Mályusz Elemér: Iratok a türelmi rendelet történetéhez - A magyar protestantizmus történetének forrásai (Budapest, 1940)
Első rész: A régi rendszer
A MAGYAR PROTESTANTIZMUS A XVIII. SZÁZADBAN. 37 gyík rátermettségén kívül közrejátszott apjuk személyes összeköttetése gr. Teleki Sándorral, az erdélyi reformátusok vezérével, akihez az öreg professzor teljes bizalommal és eredménnyel fordult 1741-ben, hogy egyik hazatérő fiát az ifjabbik válthassa fel Franequeriben.32 Annak a vezető rétegnek, amely a protestáns tömegeknek az élén állott, a tanultság, képzettség ezek szerint nem egyedüli jellemző vonása. Nem kisebb mértékben hatja át az a tudat, hogy ifjabb tagjai kötelesek az előttük járó generáció terheit átvenni, erre a feladatra tervszerűen felkészülni, amivel együttjár az a meggyőződése, hogy a tanuláshoz, a műveltségjavak megszerzéséhez szükséges előfeltételekkel elsősorban neki kell rendelkeznie. Mintegy előjognak érzi, hogy caeteris paribus az ő gyermekeié legyenek az anyagi eszközök. Az igényeknek ez az érvényesítése némelykor talán a nepotizmus látszatát kelti, azonban az öröklődő és egyre fokozódó tudatosság, a hivatásérzet biztosítja a szilárd alapot ahhoz, hogy a vezető réteg aktív és tervszerű működést fejtsen ki. Ez az elit nem nézte tehát tétovázva az eseményeket, amelyek az egyház sorsát érintették. Tudta, hogy mit kell tennie. Az utat, az irányt az öröklött hagyományok világosan kijelölték számára. Ez a hivatástudattól áthatott réteg a támasza elsősorban a magyar protestáns egyháznak a XVIII. században. Bár csak a szegény jobbágyok körében s azok közt is korlátok közé és szűk térre szorítva, de mégis vezető szerepet játszik, amivel alkalmat nyer, oly tulajdonságoknak a kifejlesztésére, amelyek érvényesülése nélkül öntudatos társadalmi szervezet élete el nem képzelhető. Ilyen vonás volt a saját egyéni sorsának azonosítása annak a közösségnek a végzetével, amelynek szolgálatába szegődött: az egyházéval. Tudatában a kettő a legszorosabban összeforr. Az isteni eredetű egyház munkája az ő életművén keresztül revelálódik, viszont a szolgálat, amelyet ő fejt ki, az egyház javára irányul. Nem szabad tehát elcsüggednie, sem meghátrálnia, mert különben porba hull maga a fenséges eszme. Ugyanez a kapcsolat a hétköznapi életben, profanizálódva, így nyer kifejeződést: fia szétporlad a protestáns egyház Magyarországon, megszűnik az ő és utódainak exisztenciája, mindazoké, akik az egyházi szolgálatból élnek. A prédikátor tehát az egyház védelmével a maga és osztályostársai egyéni érdekeit is oltalmazza. Ez a meggyőződés kétségtelenül érvényesült s éppen ez tanúskodik arról, hogy a sorsközösség tudata erős és éber volt, annyira erős, hogy az egyéni érdekeken játszva győzedelmeskedett. Alig volna másként 32 Koncz i. m. 152. 1.