Acta Hungarica 18. (2007)

TÖRTÉNELEM - Braun László: Kivándorlás vidékünkről a XIX-XX. század fordulóján

Braun László (Ungvár) Kivándorlás vidékünkről a XIX-XX. század fordulóján A XIX. század végén erőteljes kivándorlási hullám indult el Magyar­­országról. A nyugat-európai államokban ez már jóval hamarább megkezdő­dött, nem volt tehát teljesen ismeretlen a magyar politikusok számára sem. Ennek ellenére rövid idő alatt jelentős méreteket öltött, és igazán a megfele­lő ellenszert sem sikerült megtalálni a jobb élet reményében útnak indulók marasztalására. A közönyösséget sem lehet felróni az állami közigazgatás akkori tiszt­viselőinek, hiszen a folyamatot kezdetétől fogva figyelemmel kísérték, ami nem kevés aggodalommal töltötte el az ország vezető politikusait. Az 1880- as évektől a kivándorlás egyre erőteljesebben éreztetni kezdte hatását. A ha­tóságok adatokat gyűjtöttek és intézkedéseket foganatosítottak az útra kelők visszatartására. Az állami tisztviselők, ha nem is tettek meg minden tőlük telhetőt, kérdés marad, mennyire lett volna képes megakadályozni ezt a már­­már természetes folyamatot az állam mesterséges úton. Jellemző, hogy a nyugat-európai országokat sokkal hamarabb elérő kivándorlási hullám a XIX. század végi Magyarországot is hasonló gazdasági környezetben találta. Azaz egy olyan időszakban, amikor az ipari forradalom, a kapitalista piac­­gazdaság éreztetni kezdte a hatását, s ezzel együtt járt a társadalmi viszo­nyok erőteljes átalakulása is. Az elodázott földreform és a népességrobbanás elsősorban a paraszttömegek százezreit mozdította ki korábbi lakóhelyéről. A személyes okok csak másodlagos szerepet játszottak a kivándorlásban. Kevés, illetve átmeneti sikereket tudtak csak elérni a hatóságok, hiszen a XX. század elejére a kivándorlás egyre jelentősebb méreteket öltött. 1906. július 1-je és 1907. június 31-e között majd kétszázezren utaztak ki az Egye­sült Államokba [Puskás J. 1982. 204.]. A hivatalos statisztikai adatok szerint 1900 és 1913 között az akkori Magyarországról közel másfél millióan hajóztak ki az USA-ba (1 463 693 személy) [MSK. 1918. 46. táblázat]. A kivándorlás kb. 86 %-ban az USA-ba irányult [Szántó M. 46.]. A jobb élet reményében útrakelt emberek egy része Kanadát, Dél-Amerika országait, vagy Dél-Afrikát választotta úticélként. Sokan a kiutazást csak átmeneti állapotnak tekintették, munkát keresni indultak, és feltett szándékuk volt, hogy egy kis pénz összegyűjtése után hazatérnek. Később azonban ez a többségnél végleges letelepedési szándékká alakult át. Pontos adatokat szol­

Next