Vasi Szemle 2006 (60. évfolyam, 1-6. szám)

2006 / 5. szám - 1956 EMLÉKEZETE - Nagy Alajos: Vas megye - a bujdosók menedéke. 1956-os élménybeszámoló

Vasi Szemle 2006. LX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Egy kis pataknál lánctalpak nyomát fedeztük fel. Megijedtünk, hogy újra magyar földön vagyunk, mivel a határ ott ugyancsak kanyargós. Tábla állt a sekély víz partján. Kis tanakodás után - kockáztatva, hogy magunkra vonjuk a határőrök figyelmét - lángra lobbantottam öngyújtómat. Elolvastam az első szót: Achtung! Nem értettük, de erről tud­tuk meg, hogy ez már Ausztria földje. Nekiveselkedtünk a nagyapám küldte pálinkás üvegnek, s a szabadság levegőjével szívtuk a jó magyar szilvóriumot. Nappali fényt árasztó rakéták röppentek fel hátunk mögött, és gépfegyverropogás hallatszott. Az (volt) a mi hazánk... * Vas megye, szőkébb szülőhazám, nyugaton se hagyott nyugodni. Már az első időkben kapcsolatot teremtettünk egymással, mi, vasiak: Mainzban a góri közgazdász, Horváth Károly és Márta, a lócsi kémikus, Kovács Jenő, Hannoverben a bői kertészmérnökök, Simon József, a sárvári Fendrik István, a hegyhátszentmártoni Balla Géza. Szinte vasi baráti szövetséget alkottunk. Ez a varázskör - ahogy az emigráció nagy költője, Tollas Tibor mondaná - kiszélesedett egész Európára. Svájcban a göri származású költő, Lökkös Antal; Münchenben az Új Európa főszerkesztője, a Szabad Európa főmunkatársa, Csonka Emil; Brüsszelben a szintén szombathelyi születésű világ­hírű jogász, Töttösy Ernő; Mindszenty volt zalaegerszegi káplánja, a Burg Kastl-i Ma­gyar Gimnázium igazgatója, az Életünk című katolikus lap főszerkesztője; dr. Harangozó Ferenc, a bíboros környezetében élő Vecsey testvérek; Mészáros Tibor, az érsek titkára; de maga a szentéletű hercegprímás is, aki magával ízes vasi kiejtésével is vallott szülő­földjéről - öregbítették Vas megye hírnevét. Számunkra ez a föld mindvégig szent maradt, az ígéret Földje. A szolgaság évei­ben - mivel haza nem jöhettünk - Tollas Tibor költővel vasi földről, az írottkőről (a határ éppen a kilátó közepén húzódik), bűvölten néztük a lankás vasi tájat. A gabona már beérett, aranytengerként hullámzott előttünk. A völgyből egy kőszegi harangocska szólított imára, amit megzavart a határőrök táskarádiójából felénk áramló zene. A távol­ban, távcsővel jól kivehetően szülőfalum templomának tornya látszott. Meghatódva, né­mán néztem. Talán könnyeztem is. - Mit érzel most? — kérdezte költő barátom. - Amit Mózes érezhetett - válaszoltam hosszabb szünet után - mikor az Úr meg­mutatta neki Nébó hegyéről az ígéret Földjét, amiben gyönyörködhetett, de soha nem léphetett be. - Kedves gondolat! Óriási! - kiáltott fel lelkesen a költő. - Ezt meg kell írnom. Küldd el a bibliai részeket, így született az ígéret Földjének - Vas megyének - láttán Tollas Tibor (később Halmos László által megzenésített) emigrációs kulcs­verse, a Mózes imája. Nekünk az Úr, atyáink Istene azonban megengedte, hogy a bujdosásból megtér­jünk, és leboruljunk a szent vasi föld porába­­ emlékeink előtt és szeretteink sírjánál. Balatonudvari, 2006. VII. 24.

Next