Kövesligethy Radó: A mathematikai és csillagászati földrajz kézikönyve - A tudományos földrajz kézikönyvei 1. (Budapest, 1899)
III. szakasz: Az évi mozgás
tatjuk. Ezenkívül pedig a régiek kizárólag az ekliptika rendszere szerint végezték az égi testek helymeghatározását. Ha az égi test helyén átmerőleges legnagyobb kört fektetünk az ekliptikára, akkor ennek a csillag és az EL ekliptika közötti ívét (90. ábra) SMS/? a csillag szélességének mondjuk, míg MV, azaz a csillagnak az ekliptikán olvasott távolsága a tavaszi napéjegyenlőség pontjától, VMX a csillag hosszúsága. Ez elnevezések, melyek nem fedik a geographiai hosszúság és szélesség fogalmait, érthetőkké válnak, ha meggondoljuk, hogy a régiek leginkább a bolygókat s az állatöv csillagjait figyelték, melyek tudvalevőleg mindig közel mozognak az ekliptika síkjában, tőle tehát csak kevéssel szélednek el. Ha az ekliptika középpontjában merőlegest emelünk s ezt az égig folytatjuk, ez az ekliptika II és II pólusait fogja kiszelni, melyek az aequator AQ-nak N és S pólusaitól az ekliptika ferdeségével e-nal egyenlő ívekkel feküsznek tova. Ha végül az S csillagnak aequatori coordinátáit is ugyanez ábrába berajzoljuk, és a n meg N pólusokat a tavaszi aequinoctiummal legnagyobb körrel kapcsoljuk, akkor nyerünk egy a csillagászati háromszöghez hasonló NNS háromszöget, melyben: NS=90°—5; IIS=90° — ß\ UN=e; IINR=900-f-«; NIJM=90°—X N S 90. ábra. Az ekliptika koordinátarendszere.