A világháború 1914-1918
Előszó
Először idestova húsz esztendeje, hogy az emberiségre rászakadt történelmének legnagyobb katasztrófája, a világháború. A négy évig tartó küzdelem emberéletben milliókat, értéketlen milliárdokat pusztított fel s a kortársak százmillióit tette szerencsétlenné. Teszi ma is, mert nem szűnt meg. Más fegyverekkel, de annál könyörtelenebbül folyik tovább: Ha »békével«, mely ott didereg fűtetlen szobánkban, csonkítja falatunkat a tányérban, tép lyukat ruhánkon, koppan a letett szerszámban. Ott topog a rokkant mankójában, csörren a kisszakaszban, dübörög a végleg lerántott boltredőnyben, hangtalanul könyörög a munkát keresőnek szerényen levett kalapjában. És jégmarokkal szorítja, tűzkörömmel szaggatja szívünket, mely alázatos, örök szerelemmel ott dobog a Bánság pirosló pipacsai, a Tátra fehérlő csúcsai, a Hargita zöldelő fenyvesei alatt. S az Adria azúrjában, Szibéria jegében, mindenütt, ahol őseink éltek és hőseink haltak. A világháború. Mely volt. És van. Mely ma is annyi új eseménnyel traktál, hogy miattuk felejteni kezdjük az elejét. Hogy is volt? Hogy is volt csak? Pedig óriási irodalma van. Épületeket megtöltő. A háború előzményeiről, következményeiről. Lefolyásáról, diadalairól, vereségeiről. Agyfölötti és földalatti titkairól. Nincs ember, aki el tudja olvasni. Sem pénze, sem ideje hozzá. Talán kedve sem. De meg különben is, a toronymagas könyvhegyek csak töredékeket tartalmaznak. A hivatalos diplomáciai és vezérkari közlések ma még jobbára a háború első événél tartanak. Évtizedek kellenek hozzá, hogy az egész anyagot kimerítsék. A nagyobb méretű összefoglalások sem eléggé alkalmazkodnak a mai, gyorsan és sokfélét olvasók színvonalához és igényeihez. Ezen akartunk segíteni, amikor a dolgokat lehetőleg gyökerükig leegyszerűsítve, ezt a munkát megírtuk. Azért mégsem tértünk le szakforrásaink alapjáról. És nem egy kérdésben, amire az irodalom nem adott választ, a legmagasabbtól a legkisebb rangúig a résztvevők és tanúk egész sorához fordultunk útbaigazításért. •»Tört fegyverünkön valahol Még harc szekere zakatolt lelkünk, e tépázott madár Tört fegyverünkhöz visszajár...« (Gyóni Géza: Rab vackokon)