A világháború 1914-1918

Előszó

Először idestova húsz esztendeje, hogy az emberiségre rászakadt törté­nelmének legnagyobb katasztrófája, a világháború. A négy évig tartó küzdelem emberéletben milliókat, értéketl­en milliárdokat pusztított fel s a kortársak százmillióit tette szerencsétlenné. Teszi ma is, mert nem szűnt meg. Más fegyverekkel, de annál könyörtelenebbül folyik tovább: Ha »bé­kével«, mely ott didereg fűtetlen szobánkban, csonkítja falatunkat a tányérban, tép lyukat ruhánkon, koppan a letett szerszámban. Ott to­pog a rokkant mankójában, csörren a kisszakaszban, dübörög a vég­leg lerántott boltredőnyben, hangtalanul könyörög a munkát kereső­nek szerényen levett kalapjában. És jégmarokkal szorítja, tűzköröm­mel szaggatja szívünket, mely alázatos, örök szerelemmel ott dobog a Bánság pirosló pipacsai, a Tátra fehérlő csúcsai, a Hargita zöldelő fenyvesei alatt. S az Adria azúrjában, Szibéria jegében, mindenütt, ahol őseink éltek és hőseink haltak. A világháború. Mely volt. És van. Mely ma is annyi új ese­ménnyel traktál, hogy miattuk felejteni kezdjük az elejét. Hogy is volt? Hogy is volt csak? Pedig óriási irodalma van. Épületeket megtöltő. A háború előz­ményeiről, következményeiről. Lefolyásáról, diadalairól, vereségeiről. Agyfölötti és földalatti titkairól. Nincs ember, aki el tudja olvasni. Sem pénze, sem ideje hozzá. Talán kedve sem. De meg különben is, a toronymagas könyvhegyek csak töredé­keket tartalmaznak. A hivatalos diplomáciai és vezérkari közlések ma még jobbára a háború első événél tartanak. Évtizedek kellenek hozzá, hogy az egész anyagot kimerítsék. A nagyobb méretű összefoglalások sem eléggé alkalmazkodnak a mai, gyorsan és sokfélét olvasók szín­vonalához és igényeihez. Ezen akartunk segíteni, amikor a dolgokat lehetőleg gyökerü­kig leegyszerűsítve, ezt a munkát megírtuk. Azért mégsem tértünk le szakforrásaink alapjáról. És nem egy kérdésben, amire az irodalom nem adott választ, a legmagasabbtól a legkisebb rangúig a résztvevők és tanúk egész sorához fordultunk útbaigazításért. •»Tört fegyverünkön valahol Még harc szekere zakatol­t lelkünk, e tépázott madár Tört fegyverünkhöz visszajár...« (Gyóni Géza: Rab vackokon)

Next