Vasi Szemle 1994 (48. évfolyam, 1-4. szám)

1994 / 3. szám - EMLÉKEZÉS - Hegedűs Ferenc: Szegény újságíró kisiparos - Fehér Károly

Aztán sikerült megismerkednem pár írásával is. A legelső, amely benne ragadt az emlékezetemben, pár soros hír. 1919 augusztusának első napjaiban, egy-két nappal a proletárdiktatúra bukása után jelent meg Geszner Imre lapjában. Nem tudom, még Va­si Vörös Újságnak hívták-e, vagy már visszavedlett Vas megyei Hírlappá. Arról szá­molt be, hogy előző este, a szentmártoni templomban litánia után felzúgott a Himnusz és hogy a templom népe könnyes megindultsággal énekelte a hónapokon át tilalmas nemzeti imádságot. Ez a templomi Himnusz-éneklés és a róla szóló beszámoló volt a gúzsba kötött nemzeti szellem első jelentkezése Szombathelyen. Személyesen öt évvel később, 1924 nyarán ismerkedtem meg vele, amikor már magam is újságíró voltam. Akkor már nem állt lapkötelékben. A napilapok kötelékéből 1919. végén vagy 1920. elején, a Nyugati Újság alapításakor kivált. Mi udatta meg vele a napilapoknál való szerkesztősködést vagy riportereskedést? Ki tudná ma már, több mint negyven esztendő távolából megmondani? Habár azt hiszem, nem kell nagy találgatás, hogy rátaláljanak a helyes okra. Minden emberben benne van - kiben jobban, kiben mérsé­keltebben - az önállósodás vágya. Hogy ne legyen a más keze-lába, hanem a maga ura. Az újságíróban is benne van. Fehér Károlyban is benne volt. Elvégre pár év híján negyvenéves volt, az idők is fordultak-alakultak, úgy gondolta hát, hogy hetilapját si­kerül begyökereztetni és vele biztos vállalatot és egzisztenciát teremteni. Nem számolt azonban a koronaromlással, amely a nagyobb, erősebben fundált vállalatokat is megvi­selte, ha ugyan gyökereiben is meg nem támadta. A nyomdaszámla és a lassan csordo­gáló előfizetési meg hirdetési díjak között egyre nagyobb lett az űr és Fehér Károly­­nak is pénzes társ után kellett néznie. A társ mögött politikai mozgalom is állt hátvéd­ként, mégis elvéreztek. Amikor én újságíró lettem, már a harmadik vagy negyedik utód próbálgatta, hátha neki több szerencséje lesz. Fehér ebben az időben naptárkiadásból tartotta fenn magát. Tamásy G. Istvánnal, egy kom­mün alatti magatartása miatt kényszernyugdíjazott falusi tanítóval közösen szerkesztették a „falusi és városi naptárat”. Tamásy titkos költő volt, aki azért ment bele a naptárkiadásba, hogy a kalendáriumban nyomdafesték alá bocsáthassa pár ver­sét. Aztán a Szombathelyi Egyházmegye alapításának 150 éves jubileuma alkalmából a város és az egyházmegye múltjával foglalkozó, értékes művet adott ki. Végül újra visszatért a lapkiadáshoz és megteremtett egy laptípust, amelynek a magyar zsurnalisztikában aligha volt párja. Az akkori sajtójog külön miniszterelnöki engedélyhez kötötte a lapok megjelentetését. Volt ellenben a sajtótörvénynek egy sza­kasza, amely szerint az időközi lapok megjelentetéséhez nem kellett engedély. Időközi lapon olyan sajtóterméket értett a törvény, amely egy hónapnál hosszabb időközön­ként, tehát egy évben legfeljebb tizenegyszer jelent meg. Nos, ilyen időközi lapot ala­pított Fehér Károly is. A szombathelyi sajtópiacon nem ő volt az egyetlen, aki ilyen, egy évben tizenegyszer megjelenő lapot kínált. A harmincas években, amikor sem a Hír felelős szerkesztője nem volt, sem címtárat vagy telefonkönyvet nem csinált, Szász Ernő is évekig egy Fényszóró c. hasonló lapból élt. Szó címen ilyen, tizenegy­szer megjelenő lapot csinált a harmincas évek derekán Bata Gábor. Fehér Károly tehát nem azzal érdemelte ki az országos feltűnést, hogy ő is ilyen lapot csinált, hanem lapja alakjával és - főleg - árával. A Vas megyei Magyar Jövő - ez volt a címe - 8 oldalon jelent meg negyedrét alakban, vagyis a papíranyaga nem volt több, mint egy napilap két oldala, csak ez négyret volt összehajtva. Az ára ellenben 40 fillér volt Nos, a tulajdonképpeni két oldalért ez a 40 filléres ár - ez tette a lapot országos unikummá.

Next