Vasi Szemle 2004 (58. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 1. szám - KÖZÉP-EURÓPA - Nagy Alajos: "Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga". Mindszenty hamvainak hazahozatala
Vasi Szemle 2004. LVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM A pápához írt levelet a bonni nunciatúra nyugtázta (1991. március 15-én), a Vatikántól azonban nem jött válasz. (Kada Lajos érsek szerint a „kellemetlen” leveleket a Vatikán nem válaszolja meg.) Seregély István érsek úr a levél tartalmát tudomásul vette, s a máriacelli ünnepségek ügyével, mivel az az osztrákok fennhatósága alá tartozott, az ottani bencés szuperiorátushoz irányított. P. Veremund Hochreiter szuperior - maga is Mindszenty nagy híve - örült a jelentkezésnek, s megküldte az akkor már elkészült ideiglenes máriacelli programot. Egyben közölte, hogy mind a nagy plébániatermet, mind a zongorát rendelkezésünkre bocsátja. (1991. 3. 7.) Ugyanekkor kapcsolatba léptünk dr. Kerny Géza ausztriai magyar főlelkésszel (1991. március 3.), aki az ünnepségek egyházi részével volt megbízva. Elküldtük neki a világi ünnepségek programtervezetét is. Válaszlevelében közölte, hogy a cserkészek milyen akciókban vesznek részt (pld. díszőrség), s kit kérjünk fel az ausztriai emigrációból szónoknak. Majd megjegyzi, az előtte lévő napokban Máriacellben megtartott ülésen, amelyen voltak hazulról is egyháziak, a máriacelli láng tervét nem fogadták el. Ugyanis azt javasoltuk, hogy - szimbolizálva a hercegprímás láng lelkét - a koporsóval együtt adjuk át a Máriacellben meggyújtott és megáldott lángot az emigrációtól a magyar népnek figyelmeztetésül, hogy úgy őrizzék emlékét, ahogyan mi őriztük. Nagy kérdés volt, ki vegye át a koporsót tőlünk a magyar nép nevében. Ebben P. Szőkétől szabad kezet kaptunk, kikötése csak az volt, hogy ez az aktus már nem a „hivatalos” egyházi illetve politikai ünnepség része, tehát civil ember fogadja népünk mártírjának földi maradványait. Hosszú tanakodás után végigkérdezve az európai országos elnökségeket, Tollas Tibor ajánlására a rendszerváltás önzetlen személyiségét, Lezsák Sándort kértük fel e megtisztelő feladatra. Lezsák gondolkodás nélkül elfogadta az emigráció meghívását, így megkérhettük, hogy ő és az MDF elnöksége tegyen észrevételeket azokra a személyekre vonatkozólag, akik a határnál a koporsó melletti díszőrséget és a megszentelt lángot átveszik. A koporsó átvétele azonban nem ment zavartalanul. A lakiteleki sátor felvevője és a híres összehívója, a rendszerváltás meghatározó politikusa erre Mindszenty bíboros lakiteleki szobrának felszentelésén, 2000 júniusában így emlékezett: Sokan vitatták, lehullott-e végleg a hitetlenség csillaga Szent István országa felett? Ebben a hangulatban keresett meg Nagy Alajos, az Európai Magyar Szabadságharcosok Szövetségének akkori elnöke azzal a kéréssel, hogy az emigráció hosszú, keserves békétlenség után úgy döntött: hazaengedi a koporsót. Egy feltétellel, ha én fogadom Mindszenty koporsóját a határon... Néhány nap múlva váratlan telefon érkezett. Bársonyos, puha hang. Nem Esztergomból, de talán a közvetítő hangja, amely kétkedését fogalmazta meg: - Talán mégsem nekem kellene fogadnom a koporsót. Megvan ennek az egyházi rendje! S én az egyházammal szemben engedelmességre vagyok késztetve... Hallgattam a telefont, s azt válaszoltam: - Hitem és meggyőződésem szerint fogok cselekedni!... Majd vitt az autó Kalocsára, Dankó érsekhez, egyházam elöljárójához, akitől tanácsot kértem... - Tégy belátásod szerint, úgy történik minden, ahogy Isten akarja! S ezzel az erővel, szemének sugárzó erejével mentem aztán barátaimmal Hegyeshalomra... (Kis Újság, 2000. június.) Természetesen kapcsolatba léptünk az esztergomi érseki főhatósággal is. Márciusban - 35 év emigráció után először hazatérve egy főpapi szentmise után a bazilika