Vasi Szemle 1973 (27. évfolyam, 1-4. szám)

1973 / 4. szám - HAGYOMÁNYOK - Kiss József: Petőfi Sándor, az emberi méltóság költője

mert a történelemben nincsenek csodák. De kívánatos, hogy a legjobbak eljussa­nak hozzá. Harmadszor: azok viszont, akik csak­ugyan vállalják Petőfit, ne higgyék el, hogy pusztán a jótanulással és társadalmi munkával eleget tettek a forradalmi esz­mény követésének, rájuk csakugyan igazi forradalmi feladat vár. Nemcsak a régi világ maradványai, a kapitalizmusból örökölt kispolgáriság ellen kell harcol­niuk, mint újabban a kritikában is olvas­ható ifjúsági vitákban egy kiváló egye­temi tanár indítványozta. Legalább any­­nyira kell küzdeni azok ellen a nemkívá­natos „maradványok!’ ellen is, amelye­ket mi magunk teremtettünk. Beszéljünk magyarul: a szocializmus - történelmi okok következtében - de­mokratikus hagyományok nélküli, elma­radott országokban győzött először. En­nek következtében hosszú időn keresztül csak eltorzult formáját ismerhette a világ. E torzulások ellen több mint másfél év­ Petőfi Sándor, az emberi méltóság költője KISS JÓZSEF Petőfi 1848 elején verset írt a rab orosz­lánról. Az állatoknak — megalázó hely­zetében is méltóságteljes magatartású - királya egykori sivatagi birodalmára, korlátlan szabadságára emlékezik. Nem sokáig merülhet el gondolataiban, mert őre odalép ketrecéhez, tizede világjelentőségű harc kezdődött nálunk is, s noha több más országhoz képest is elégedettek lehetünk a torzulá­sok elleni harc eredményeivel, még nem mondhatjuk, hogy eszményi társadalmat teremtettünk, amelynek fejlődését már csak a kapitalizmus maradványai fékezik. A világ ma olyan, hogy a nemzetközi viszonyok minden korábbinál erőtelje­sebben befolyásolják belső helyzetünket. Aki ezt nem látja, vagy aki e tény súlyát lebecsüli, könnyen tévedhet értelmetlen kalandorság­ba. De aki csak ezt látja, s nem keresi annak módját, hogyan lehet az adott keretek között is több demok­ratizmust, több emberséget vinni viszo­nyainkba; aki megelégszik a már elért­tel, az ne hivatkozzék Petőfire, és ne be­széljen a forradalomról. Petőfi maradjon meg azok eszményé­nek, akik tehetségük és lehetőségeik korlátai között is szüntelenül jobbítani akarják világunkat. S merengésének eltűnik világa, Mert vesszejével őt ez főbe vágta. Vessző s egy illy fickó parancsol néki, Oh minden égnek minden intenségi! Ilyen mélyen hajolt magas feje, Ilyen gyalázatot kell tűrnie! S a bámuló, otromba néptömeg Gyalázatán még egy nagyot röhög. Hogy mersz pisszenni, léha söpredék? Ha szét találja törni tömlöcét, Úgy összetéphet, úgy széjjeltagolhat, Hogy lelked sem marad meg a pokolnak! Az allegória jelentése világos: a ket­recbe zárt nemes állat a magyar nép.

Next