Hadifogoly magyarok története 1. kötet (Budapest, 1930)
A VILÁGHÁBORÚBAN - A BALKÁN FÉLSZIGETEN
5. hadseregünk előtti állásaikat elhagyták, vagyis úgy látszott, hogy feladják a küzdelmet. Míg a jobbszárny nagyon is elfáradt csapatainak Potiorek párnapi pihenőt adott, addig december 2.-án Belgráddal szemben álló erőink átkeltek a Dunán, hatalmukba ejtették a várost és azután az 5. hadsereg balszárnyával összefogva Vlaska felé törtek elő. Azt hitték, hogy most már megvalósíthatják a szerb fegyveres erőnek kétoldali átkarolását és tönkreverését. Ámde a szerbek megelőzték ezt a kettős átkarolást, nem hagytak időt az osztrákmagyar csapatok előrejutásához, hanem december 3.-án ellentámadást kezdve, a gornji—milanovác—arangjelováci csatában megadták a kegyelemdöfést a halálra fáradt osztrák-magyar haderőknek. A csata előtt a szerb hadvezetőségnek két választása lehetett: vagy tovább is meghátrál és így feladja Szerbiának legértékesebb részét, vagy egy utolsó kétségbeesett lépésre határozza el magát s az elfoglalt állásokban minden erejével végső harcra készül. A szerb vezérlet az utóbbi megoldást választotta s még arra is elszánta magát, hogy nem a védelemben, hanem a hatásosabb támadásban kísérli meg a menekülést. Ennélfogva bámulatos rövid idő alatt az egész ország területéről összegyűjtötte a fegyverforgatásra képes férfiakat és az ezekkel kiegészített seregtesteket nem a sok időt kívánó átkaroláshoz, hanem az ellenség áttöréséhez csoportosította, mégpedig ott, ahol az osztrák-magyar erőnek legsiralmasabb állapotban lévő csatavonala, vagyis a 6. hadsereg volt. Az ellentámadás következménye az lett, hogy a hónapokig tartó nehéz harcokban és nélkülözésekben leromlott csapataink meghátráltak s mindent veszni hagytak. A vereség legfőbb oka az volt, hogy a balkán haderők főparancsnoka túlhajtott támadó szellemtől áthatottan, figyelmeztetések ellenére is, a lehetőség határain túl igénybe vette a csapatok erejét. A megvert, de szerencsére alig üldözött osztrákmagyar haderők december derekára a Drina, a Száva és a Duna mögé húzódtak vissza. A visszaérkezett csapatok lőfegyverállománya 98.756-ra csappant le ! SZERBIA ÉS MONTENEGRÓ MEGHÓDÍTÁSA 1915 első felében szó sem lehetett arról, hogy Ausztria-Magyarország kiköszörülje az 1914-i csorbát és hogy ismét megtámadja Szerbiát. Egyrészt seregtesteinek kipihentetése és újjászervezése sok időt kívánt, másrészt csapatainak zömét az orosz és az olasz hadszíntéren kellett alkalmaznia a gorlicei áttörés kiaknázására, illetőleg az első isonzói csatákban. 1915 második felében azonban már Szerbia meghódítását elsőrendű célul kellett kitűzniök a középponti hatalmaknak, mert a Dardanellák ostroma folytán Törökország nemcsak segítségre szorult, hanem komoly veszedelembe is jutott. A siker feltétlen biztosítása végett és hogy Törökországgal közvetlen összeköttetés létesülhessen, hoszszas tárgyalások után, sikerült Bulgáriát a középponti hatalmak táborába vonni. 1915 szeptember 26.-án Pressben jött létre a megegyezés, amely szerint Ausztria-Magyarország, Németország és Bulgária együttesen támadják meg Szerbiát. Erre a Bulgáriában diplomáciailag és a Dardanelláknál katonailag kudarcot vallott antant elhatározta, hogy nem veszi figyelembe Görögország semlegességét, hanem Szalonikiben csapatokat szállít partra és ezekkel elsőbben is Szerbia megsegítésére siet, majd pedig a szárazföldön át megtámadja Bulgáriát és rajta keresztül Törökországot. A bolgár fegyveres erővel megerősödött középponti hatalmak haditerve az volt, hogy amíg a 2. bolgár hadsereg elállja a szerbek útját Szaloniki felé és így azt is megakadályozza, hogy a Szalonikinál partra szállott antant erők a szerbeket megsegítsék, addig a Boszniában, a Száva és a Duna hosszában, valamint a bolgár-szerb határ mentén felvonuló osztrák-magyar, német és bolgár erők betörnek Szerbiába és a szerb fegyveres erőt megadásra kényszerítik. Az ellenfelek helyzete a vázlaton látható. A hadműveleteket az osztrák-magyar és német erők kezdették meg október 7—11.-e között azzal, hogy átkeltek a Drinán, Száván és a Dunán. Miután a szövetségesek Pozsarevácnál, az Avala-hegynél és Obrenovácnál áttörték a szerbek első fővédelmi vonalát, délnek űzték őket. Közben a bolgár 1. hadsereg visszavetette a vele szembe támadó szerbeket és miután az osztrák-magyar csapatoknak a Drina völgyéből előtörő részei Visegrádot elfoglalták, a visszavonuló ellenséget az osztrák-magyar 3. hadsereg Kraljevo, a németek pedig Krusevác felé követték. A bolgár 1. hadsereg Nist ejtette hatalmába, de mivel balszárnya nem terjeszkedett ki eléggé délnek, a szerbek Prisztina felé kisiklottak a szövetségesek gyűrűjéből. Ezalatt a bolgár 2. hadsereg Vranjába, Egri Palankára és Üszkükbe, majd Kumanovóba és Velezbe jutott és a Babunaszorosba nyomta azokat a szerb erőket, amelyek Velezben várták az ántánt csapatait. Az ántánt három hadosztálya ugyan Sztrumica, Krivolác és Velez alá jutott, de már későn ahhoz, hogy segítségére legyen a szerbeknek. A visszavonuló szerbeket követő szövetségesek a Rigómezőn sem tudták csatára kényszeríteni őket, mert a szerbek Prizren alá húzódtak vissza. Itt