Antik Tanulmanyok 26. (1979)
1. szám - TANULMÁNYOK - Ritoók Zsigmondi: Euripides Alkéstisa: vígjáték vagy tragédia?
RITOÓK ZSTGMOND EURIPIDES ALKÉSTISA: VÍGJÁTÉK VAGY TRAGÉDIA?* Az Alkéstis értelmezésében az elmúlt másfél évszázad folyamán sajátságos változás figyelhető meg.1 Az első világháború előtt az értelmezők túlnyomórészt a darab derűs jellegét vagy legalább derűs elemeit hangsúlyozták.2 Sok magyarázó határozottan humorisztikus darabnak tartotta, legfeljebb abban volt köztük némi eltérés, hogy miben is áll a komikus hatás.3 Mások a darab egészét ugyan nem tartották derűsnek vagy humorisztikusnak, egyes elemeit azonban feltétlenül igen, így mindjárt az elején Thanatos, a Halál alakját, mint aki oly mesés, néphitbeli alak, akit a felvilágosult 5. században már senki sem vett komolyan .A Héraklés és a szolga jelenetei is messze túlmennek azon a határon, ami burleszk elemet még a tragédia megenged, mint ahogy magának Héraklésnak sem volt ebben az időben még keresnivalója egy tragédiában , sőt, találkozott, aki a Pherés jelenetet vagy legalább annak . Előadásként elhangzott 1976 szeptemberében, Pécsett, egy a tragikum kérdésével foglalkozó konferencián. Tervbe volt véve a konferencia anyagának megjelentetése, mivel erre, úgy látszik, nem kerül sor, a szöveget itt változatlan formában közlöm. Az értelmezések különféle, régebbi és újabb irányait ismerteti Gu. Paduano: La formazione del mondo ideologico e poetico di Euripide. Pisa 1968. 9 — 31. Az újabb nézetekről A. Lesky: Die tragische Dichtung der Hellenen. Göttingen 1972. 3. kiad. 289 299 és W. Kerscher: Handlungsmotive euripidischere Dramengestalten. München 1969. 24-26; 310-323. 2 Az e véleményen levők gyakran hivatkoznak arra, hogy a darab a szatírjáték helyét foglalta el a tetralógiában, valamint a hypothesisnek arra a megjegyzésére, mely szerint „a dráma inkább szatírjáték-szerű, mivel örömre és gyönyörűségre fordul, eltérően a tragédiabeli szokástól. Az Alkészist és az Orestést el is vetik, mint a tragédiaköltészethez nem illőket, mert szerencsétlenséggel kezdődnek, de boldogságban és örömben végződnek, ami inkább a vígjátékra jellemző. Mindenesetre nem tudok róla, hogy akadt, aki az Orestést ezen az alapon vígjátéknak minősítette volna. így N. Wecklein szerint pl. abban, hogy Admétosz, miután ünnepélyesen megígérte haldokló feleségének, hogy nem fogad be nőt a házába, Hérakles rá tudja venni, hogy mégis befogadjon egy nőt, és így tulajdon feleségét kapja vissza, akinek a fogadást tette (Kursians Jahresberichte 3 [1874 —75] 447). A. Schöne abban az ellentétben látja az erős, fanyar humor forrását, mely Alkéstis nemes alakja és aközt áll fenn, akiért él és meghal, önfeláldozó halála és az önzés közt, mellyel azt kérik és várják (Über die Alkéstis des Euripides. Kiel 1895., a munka nem volt számomra hozzáférhető, N. Wecklein ismertetéséből ismerem: Bursians Jahresberichte 88 [1896] 108 — 109). 4 K. Heinemann: Thanatos in Poesie unnd Kunst der Griechen. München 1913. 41-44. 5 A. Dieterich RE VI 1254 s. v. Euripides. Az, hogy ebben az időben Héraklésnak az attikai tragédiában még nem volt helye, teegbelileg is erősen vitatható: a Prométheus Lyomenos-beli szereplését (akárki írta is ezj£ ',aromát aligha későbbi) sem lehet bagatellizálni, a Trachisi nők is valószínűleg még Antigoné elé datálandó.