Eckhardt Sándor: A francia szellem (Budapest, 1938)
III. Az észember
226 A LÉLEKELEMZÉS Természetesen nem lett volna Ovidiusnak ekkora sikere a már raffinált műveltségű francia udvarok társaséletében, ha racionalista elemző módszerei nem feleltek volna meg a francia udvari költők és közönség veleszületett hajlamainak. Kísérjük végig egy ilyen — XII. századi! — monológ finomkodásait, magándisputáját, önelemzését, ahol az elmélkedő szerelmes császárné szinte megkettőződik, hogy önmagának keresztkérdéseket tegyen fel, zavarba hozza szívét, mely olyan zavaros helyzetet teremtett világos látáshoz szokott lelkében. Milyen szándékkal mondta volna Cligés: „Én egészen a Tied vagyok”, ha nem a szerelem súgta volna neki? Ívűért becsülöm én magam annyira, hogy úrnőjének tekintem magam? Nem szebb ő, mint én vagyok, nem sokkal csinosabb? Nem látok mást, mint a szerelmet, ami ez ajándékot nekem nyújthatja. S ha nem is tudok menekülni előle, magamban bebizonyítom, hogy ha nem szeretné, nem mondaná magát egészen enyémnek! Csak úgy, mint én sem lennék az övé egészen és nem is mondhatnám ezt, ha Amor nem adott volna neki, Csigés sem mondhatta semmiképen, hogy egészen az enyém, ha Ámor nem tartja kötelékeiben. Mert ha nem szeret, nem fél tőlem. A szerelem, mely engem egészen neki ad, talán még őt is egészen átadja nekem. De ami engem nagyon nyugtalanít, az, hogy ez tulajdonképen egy elhasznált szólás ... és így könnyen csalódhatom, mert van olyan, aki hízelgésből mondja másoknak: „Én és mindenem, amim van, egészen az Öné” és amellett hazugabb, mint a szajkó, így aztán nem tudom, mihez tartsam magam, mert az bizony könnyen meglehet, hogy ő is hízelgésből mondta nekem. De láttam, amint elváltozott az arca és keservesen sírt! Úgy vélem, a könnyek és a szégyenkező halovány arc nem lehet csalás. Nincs abban se csalás, se hamisság. A szemek nem hazudtak, hisz láttam belőlük a könnyeket folyni. Eléggé láthattam rajta a szerelem jeleit, ha nem tudnék is semmit ilyesmiről. Igen szerencsétlenségemre vettem azt észre s csak az én bajom, hogy megtudtam és emlékezetemben tartottam, mert sok-sok kárát láttam. Kárát? Hitemre úgy van! Halott vagyok, ha nem látom azt, aki elrabolta szívemet azzal, hogy annyira hízelkedett és udvarolt ne-