Vasi Szemle 1966 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1966 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Zátonyi Sándor: Bognár Ignác
Más esetekben az énekes alapmelódia hangszeres elemekkel való vegyítése, „cifrázása” figyelhető meg. Pl.: „Viola dalai” (1851) csárdásának szöveges frisse (De már nem tudom, hogy mit csináljak).1'* Rajongott Petőfiért. Verseiből egy egész sorozatot komponált meg. Dalszerzeményei 15 Petőfi-ciklusához írt előszavában ezeket mondja: ,,. . . 15-ik márciusban, 1848-ban hallottam legelőször a Hatvani utcában, az akkori Horváth Ödön házában, Landerer könyvnyomdája sarkajtajában a szent „Talpra magyar”-ját elszavalni, melyet a temérdek nép egekig halló rajongó éljenzése követett... Petőfi Sándor! Nem babér-, gyémántkoszorút, nem érc-, hanem vertarany-emlékszobrot érdemelsz!” A „Kis furulyám szomorúfűz ága . . .” kezdetű Petőfi-verset kétszer is megzenésítette. ..E dalommal búcsút veszek tőled, Te honszeretet véráldozata. Dalaim, ha nem mind is, egypár talán megüti a mértéket, s ha úgy van, az érdem a tied, mert költeményeid lelkesítenek és a dalgyűjteményemben huszonnégyszer énekeltelek meg.” Megzenésítette Vörösmarty: A szellőhöz (1875), Garay János: Hit, remény, szeretet (1856) és Czuczor Gergely: Merengés c. versét is. Mintegy 20 nyomtatásban megjelent mű maradt fenn Bognár Ignáctól,10 köztük több „nép- és magyar dal’’-gyűjtemény. (Az első száz dalt magában foglaló gyűjteményt Füredy Mihállyal, a Nemzeti Színház énekesével együtt jelentette meg.) E gyűjteményekben azonban nem „eredeti népdalokat” találunk többségükben, hanem műdalokat, magyar nótákat. Hiányzott ebben az időben még a magyar népdal eredetének, sajátosságainak tudományos elemzése, így a gyűjtés, válogatás nyilvánvalóan csak ösztönös lehetett. A szabadságharc leverése után a közvélemény élénken reagált minden olyan megmozdulásra, tevékenységre, amelyben magyar szellemet, magyaros ízt vélt felfedezni. Bizonyára ez adott indítékot e gyűjtemények kiadására (többségük az 1850-es években jelent meg), s ezzel magyarázható nagy népszerűségük is.17 Bognár Ignácnak mindhárom lánya valamilyen formában szintén kapcsolatba került a zenével. Olga zongoraművésznő lett. Nem kis büszkeséggel írja róla apja: „. . . A múlt hetekben a Zene Academiában Liszt abbé tiszteletére hangverseny volt. . . Olga két igen nehéz darabot játszott Liszttől és Chopintől; az öreg Erkel azt állította, az utóbbi darabot jobban játszotta, mint a világhírű zongora heros Bülov . . . Liszt maga is elhalmozta magasztalásaival . . .”18 Vilma és Adél énekesnő lett. Első tanítójuk Bognár Ignác. Vilma 15 éves, amikor a Nemzeti Színház szerződteti. Az első próbák egyikén a színház intendánsa Bognár „orra alá reszelte lánya szerződtetését”. Bognár Ignác önérzetesen válaszol a színház titkárához írt levelében: .......Hogy tehát a Méltóságát jövendőben egyszerre és mindenkorra ilyetén kellemetlen, s rám nézve sértő kérdésektől megkíméljem, ezennel visszavonom leányaimat a színháztól, ugris csak öt nap óta volna az egyik szó után szerződve, és miután a legrövidebb idő óta csak Hunyadit, Ilkát, Trovatoret, Ördög Róbertet, Windsori hölgyeket és egy pár színműveket bírták betanulni, tehát nem érdemel az egyik fizetést, a másik úgyis ingyenes . . . Fölkérem Ő Méltóságát, hogy tartóztassa magát kegyesen vissza oly kérdésektől, amelyeknek lényegét Ő Méltósága elegendőképpen felfogni nem méltóztatott, különben nem követelné egy öt napos tagtól, hogy mindenben tanulva legyen . . .”19 Hogy Vilma lánya valóban tehetséges volt, azt egyértelműen mutatja be-