Vasi Szemle 1977 (31. évfolyam, 1-4. szám)
1977 / 4. szám - A TUDOMÁNY ÉS KULTÚRA MŰHELYEIBŐL - Karsai János: Törekvések a bőr- és bőrfeldolgozó iparágak múltjának feltárására
Törekvések a bőr- és bőrfeldolgozó iparágak múltjának feltárására KARSAI JÁNOS „A bőrgyártás a magyarság ősi iparága. Honfoglaló őseink topánjai, csizmája, bőrruhája, harci ménjének és szekérbe fogott marhájának szerszámzata bőrből készült, amelynek bőranyagát tímáreseink állították elő. A magyar bőrgyártás mindig híres volt. E területen elég a hongroyage néven Franciaországban elterjedt bőrgyártó eljárásra hivatkozni.” Ezeket a mondatokat annak a bizottságnak a felhívása tartalmazta, amely 1930-ban alakult azzal a céllal, hogy megszervezze a magyar bőr- és bőrfeldolgozó iparok emlékeinek gyűjtését. A gyűjtés megkezdésének gondolatát a „Magyar Bőripar” c. szaklap 1930. március 13-i, 79. számában Lajta Pál vetette fel. A „Magyar Bőripari Múzeum” c. cikkében többek között ezt írta: „Alkottassák meg tehát a megemlékezésnek oly közös gyűjtőhelye, amelynek hivatása az volna, hogy bemutassa mindazt, ami a borgazdaságban ez országban történt és amely azután bizonyos mértékben a szakembereknek impulzust, kezdeményezési ösztönzést nyújtana a jövőben.” Ez idő tájt Nyugaton már léteztek bőr- és bőrfeldolgozó ipari múzeumok, legfőbb ideje volt tehát, hogy a magyar ipar összegyűjtse a szakma tárgyi emlékeit, szellemi dokumentumait. A felhívás szövegének igaza volt, mert bármily szempontból vizsgálja is valaki a magyar ipar fejlődését, a bőrrel szoros kapcsolatban álló mesterségekkel talán többször is találkozik, mint gondolná. 1931. július 3-án, a „Pesti Lloyd Kaszinó” különtermében megtartotta alakuló közgyűlését a Magyar Bőripari Múzeum Egyesület. Az Egyesület megválasztott főtitkára, Holláb János a következőket mondotta: „A tímárság a magyarság ősi iparága, amelynek keletkezési helyét és idejét Horváth Mihály történetírónk Ázsiában keresi. Tehát honfoglaló őseinkkel jöttek már tímáreseink, a cserzővargák és irhakészítők hazánkba. A bőrkészítés mesterségét nem primitív módon űzték, hiszen abban az időben a cserzővargaság és irhakészítés Ázsiában fejlettebb volt, mint Európában. Sőt Európa tőlünk tanult. Valószínűleg még a sok harccal és nomádélettel velejáró állandó mozgásban levés alatt alakult ki az ún. magyar cserzés, a hongroyage, amely azután XV. Lajos francia király alatt átkerült Franciaországba is. A rámáscsizma, a topán, a párducos kacagány, a báránybőrsüveg, a kivarrott suba és bekecs, fegyverhordozó szíjazatok, a sallangos lószerszám, a cifra nyergek és még százféle más ruházati, harci és közhasználati cikk készítését nagy gyakorlati tudással és művészi érzékkel végezték eleink.” Ha végignézünk az első tímárcéhek során, láthatjuk, hogy a legrégibb tímárcéh a segesvári, amelynek céhlevelét Nagy Lajos király adományozta 1376-ban. A budai céhek 1400-ban alakultak meg. Mátyás király első iparkiváltsága, 1465-ből Kolozsváron.