgal, Konstantinápollyal, ha nem akartuk, hogy a vitéz török hadsereg — hadianyag hiányában — kénytelen legyen abbahagyni a dicsőséges harcot. A központi hatalmak hadvezetőségei augusztus utolsó napjaiban nagyjelentőségű elhatározásra jutottak. Ennek eredménye a Szerbia elleni dicsőséges őszi hadjárat lett. Előbb azonban még egyszer megkísérelték, hogy az orosz hadseregekre döntő csapást mérjenek. A haditerv az volt, hogy az orosz haderőt a Brest-Litowsk, Kobryn, Pinszk irányába való előtöréssel a Polesia mocsaras területének kihasználásával két részre válasszák és az egymástól elszakított oroszokat részint Wolhynia-ban, részint Litvánia-ban csatára kényszerítsék és döntőleg megverjék. Ennek a hadműveleti tervnek megvalósításához a középen tömörülő erőket átcsoportosították. A József Ferdinánd vezénylete alatt álló 4. hadsereg Lublin-on, Cholm-on át a várháromszög irányába tört előre. A Bug-hadsereg irány vett Kobryn és Pinszk felé, azaz Brest-Litowsk mögé. Polesia mocsaras területére — legnagyobb meglepetésre és a békében tanult szabályok ellenére — lovastömegek kerültek és ezek azt kapták feladatul, hogy az utak kihasználásával minél mélyebben előretörjenek és a két részre osztott orosz haderő közötti összekötő utakat elvágják. E harcok közepette a német csapatok lassanként eltűntek az arcvonalból és megkezdték felvonulásukat a Szerbia elleni hadjárathoz. Az újonnan megindított támadások az eddigiekhez hasonló eredményeket hoztak. Augusztus 25-én elesett Brest-Litowsk vára. Augusztus 27-én csapataink északon a Polesia-ban előnyomuló lovas seregtestek fedezete alatt elfoglalták Kobryn-t. Az oroszok zárt vonalban, kemény ellenállást kifejtve, rendben vonultak viszsza Pinszk felé. Polesia-tól délre a 4. hadsereg tört előre és augusztus 31-én elfoglalta az orosz várháromszög nyugati várát, Luck-ot. Ezzel az egész Zlota Lipamenti arcvonal kimozdult eddigi merevségéből. Az oroszok itt is zárt vonalban vonultak viszsza, sőt elég erősek voltak ahhoz is, hogy rövidesen ellentámadásba kezdjenek. A támadás tehát, sajnos, megint nem hozott döntő sikert. De ez a csapatok teljesítményének értékéből mit sem von le. Az ötödik hónapja tartó állandó mozgóharc és az arcvonaláttörések sorozata, a testi és lelki teljesítmény maximumát kívánta meg a csapatoktól és a vezetőktől egyaránt. Az ilyen nagy teljesítmény nyomában járó kimerültség, valamint a Szerbia elleni hadjárathoz elvitt erő hiánya, de nem utolsósorban az orosz erőforrások kimeríthetetlen volta, az orosz csapatok és vezetők vitézsége és szívóssága megakadályozta, hogy a Gorlice-i áttörés teljes és tökéletes győzelemmé nőjje ki magát. Az oroszok elleni 1915. évi hadjáratnak most következő szakasza a lovasságnak és így ezredünknek is egyik legdicsőségesebb korszaka. A lovasság első feladata az volt, hogy a Kővel—Brest-Litowsk közötti összekötő vonalakat megszakítsa. A hadvezetőség ezért a Gholm-i vasút és a Wladimir Wolinskyj közti területen három lovashadosztályt rendelt előre. A Kővel irányába való koncentrikus előretörésre a 11. honvéd lovashadosztály menetiránya a Lubomil—Kovel-i vasút, a német 5. lovashadosztályé pedig a Wladimir Wolinskyj— Kovel-i vasút volt. A kettő között a 4. közös lovashadosztály nyomult előre Kovel felé. Kovel elérése után a lovastesteknek észak felé kellett fordulniuk és a Kobryn—Pinszk irányába előretörő Bug-hadsereget déli irányból végrehajtandó oldaltámadással kellett támogatniuk. Ez már erősen mocsaras területen, igen nehéz harcok közepette ment végbe. A lovastestek később