Acta Hungarica 15. (2004)
III. TÖRTÉNELEM - Braun László: Adalékok az 1880-1914 közötti Ung megyei kivándorláshoz
az elszegényedést és a keresethiányt említik meg. Többen hivatkoznak az utóbbi évek rossz termésére. Tabódy Jenő, nagykaposi szolgabíró jelentésében írja, hogy kedvező hírek érkeznek az Amerikába már kivándoroltakról, s így „vagyonszerzési remények" miatt indulnak útnak [Uo. 7]. Burcsik Dezső ungvári szolgabíró, a községi elöljárók hozzáállásáról azt jelenti, hogy azok kötelesek kiállítani minden hozzájuk forduló félnek honossági és magaviseleti igazolványt. A határon aztán sokan a cselédkönyvet vagy a marhalevelet mutatják fel, s mivel ott nem értik az iratok tartalmát, úgy átengedik őket [Oo.: 9-10]. Köröskényi Elek, a szobránci járás szolgabírója nem csak a kivándorlásról, de egyesek visszatéréséről is említést tesz [KTÁL, Fond 4., op. 1., od. zb. 505., 11-12]. Lőrinczy Jenőnek, a sztavnai járás szolgabírójának különösen elkeserítő a jelentése. Az elszegényedés, a teljes nyomor, , mely a felvidéki nép között ma már oly irtózatos mértékben uralkodik" a kivándorlás elsődleges oka. Ehhez járul még az iszákosság, valamint az uzsoraszerződések, amelyek a „földműves népet kiszivattyúzzák. ” [KTÁL. Fond. 4., op. 1., od. zb. 66., 13-14]. Az 1882-es kimutatás szerint az utolsó három évben Ung megyéből, beleértve Ungvár városát is kb. 1000 ember vándorolt ki. A legtöbben Ungvárról (500 fő), illetve a Felső-Zemplénhez közel eső területekről [Uo. 19]. Az egyre nagyobb mértéket öltő kivándorlást az útlevelek kiadásának szigorításával is megpróbálták visszaszorítani az 1800-as évek végén. Az egyénileg kivándorlók esetében még volt esély a visszatérésre, hiszen azok általában ideiglenesnek tekintették a távozásukat, az Amerikában szerzett pénzzel az adósságukat akarták rendezni, vagy földet szerettek volna vásárolni [14, 158]. Azok viszont, akik családostól, vagy akik után a családjuk később vándorolt ki, nagyon kevesen jöttek vissza, így a levéltári adatok között 1889-től egyre több esetben fordul elő, hogy a főispán már nem ajánlja a férjük után kiutazni akaró feleségek vagy család számára az útlevelek kiadását [KTÁL. Fond 4. pp. 1. od. zb. 83., 25-26.]. Ezek az intézkedések nem hozták meg a várt eredményeket, nem akadályozták igazán a lakosság külföldre távozását. Sőt, egyes tisztviselők is részeseivé, elősegítőivé váltak a kivándorlásoknak. Kis fizetésű hivatalnokok 5-15 forintért útlevélkérelmeket, különböző igazolásokat állítottak ki, így látva mellékjövedelem-forrást ebben a társadalmat és gazdaságot nagy mértékben érintő folyamatban. Az útlevelek elsősorban Németországba szóltak, amellyel akár 15-20 ember is ki tudott utazni. Ezeket az utazók a kikötőkből visszaküldték az ügynököknek, akik hasonló kinézetű embereknek újból eladták [Uo.: 39-40]. A kivándorlás növekedése már az 1890-es évek elején munkaerőhiányt okozott a vármegye járásaiban, ezért különböző fórumokon, „tanács-