A Magyar Labdarúgók Szövetsége hivatalos közlönye, 1933 (13. évfolyam, 1-43. szám)

1933-02-10 / 2. szám

A M. L. Sz. HIVATALOS KÖZLÖNYE * 2 * által Halász Elemér, a Vérhalmi FC intézője ügyében 1932 október 25-én hozott határozata ellen beadott fellebbezésének helyt ad, meg­semmisíti és az országos intéző bizottság határozatát emeli jogerőre. A Csepeli MOVE Sport Egyletnek-nek a Vas- és Fémmun­kások Sport Clubja elleni ügyében 1932 október 25-én hozott orszá­gos fellebbviteli határozat ellen beadott fellebbezését elutasítja és jóváhagyja az országos felebbviteli bizottság határozatát. Az országos ifjúsági bizottság tagjaiul a leadott 21 szavazat­ból 20 szavazattal Bacsó László­t, dr. Friedländer László­t, Gefähl Henriket és Winkler Endrét; előadójául Mandik Bélát, jegyzőjéül Zimmermann Arthurt választja meg. Dr. Usetty Béla s. k. Kenyeres Árpád s. k. elnök főtitkár Országos Intéző Bizottság. Kivonat az I. sz. országos intéző bizottság 1933. január 30-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A bizottság a Középmagyarországi Labdarúgók Alszövetsé­­gének a Herendi-vándordíjra történt nevezését tudomásul veszi. A Magyar Kupa középdöntő mérkőzését 1933. március 15-re, döntőjét pedig május 25-ére kitűzi. A Kispest-Ferencváros FC­ Magyar Kupa elődöntőmérkőzést február 12-re halasztja azzal, hogy a győztes március 5-én köteles a Bocskay FC ellen a következő fordulót az esetben is lejátszani, ha a válogatott csapatba játékost adna. A Corinthian-vándordíj elődöntőmérkőzését március 15-re, döntőjét pedig május 25-re kitűzi. Megállapítja, hogy a Kőbányai TC részére igazolt Aranyi János és Aranyi Sándor játékos nem azonos személy. Mindkét já­tékos szabályszerűen igazolt játékosa a Kőbányai TC-nak és jogo­san szerepeltek a nevezett egyesület színeiben. Megállapítja, hogy Somogyi György (MILL Pesterzsébeti Attila SC) és Floszmann György (Nemzeti Húsos SC) játékos nem azonos személy. Tudomásul veszi, hogy a KISOK Polgár-Pigniczky Gyula visszaamatörizálás alatt álló játékosnak, illetve középiskolai tanuló­nak a Budai „11" FC részére játékengedélyt adott. Tudomásul veszi, hogy a KISOK Pál Endre Árpád és Juhász József középiskolai tanulóknak az Egri MOVE SE részére játéken­gedélyt adott, nevezettek azonban csak új igazolólap alapján iga­zolhatók. Tudomásul veszi az EMTK bejelentését, mely szerint Schwarcz Gyula játékosa középiskolai tanuló lett, miért is nevezett a KISOK játékengedélye nélkül nem szerepeltethető. Megállapítja, hogy Poser László játékos a Tabáni SC részére szabályszerűen nyert igazolást, a Kelenföldi FC részére nem saját­kezűig állította ki a benyújtott igazolólapokat s így a Kelenföldi FC kérelmét elutasítja. Schächter József játékosnak a csehszlovák szövetség részére történt kiadását tudomásul veszi. Tudomásul veszi Felföldi Sándor (Miskolci VSC) és Márkus József (Salgótarjáni SE) játékosok kiadásának a csehszlovák szö­vetség részére történt megtagadását azzal, hogy nevezettek 1934. január 17-ig a Miskolci VSC, illetve Salgótarjáni SE színeiben sem szerepelhetnek. Boskovitz Imre s k. Kelchen Rezső s. k. biz. elnök h. biz. előadó. Kivonat az I. sz. országos intéző bizottság 1933. február 6-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A bizottság megállapítja, hogy Boskovits Jenő a Kaposvári Turul SE játékosa, ki a Pécsi EAC részére soha nem volt igazolva, hanem a PEAC színeiben Bossányi Dezső korábban leigazolt játé­kos neve alatt, de a saját fényképes igazolványa alapján szerepelt. Felhívja a Délnyugatmagyarországi Alszövetséget, hogy Bossányi Dezső néven állítólag Boskovits Jenő fényképével kiállított igazol­vány kiállításának körülményeit vizsgálja ki és úgy ez ügyben, mint a jogosulatlan szereplés ügyében Dr. Valent Gusztáv, a Pécsi EAC akkori intézője, a PEAC és Boskovits Jenő játékos ellen az eljárást folytassa le és büntetést szabjon ki. Kimondja, hogy Schwarcz Gyula középiskolai tanuló a Cse­peli MOVE SE részére a KISOK kiadásával is csak az Erzsébeti MTK színeiben történt utolsó szerepelésétől számított egy év el­múltával igazolható. Dvoracsek Sándor középiskolai tanulót a KISOK játékenge­délye alapján a Budapest SE részére igazolja. Tudomásul veszi Ocsenás Pál és Schubert Ede játékosoknak a francia szövetség részére, Schiller Ödön játékosnak az osztrák szövetség részére és Klamár József játékosnak a portugál szövetség részére történt kiadatását. Puha Titusz játékost a cseh szövetség kiadása alapján a Budapesti EAC részére, Szolvik Aladár játékost pedig ugyancsak a csehszlovák szövetség kiadatása alapján a X. ker. KISE részére igazolja. Dr. Bodányszky Pál s. k. Kelchen Rezső s. k. biz. elnök. biz. előadó. Idézések az I. sz. országos intéző bizottság 1933. február 13-án (hétfőn) este 7 órakor tartandó ülésére . VAC, NSC, MTK intézője, az ÉMOSz SC intézője Furulyás János játékossal, a Nemzeti Húsos SC intézője Szegedi nevű játé­kossal, a Kalaposok SE intézője Breitner Gábor játékossal. Dr. Bodányszky Pál s. k. Kelchen Rezső s. k. biz. elnök. biz. előadó. Játékos igazolások: Átigazolások : 1933. január 23-val. Nyomdászok TE: Jonczyk Antal (ill. ker. TVE) 24421. 1933. január 28-val: Drogista FC: Piff József (Zalaegerszegi TE) 631. Új igazolások: 1933. február 4-vel: Budafoki Ifjúsági Kör: Knausz Károly 37127, Léhnert Ferenc 37128. Budapesti Egyetemi AC: Bogya András 37129, Freund György 37130, Mezey István 37131. Mihályfi Tibor 37143. Paál László 37144. Budapesti Testgyakorlók Köre­: Lénárt István 37132. KAOE: Vida Lajos 37133. Józsefvárosi TC: Luncz Rókusz 37134. M.F.T.R. Hajóműhely SK: Bácsváry János 37135. Nyomdászok TE: Fejes János 37136. Pápai Iparos Ifjak Kinizsi TC: Orbán Ferenc 37137. Szitásdombi Kitartás SC: Besztenlerer József 37138. Pataky Dezső 37139. Szegedi Vasutasok SE: Paku József 37140. Terézvárosi SC: Kubesch Ferenc 37141 Veszprémi TC: Lővinger László 37142. Átigazolások: 1933. február 4-vel . Hungária SC: Hudra János (Salamander SC) 10453. Kispesti MTE: Hegedűs István (Kőbányai Siemens SE) 101­6. Nyomdászok TE: Tóth József (Főv. TKör) 20310. Pápai Iparos Ifjak Kinizsi TC : Jasper Gyula (Pápai Test­vériség SKE) 10523. Postás SE: Varga László (Turul MOTE) 22083. MOVE Liga: Budai AC: Schlosser István (Zugló VII. ker AC) 11749. Budai Bernwallner József könyvnyomdája, Budapest, IV., Váczi­ utca 21. — Telefon: 87-7­68. 1933. — 2. SZÁM.

Next