A Magyar Labdarúgók Szövetsége hivatalos közlönye, 1943 (23. évfolyam, 1-47. szám)
1943-08-20 / 30. szám
1943. augusztus 21. Magyar JUliafúlyás 1220/1843. Schram Sándor Újpesti Munkásképző SE játékosnak a Verbőczi SE részére benyújtott átigazolási kérelme az ált. r.szabályok 30. §. 1. bek. k) pontjában foglalt következményeknek nem felel meg, ezért elutasítom. Puskás János, az Újpesti Munkásképző SE intézőjét azért, amiért a fent említett játékosnak írásban adott szavát és ígéretét nem tartotta meg, a Fegy. Szab. 44. §. alapján egy évre, azaz 1943. aug. 21-től—1944. aug. 20-ig a szövetséggel szemben minden tisztség viselésétől eltiltom. Az Újpesti Munkásképző SE-t pedig az idézett szabályzat alapján ötven (50) pengő pénzbírsággal sújtom, mely összeg 1943. aug. 31-ig a szöv. pénztárába felfüggesztés terhe mellett befizetendő. 1214/1943. Kiszely István visszaamatőrizálás alatt álló volt Ferencvárosi FC hivatásos játékosnak a Vas- és Fémmunkások SC-ben való szereplésre az általános rendszabályok 40. §-a alapján játékengedélyt adok, azzal, hogy ez az engedély a nevezett visszaamatőrizálásának a napjával hatályát veszti. 1215/1943. Palatínus Károly visszaamatőrizálás alatt álló volt Gamma FC hivatásos játékosnak a Ganzgyári TE- ben való szereplésére az általános rendszabályok 40. §-a alapján játékengedélyt adok, azzal, hogy ez a játékengedélyt a nevezett visszaamatőrizálásának a napjával hatályát veszti. Kelchen Rezső s. k. egyesbíró. Játékos igazolások 1943. július 23-val. Új igazolások: „Bácska“ Szabadkai Atlétikai Club: Kampa József 98118, Vujkovics B. Mihály 98119. Déldunántúli Vívó és Atlétikai Club: Maurovics János 98120, Wilk Rudolf 98121. Mosonmagyaróvári Levente Egyesület: Hálám László 98122, Lóska Lajos 98123, Schreiner Károly 98124, Szabó István 98125, Wutsch Ferenc 98126, Dohovics Alfréd 98144, ifjú Kassai Viola 98145, ifjú vitéz Kovács János 98146, Sziwerth Sándor 98147. 1943. július 30-val: Villámigazolások: Kispesti Atlétikai Club: Pavlovicsi László (Sashalmi ASC) 59151. Nagyváradi Atlétikai Club: Lóránt Gyula (Szombathely FC) 74.08.) 1943. augusztus 4-vel: Átigazolások: Budapesti Kerület: Hálókocsi Főműhely SC: Vász Sándor (Szentlőrinci RTC) 55658. Déldunántúli Kerület: Kaposvári Rákóczi AC: Soós Jánosi (Fegyvergyári SK) 51960. Északdunántúli Kerület: Budai aBrakk SE: Hegyi Miklós (Győr-Gyárvárosi FC) 59560. Komáromi AC: Szőke Frigyes (Komáromi FC) 88867. Pápai Perutz SC: Asbóth Ferenc (SOTEX SE) 72911. Soproni Football és Atlétikai Club: Horváth János (Pécsi Egyetemi AC) 74859. Vágsellyei Sport Club: Csibrik Gyula (Draschegyárak SE) 72579. Felsőtiszai Kerület: Debreceni Villanygyári SE: Vörös Pál (Debreceni TE) 3298. Munkácsi Levente SE: Kaincz Emil (Várpalánkai Turul SE) 71888. Felvidéki Kerület: „Balassa“ TSE: Árvai József (BLK) 74005. Farkaslyuki Olvasóköri TE: vitéz: Üveges Lajos (Bánszállási TK) 64050. Kiss Lajos (Bánszállási TK) 68912. Füleki Vasutas SK: Kovács Pál(Füleki TC) 72682. Kőrösvidéki Kerület: Békési TE: Perdi Béla (Mezőberényi SE) 89434. Endrődi Levente Egyesület: Dudás Imre (Endrődi TK) 64307. Orosházai Levente Egyesület: Fórján Sándor (Orosházi TK) 32263. MOVE Kerület: Csepeli MOVE TSE: Szendi Jenő (Kiskőrösi MOVE SE) 93984. MOVE Ferencvárosi Törekvés SE: Bácskai László (MOVE Kvassay Zsilip TE) 38200. Székelyföldi Kirendeltség: Marosvásárhelyi SE: Erdős Sándor (BSzKRT SE) 48863. Villámigazolások: Budapesti Kerület: Budapesti Vasutas SC: Jakab Béla; (Komáromi AC) 61910. Ferencvárosi Vasutasok SK: Toplaki Levelezésnél kizárólag feláras Hadigondozás-postabélyeget használjunk! MLSZ: Géza (Wekerletelepi Szondi SC) 69211. Ganzgyári TE: Vonyák Imre (Ferencvárosi SE) 3825. VI. ker. Sport Club: Pongrazio Kristóf (Kolozsvári AC) 72556. Újpest-Rákospalotai AK: Nagy Károly (Monori MOVE TSE) 96550. Újpesti TE: Schönberger Gyula (Szombathelyi Haladás VSE) 67840. Vas és Fémmunkások SC: Antos József (Szeged AK) 53698. ' Alföldi Kerület: Szabadkai Alosztály: Topolyai Sport Egylet: Rind Lajos (VI. ker. SC) 90224.' Újvidéki Alosztály: Újvidéki Vasutas AK: Zentai Pál (Újvidéki AC) 54161.' Déldunántúli Kerület: Déldunántúli Vivő és Atlétikai Club: Orosz Zoltán (Csáktornyai Zrínyi TE) 95519. Dombóvári Vasutas SE: Vékási Vendel (Csurgói TK) 81194. Kaposvári Rákóczi AC: Turmann, László (Pécsi Vasutas SE) 27897. Pécsi Postás SE: Mohácsi Imre (Zsolnay-gyári SE) 65677. Északdunántúli Kerület: Győri Újtelepi TC: Balaskó József (Győri AC) 65803. Szabó János (II. ker. SC) 62459. Hajmáskéri SE: Farkas Ernő (Soproni Vasutas SE) 85973. Hegyeshalomi Vasutas SE: Berki Ipari Robbanóanyag RT. SE: Hinora György (Tatabányai SC) 78038. József (Tokodi AC) 91305. Soproni Vasutas SE: Salamon Károly (Szombathely FC) 63235. Székesfehérvári MÁV. Előre TK: Török József (MOVE Zalaegerszegi SE) 52927. Veszprémi Danuvia SE: Kozma János (Bajai Türr István SE) 90879. Lazarov József (Újszegedi TC) 96522. MOVE Veszprémi TSE: Szednák József (Hajmáskéri SE) 51994. Nyomatott vargyasi Máté Ernő könyvnyomdájában, Budapest, VIII., Józsefutca 4. szám. Telefon: 139—259. 5. oldal