A világháború 1914-1918, 9. kötet
I. AZ ÁLTALÁNOS POLITIKAI ÉS KATONAI HELYZET KIALAKULÁSA 1915 TAVASZÁN ELŐBBINEK BEFOLYÁSA A KATONAI ELHATÁROZÁSOKRA.
kötött szerződéshez ragaszkodó Károly királyt, az angol feleségének befolyása alatt álló Ferdinánd követte, aki alatt a háborús párt mindinkább felülkerekedett és lázított a központi hatalmak ellen. Január havában, amikor az orosz tömegtámadások a kárpáti arcvonalat áttöréssel fenyegették, a román miniszterelnök kijelentette, hogy abban az esetben, ha az oroszok Erdélybe törnének, Románia is kénytelen lenne oda bevonulni. Februárban a Kárpátokban elért eredmények következtében kissé javult a helyzet, de az antant-támadással Törökország ellen, majd Przemysl eleste után ismét rosszabodott. Mikor azután az oroszok előnyomulását a szövetségesek a „húsvéti csatában" megállították, Románia megint a „várakozó semleges" álláspontjára helyezkedett. Bulgáriát bosszúvágya tüzelte, hogy Szerbiával leszámoljon, mert a második Balkán-háborúban hűtlenül ellene fordult és területhódításának egy részétől megfosztotta. A Coburg dynasztiából származó Ferdinánd cár és kormánya szintén a Központi hatalmak felé húzott. Mégsem tudta magát a Központi hatalmakhoz való csatlakozásra elhatározni, egyrészt, mert az oroszbarát politikának is nagy pártja volt, másrészt, mert a hadszíntéri helyzet ennek nem kedvezett. Pedig a bár kisszámú, de harcias erényekkel bíró bolgár hadsereg, különösen egy Szerbia ellen indítandó hadjáratban értékes erőgyarapodást jelentett volna a központi hatalmak számára. Lőszer és felszerelésben a bolgár haderő mindenesetre támogatásra szorult. Ezenkívül Bulgária megnyerése éket vert volna az esetleg az Ántánthoz húzó két másik Balkán állam közé. Görögország az Ántánt flották önkényének volt kiszolgáltatva. Semlegességét nem tudta megóvni, így pl. kikötőinek igénybevételénél az angol-francia Dardanella-expedíció által és a Szerbia számára görög kikötőkben kirakott hadiszerszállítmányok továbbításánál. Viszont az uralkodócsalád közeli rokonsága Vilmos császárral) arra a reményre jogosított, hogy a nyílt hadbalépést a központi hatalmak ellen, amíg csak teheti, kerülni fogja. A nyugati hatalmaknál 1915 tavaszán a háború eldöntetlensége és annak felismerése, hogy az élő- és anyagi erőket kellő felkészülés hiánya miatt nem lehetett a szükséges mértékben harcba vetni, csalódásra és bizonyos nyugtalanságra vezetett, főként Franciaországban, ahol a közvélemény már 1913-ban, Poincaré-nak a köztársaság elnökévé való megválasztásakor tisztában volt azzal, hogy: „Poincaré c'est la guerre". Csüggedtség, reménytelenség, vagy békevágy jelei azonban sehol sem mutatkoztak, bár már előrelátható volt, hogy a háború sokáig fog tartani és hogy igen nagy erőfeszítésekre lesz szükség. Ez úgy Franciaországban, mint Angliában kiváltotta a vágyat olyan erős kormányférfiak után, akik alkalmasak lennének arra, hogy a nemzet erőforrásait erélyesen megszervezzék és kitartását biz i) Konstantin görög király felesége Vilmos császár nővére volt.