Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Bevezetés
megoszthatlan frigyben nem egyesíti, és szabad tetszése szerint rakja öszsze a’ philosophiai elemeket , addig rendületlen rendszert alkotni nem képes, és ez a’ bölcselő’ alanyi önkényének reend mindig alávetve; mert egyik ecclecticus egy-, másik másfélekép szemelendi ki eszméit, ezekből másféle elveket húzand ki, és különnemű rendszert alkotand, mi elvégre is ingatagságra vezet. A’ philosophia ugyan, természeténél fogva, nem tartozhatik az exact tudományok’ körébe; de azért mégis áll, mit Plató róla monda, hogy: Ez az egyetemes és szükségszeres’tudománya; mi azt teszi, hogy semmikép nem függhet önkényünktől, mit tartsunk philosophiának mit ne? Én tehát bátran kimondom, hogy ez más nem lehet , mint egyéni és társalmi fensőbb életszépítésre vezető mesterség. Eredeti hivatásánál fogva ő inkább gyakorlati, mint elméleti irányú, mellyben a’ fensőbb tudat is fölö helyt foglal ugyan, és nélkülözhetlen; de a’ biocalia mégis ennek ne továbbja , telke és köre ennek a’ szellemi fensőbb élet, vezér főelve a’ harmonia, melly az eszményit elfogadja ugyan alaki és szabályzó elvnek, de ennek egyeduralkodást épen nem enged; hanem a" valót, a’ létezőt, az elérhetőt, és létesíthetőt, szóval az életet is ennek fő tényezőjéül állítja fel; mik aztán úgymint az elméleti, és eszményi, viszont : gyakorlati, és tapasztalati, egymást ellenőrzik, korlátolják s egyensúlyozzák. Van itt helye mindkettőnek, mert eszünk egyetemesre törő természetinél fogva delejt mindkettő felé; de aztán öszhangnak kell lenni köztük , a’ valót a’ jóval, az elméletit ’s eszményit a’ gyakorlatival és kivihetővel egybekötvén az, a’ mi szép s így czélszeres és öszhangzó, így születik a’ harmonismus, melly igénytelen véleményem szerint , utolsó stádiuma, érettségi korszaka teend a’ philosophiának, melly Thales' korában egyoldalú tapasztalati úton kezdett haladni; majd Plató’ működése által eszményi ösvényre tért, Kant által críticai vagy bonczoló utat választott ugyan, de elvégre mégis idealismus felé delejtett. Illő tehát, hogy ezen eltéréseket a’ harmonismus egyesítse az életharmonia’ rendületlen álló köz- és tűzpontjában. Az egyetemes harmonismus, mellyet mint Pallas’ aegisét ellenébe teszek mind az egyetemes empirismus, mind az általános idealismusnak, úgy hiszem, rendre igazítandja mindkettőt, és a’ philosophiát a’ már általam följebb érintett örvényekbe-eséstöl megmentendi; hasznos szolgálatot tehetend e’ szerint —‘remélem bátor vagyok — a’ szemlélő philosophiának, mellynek fő baja az, hogy egyoldalú felfogása miatt szélsőségre menvén, könnyen szíkekbe ütközik ’s hajótörése által a’ kétely’ martaléka lesz. A’ harmonismus itt örzendi őt a’ túlság’ örvényétől. De a’ gyakorlati ösvényen sem tévedendő el egyhamar, az általános harmonismust követve; mert, ha kérdjük, miben gyökerezik mind az egyéni, mind a’ társalmi élet’ rútsága ? azt kell mondanunk, hogy ennek kútfeje nem más, mint az általános harmonismusra nem ügyelés. Itt fakad a’ gyökge-