A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1. A-GY (1967)
G - guta - guvad - guvat - guzlica
guta 1110 1. font) elhasonulásos változata. A jelentések közül az 1. az eredetibb. A gusztál valószínűleg a nóm. gustieren 'gusztál' átvétele a latin eredetű igékben szokásos -ál végződéssel. A német szó forrása a lit. gustare '(meg-) ízlel, élvez', amely az újlatin nyelvekben folyamatosan él tovább; vö. fr. gonter '(meg-) ízlel'; pl. gustare 'ua.'. — A gusztus 1., a gusztus 2. jelentése elavult. A bizalmas stílus szavai: Kovács: LatEl. 16; Bell: LatSz. 38; Fjudorovits: MNy. 26: 373; Zolnai Gy.: Msn. 5: 101; Szés Sz.; Kálmán: MNy. 45: 282. (Schulz: DtFreminb. 1: 259; OxfEngl-Dict. Oust, Gusto a.; Meyer-Lübke: RomEt-Wb.3 3926., 3927.; Walde - Hofmann : Lat-EtWb.3 1: 628; Wartburg: FEW. 4: 340, 341.) grata 1546: ,,az gwtta meg ewte" (MNy. 3: 32); 1577 k.: Guta wtes (OrvK. 4); 1863: gút (Kriza: Vadr. 93); — gut (MTsz.). J: 1. 1546: nagyszélhűdés; Gehirnschlag' (1. fent); 2. 1779: szitokszóként: als Kraftwort im Zorn (Bessenyei: Holmi, 145. NSz.). Latin eredetű; vö. lat. gutta 'csepp', h. lat. gutta 'szélütés'. Az elnevezésnek az az alapja, hogy régi hiedelem szerint az agyszélhűdéses bénulást az agyról leváló cseppek okozzák. Szemléletbeli analógiaként vö. : sp. gota; fr. goutte; ol. gotta: 'csepp; köszvény'; mindezek ugyancsak a lat. gutta-ra mennek vissza. — A m. gut. gút alkalmasint elvonás eredménye toldalékos alakokból. A 2. jelentés kialakulására vö. frász. — A rom. gútárköszvény; N. szélütés' 2. jelentése a magyarból való. — Olasz származtatása nem fogadható el. — A bizalmas stílus szava. Budenz: Nyr. 6: 303; Körösi: Nyr. 13: 500; Alexics: Nyr. 16: 450; Beke: Nyr. 55: 154; Szós Sz. ; Karinthy: MNyTK. 73. sz. 43; O. Nagy: Nyr. 76: 37; Tamás: Ung El-Rum. 394. (Meyer-Lübke: RomEtWb.3 3928.; Walde-Hofmann: LatEtWb.3: 629; Wartburg: FEW. 4: 344; Battisti-Alessio: DizEth. 3: 1838, 1849.) Kuvad 1793: ,,[Az ember szeme] vérrel . . . megtelik, és a' fejéből szinte kiguvad" (Mátyus I.: Ó és új Diaet. 6: 259. NSz.); 1799: Kuvad (Gyarmathi S.: Affinitás 348, NSz.); — kvad, kovád, kuhad (MNy. 46: 338); kovasodása sz. (Nyr. 76: 150). J: 1. 1793: 'kidagad; herausschwellen | dülled; hervorquellen' (1. fent); 2. 1799: 'leválik; sich ablösen | lemállik; sich abbrökkeln | lehámlik; sich abschälen' (1. fent) || gruvaszt 1799: ,,Kuvad a' dio, Kuvasztani, Koppasztani" sz. (Gyarmathi S.: Affinitás 348, NSz.); 1873: Gruvaszt [o : Guvaszt (Nyr. 2: 427); kovászt, kohászt (MNy. 46: 338); koásztatlan sz., kuhaszt (Nyr. 76: 151). J: 1799: 'felületi réteget leválaszt; ablösen | hántol; abschälen' (1. fent). Bizonytalan eredetű szócsalád. Tagjai talán hangfestő keletkezésű szavak, és kapcsolatban vannak a hasonló jelentésű N. duvad, duvaszt szavakkal. — A N. kopál ~ kovát 'héjából kifejt' (MTsz.) szóval való származásbeli kapcsolata kevésbé valószínű. A szócsalád alapszavának a kopáltól független finnugor egyeztetése, mongol és török származtatása téves. — Székely nyelvjárási szavak. Bálint: Párh. 32; MUSz. 36; Kúnos: Nyr. 11: 545; Vámbéry: AkNyÉrt. 12/5: 70; Nagy: Ethn. 1: 175; Wichmann: MNy. 4: 160, 395; Beke: Nyr. 57: 17, 74: 419; Horváth K.: MNy. 46: 340; [Szerkesztőség:] Nyr. 76: 150; MSzFgrE. - Vö. durad. gruvat 1795 k.: „Guvat, kő hajtó, vízityúk: Rallus aquaticus. Grallus, Grabeola, Gallinula aquatica" (Takáts R.: Told. S. r.: NSz.); - guat (VMTsz.). J. 1795: "nádas rétek mentén élő, hosszú csőrű, fürj nagyságú madár. Wasserralle' (l. fent); szakny. 'Rallus aquaticus', ~o/c 'Ralliformes'. Ismeretlen eredetű. Etimológiája hiányában nem dönthető el, hogy a 'durva, otromba' jelentésű guvat (vö. 1809: Simai Kr.: VSzót. 1: 190: NSz.) melléknév ide tartozik-e. — Kaukázusi származtatása téves. — Nyelvjárási és szaknyelvi szó. Munkácsi: Nyr. 29: 157, KSz. 1: 206, ÁKE. 298. Bodnár: Aquila 21: 203, guzlica 1836. ,,Guszló vagy Guszlicza egyszerű hangszer . . . valamennyire a" hegedükhöz hasonlító" (Székácsi 1.: Szerb népd. 305: NSz.); 1853: guzliczáját gr. (Szikszói Enyhlapok 298. NSz.); 1855: „Most is vallják, egyre hallják Szerbhon ifjai, leányi, Guzlicájok hangja mellett: Ki volt Jankó Szibinyáni" (Arany: DM. 1: 239); 1870: guzsliczák gr. (Balp. napt. 99: NSz.). J. 1836: Tant alakú népi vonós hangszer egyetlen húrral: lautenähnliches Streichinstrument mit einer Salle, Gusla' (1. fent). — SzerCs 1858/1894: guszliczás (Jókai 12: 210. NSz.). Szerb-horvát eredetű; vö. szb.-hv. guslice [többes szám] 'guzlica'. A szerb-horvátban a gusle [többes szám] 'ua.' kicsinyítő képzős származékaként keletkezett. Ez utóbbinak valamennyi más szláv nyelvben van megfelelője; vö.: big. eyeAa 'egy- vagy kéthúros guzsica'; szín: gesli [többes szám] 'hegedű'; cseh housle [többes szám] 'ua.'; or. eye AU [többes szám] 'citeraszerű pengető hangszer'; stb. — A magyarba a szb.hr. gusle is átkerült; vö. 1836: guszla 'guzlica ' (Szakács J.: Szerb népd. 305. NSz.; 1. még fent a Guszle változatot). — Az irodalmi nyelv szava: guzlica