Greguss Ágost - Hunfalvy János (szerk.): Család könyve - hasznos ismeretek és mulattató olvasmányok, 1855
Magyar hagyományok Attiláról
hódoltatott , végre engedve végezetének, Turul gyermeke eltökéli magát az elindulásra s magához szólítja azokat, kik bajtársai akarnak lenni. Heten jelennek meg, hét vitéz és hires bajtárs, kiket számíthatlan sereg követ, s kiket a hagyomány kiváló jelentéssel hétu-mogereknek, azaz hét magyarnak nevez. A hírnök midőn Ázsiából útra keltek, szintén hét főnököt számláltak, hat kapitányt s Turda főbírót. A hétu-mogerek Álmost választják főparancsnokul vagyis vezérül, s egymással és ővele szövetséget vetnek rettentő esküvel. Edény köré állva, kinyújtják bal karjokat, fölhasítják erőket tőrrel, s az edénybe csorgatva véröket, esküsznek , vezérükül mindörökre Álmost és származékait ismerendik el, zsákmányukat és hódítmányaikat közre vételidik , mindnyájok egyenlőknek tartandják magukat s a főnök tanácsában részt vesznek; s míg vérök az edénybe csörgött, közös felkiáltással e szavakat hallatják : ,,Így folyjon vére az utolsó cseppig annak, ki a főnök ellen fellázad, vagy családjában meghasonlást törekszik előidézni ! így folyjon vére a főnöknek, ha e szerződést valaha megsérti!“ Ez volt a magyar köztársaság első törvénye. A magyarok fölkerekednek Álmos vezérlete alatt. Áthaladnak a vadonokon, kerülve a népes helyeket, élve a cserje vadával s a folyó halával, s nem nyúlva ahhoz, mit emberi munka előhozott. Mikor utjokba széles folyam esik, a turbonra, azaz tömlőre ülnek, melly csónakul szolgál, s így úsznak keresztül. Végre a Dnyeper partjaihoz érnek, mellyek fölött Kió erősített s oroszok lakta városa uralkodik. A magyarok közeledtének s annak hírére, hogy vezérök Álmos azon Attilának unokája, kinek Oroszország hajdan adót fizetett, Rió bezárja kapuit, s az oroszok szomszédjukat, a fehér kúnokat, hívják segítségökre; de Álmos vezér nem szorul segítségre, mert érte a szent lélek harczol. A csata egyenlő hévvel nyílik meg mindkét részről, az oroszok vad kiáltozásokat hallatnak, melylyeken a magyarok pillanatra meghökkennek. „Vegyetek bátorságot,“ szól Álmos vezér katonáihoz : ,,ez kutyavonítás, s mikor a kutyák a gazda ostorát megpillantják, hasra feküsznek és elnémulnak.“ A vívók dühe nőttön nő; végre az oroszok rendei felbomlanak, futásnak erednek, s a kúnok tar fejei úgy hullanak a földre mint a nyers tökök. Ris kapui megnyílnak, előkelő lakosai, kezükben megbecsülhetlen ajándékokkal, fölkeresik Álmos vezért táborában. „Mit akarsz te a mi országunkban ?“ mondják neki. „Nézz oda, hol a nap leáldozik, a Havak erdején túl, ott van Attila régi országa, Pannonia földe. Nincs annál jobb föld a világon. Hallal telt folyók, a Duna, Tisza, Vág, Maros, Temes öntözik, számtalan patakok termékenyítik. E jó föld most a szlávok, bolgárok, oláhok s római pásztorok kezében van, kik azt Attila halála után birtokukba ejtették. A rómaiak azt mondák,Pannonia az ő legelőjük, s helyesen mondák, mert háborítóan legeltetik nyájaikat a magyarok örökségén.“ E szavak felkeltik Álmos türelmetlenségét ; az oroszoktól tömérdek ajándékot nyer, tízezer márka aranyt, szőrmét s gazdag szőnyegeket, arany szerszámú lovakat és tevéket; azután kezeseikkel együtt útra kel. Hét kún főnök, látván vitézségét, engedelmet kér őt követhetni. Lodomér földén meg sem állapodva áthalad ; belép Gácsországba, de itt megállapodik. Mindenütt kezest adnak neki, mindenütt ajándékkal kinálgatják. Fölszerelt ökröket visznek hozzá podgyásza tovaszállítására. Arábia aranya, nyusztbőr s gazdag öltönyökkel telnek meg szekerei. „Miért időzöl itt olly sokáig?“ kérdi Gácsország herczege. „Ott lent, a Havak erdeje mögött, Pannonia földe terül el, Attila király hagyománya. A rómaiak, bolgárok és szlávok bírják azt; a rómaiak egész a Dunáig foglalták el s pásztorokat helyezőnek oda; a bolgárok azon részt szállták meg, melly a Duna és Tisza között az orosz és lengyel határokig terjed; a többit meg a tótok bitorolják. Nincs ország a világon, melly e jó országhoz fogható volna; földe kövér és termékeny; haldús folyók öntözik s számtalan csermely termékenyíti.“ Álmos hitt e szavaknak, s vígan folytatá útját. Gácsország herczege kétezer íjászt adott, hogy kalauzolják, s háromezer fejszével és kaszával fegyverzett parasztot, hogy a Havak erdejében neki utat nyissanak. Nemsokára a magyarok felhágnak a hegységek lejtőjén, ekkor vezetőik ott hagyják. De azért csak tovább hágnak, s zord vidékbe jutnak, hol a fák gallyain keselyük tanyáznak szorosan egymás mellett mint szúnyogok sergei : a magyarok lovai és ökrei láttára rájok csapnak e madarak, hogy őket felfalják. Miután Álmos e kietlen vidékből kiért, találomra barangola, midőn idegeneket lát közeledni, kik a magyarok nyelvén szólnak : ezek Erdély székelyei, kik hitből értesülvén, hogy Csaba egyik unokája közéig, hegyeikről alászálltak fogadására. Segélyükkel a magyarok elfoglalják Ungvárt s megtelepülnek a szomszéd környéken; lábokat Attila földére tették s onnan többé nem tágitnak. Magyarok és székelyek e nagy eseményt s egyesülésük fölötti örömüket áldomással üllik, melly négy napig tart : négy napon át apraja nagya iddogálnak s falatoznak a papok szentelte lóhúsból. Az álom gyermekének hivatása itt véget ér, Álmos meghal, s fia Árpád következik utána mint a magyarok vezére. A Kárpátok tetőin sátorolván, a magyarok még csak zordon völgyeket bírnak, míg Dáczia és Pannónia kövér rónaságai nem messze onnan lábaik alatt terülnek. Azokat Szvintipoly birja, a maradán vagy moráv szlávok fejedelme, ki a Duna bal partján székel, a folyó vizeitől mosott városban. Árpád magához hívja Kusidot, Kund fiát, értelmes és körmönfont embert. „Menj, kémleld ki amaz országot,“ szól hozzá, ,,s tudósíts, ha jó-e annak földe s Szviatipoly barátunk-e?“ Kusid, Kund fia, legott elindul, kezében üres palaczkkal s hátán bőrzsákkal. Fölkeresi Szvintipolgot palotájában s e szavakat intézi hozzá : „Árpád, az én uram, azt kéri tőled, engedd, hogy csor3z”