Magyar hősök 1914-1916

MAGYAR EZREDEK BESZAMOLOJA KIVÁLÓ HŐSEIKRŐL

dos intézett támadást a 3-ik gyalogezred állásába betört ellenség ellen. November 22-én a hadosztályt ismét harcba rendelték. Az ellenség ugyanis közben megint a San Martino mellett nyert tőrt és áttörését itt érvényesítette. A 4-ik honvédezredre jutott a dicső feladat, hogy az ellenséget támadja, hiúsítsa meg az áttörés veszedelmét és foglalja vissza az elveszett állásokat. A jobbszárnyon Le­lkes őrnagy, a balszárnyon Sipos őrnagy, Benesch és Falk századosok tűntek ki. November 27-én Leszich László hadapródot zászlóssá léptették elő vitéz magatartásáért, 28-án Tomor Ferenc és Bélus József hadapródjelölt őrmestereket, mert szakaszukat a legnagyobb tűz­ben elővezették, hadapródokká, Morvay Loránd hadapródot zászlóssá léptették elő. A legtelje­sebb elismerés hangján kell megemlékezni a század- és szakaszparancsnokok működéséről, különösen: Babák Endre, Sárossy Béla, Némedy Albert, Bárod Gábor, dr. Kaszás Károly, Szöllösi Ármin, Menczel Károly főhadnagyok, Barkóczy és Szakács hadnagyok és Méray tiszthelyettes magatartásáról. A géppuskások főképpen Kántor és Fernesz parancsnoksága alatt gyönyörűen dol­goztak. A távírászok hősiesen megtették köte­lességüket; november 29-én az utászosztag ellen­séges tűzben, nehéz éjjeli munkával megerősí­tette a védőállást. Igazi hősök a négyes honvédek. Ahol a fede­zékben nem tudtak harcolni, ott felugrottak a fedezékre és állva tüzeltek az ellenségre. Az olasz retteg tőlük, ismeri a négyes honvédeket és ahol megjelentek, minden áttörési szándék összemorzsolódott. A Monte San Michelén nem az olasz, hanem a rossz időjárás és a víz, az eső volt a négyesek legnagyobb ellensége. Hasig vízben, éjjel-nappal ellenséges ágyutűzben, oldalozó, minden irányból jövő gyalogsági és géppuska, bombavető- és puska-gránáttűzben harcoltak. Ki kell még emelni Szilágyi százados zászló­alját is, amely a legnehezebb viszonyok közt harcolt. A Schilhan-század pedig hat napig eső­ben, sárban, úgyszólván pihenés nélkül, teljesen átfagyva, a hatodik napon kapott támadást gyö­nyörűen verte vissza. * Mérey János, a 4-ik honvédgyalogezred tiszt­helyettese egész sereg hőstettet hajtott végre. Galíciában, a Kárpátokban s az olasz háború kitörése után a karinthiai Alpesekben. Végig­küzdötte az összes Isonzo-csatákat és bátorságá­val, hidegvérével és leleményességével egyaránt kitűnt. Legizgalmasabb haditettét 1915 október tizenhatodikán San Martinonál hajtotta végre. Pokoli tüzérségi előkészítés után jött rohamra az olasz gyalogság tömege. Az állások oly közel voltak, hogy célzásra és lövésre nem maradt idő. De ott volt még a kézigránát. Mérey való­sággal nyalábra szedte és oly gyorsan dobálta az ellenség közé, — bár a fedözékek összelőve, már teljesen védtelenül álltak, — hogy a túl­erejű olaszok háromszoros rohama sem sikerült. A jó kedve még ebben a helyzetben sem hagyta el és minden kézigránáthoz ajánlást is fűzött: — Nesze töltött makkaroni, de vigyázz, meg­fekszi a gyomrod! Katonái követték a példáját s igy sikerült egészen visszaverni az olaszt. Somogyiak. Talán egyetlen magyar ezredet sem emleget­tek annyiszor, különösen a világháború elején, mint a 44-eseket, Somogy és Tolna kivételes vitézségü fiait. Ők voltak az elsők, akiknek ba­kancsa idegen földet taposott s attól fogva két esztendőn át magasra halmozták a legszebb babérokat. Alig hogy Sabacot elfoglalták, az orosz harctérre kerültek föl és a legvéresebb bravúroknak egész sorozatát hajtották végre. A legsúlyosabb feladatok egyike volt az, ame­lyet 1915 áprilisában, magyar földön kellett meg­oldaniok. Az oroszok óriási erővel gyülekeztek Szurmay tábornok csapataival szemközt a Cse­remha hegy alján. Volosate már a kezükben volt s nagyjelentőségű események fenyegettek. Ha a Cseremha orosz kézre jut, övé az Ung­völgy, lejut az Alföldre, talán egészen Buda­pestre. A 44-eseket rendelték ki a veszedelem elhárítására. Sötét este vágtak neki az 1133 méter magas hegynek, embernyi magas hóban és úttalan ren­getegben. A 68-asok és a 38-asok már akkor élet-halál harcot vívtak ott. Körülbelül az utolsó pillanatban értek oda a 44-esek és azonnal arc­vonalba fejlődtek. Rohammal foglalták vissza azokat az állásokat, amelyekbe az ellenség be­tört, majd hatalmas ellentámadást vertek vissza. A harc hevessége percről-percre fokozódott, egyik orosz roham a másikat követte, ezredek pusztultak bele, de ujak nyomultak a helyükbe s a 44-esek mégis ott álltak, bármennyire fo­gyott a lőszerük és az emberük. Pedig egyetlen fedözék nélkül álltak ott a szakadatlan hóvihar­ban. Sok sebesült fagyott meg ott, a közleke­dés lehetetlenné vált. Sárkány alezredes azon­ban könnyen tudta tartani a lelket bakáiban. Ritka bátorságával kitűnt ott Lakos főhadnagy, Báthory és dr. Barát tartalékos hadnagyok, Engler zászlós, aki egymásután 8 orosz rohamot vert vissza a szakaszával, továbbá Fonyó had­apródjelölt, akit roham közben talált az ellen­ség golyója. Öt napig tombolt a harc, holttestek roppant tömege borította a hómezőt, négy orosz ezred teljesen megsemmisült, sok esett fogságba, de az ellenség végre is kimerült emberanyagban. A páratlanul heves küzdelem, amely napokon át azt sem engedte meg, hogy a katonák csak néhány percnyi alváshoz jussanak, megőrölte a legénységet. De az oroszok támadó kedve is

Next