Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Bevezetés
, hibásan, az egyoldalú eszményiséget állítá, főnöke és atyja lévén az elméleti idealismusnak. Aristoteles is, kit a’ későbbi századok, méltán roppant tudományáért, és rendszerező finom tapintatáért tiszteltek, és még az arabok is „ég pohárnokának“ neveztek, elhagyá az életszépítés terét; mi abból is eléggé kitűnik, hogy erkölcstana önző, ki nem elégítő , és sok kívánni valót hagy fenn. Antisthenes és Zénó hívebbek lőnek ugyan Socrates’elveihez, és az élet’ gyakorlati terén forogtak; de az is igaz, hogy túlzásaikkal hátra léptették az igaz socratismust, ép úgy mint Aristipp és Epicur, kik a’ fensőbb vagy szellemi élet’tisztább gyönyöreit nem ismerve, azon érzékiséget élénkítették , mellyet az igaz philosophia mindig tartóztat és elhatalmazni nem enged. Ezen egyoldalú, most idealismusba, majd empirismusba, most laligorismusba, majd túleudemonismusba sülyedt, és az élet’ egészletét át nem ölelő rendszerek aztán az életharmonia’ létesitésére alkalmasoknak nem találtatván, — bár a philosophiai segéd tudományokat, minek , az ész- és természettan, részint feltalálták részint földerítették;— de mégis a’ főirány, az életszépság, az erre vezető eszközöknek feláldoztatván, a’ versengés’ magva eltüntetvén, a’ minden tudományokat egyesítni tartozó philosophia dialecticai alakot öltött, szőrszálhasgatássá vált, a’ kétely’ árjának áldozatul esett, és azon fénypontról, mellyre azt Socrates emelé,oly igen lesülyesztetett, tekintélyétől annyira megúsztatott, hogy a' kijelentés' irói, épeszű és szívű híveiket ettől óvni, Lucianus pedig és mások ezt keserű, és éles gúny’ tárgyává tenni jónak látták. Ezen szomorú jelenet — mit titkoljuk? — korunkban szinte megújult Európa’ egy részében, s pedig ennek legmíveltebb, és a’ philosophia’ oltárán leghevesebben áldozó nemzetei között. Kant, ki a romlott, és kételybe sülyedni kezdő philosophia' reformátora akart lenni, eleinte viszszatért Socrates' elveihez, és átlátva azon színeket, s örvényeket, mikbe vezeti a szemlélődő philosophia az emberiséget , és ő is mint az athéni hős bölcs a' gyakorlati és erkölcsi bölcseségtől várva üdvöt, elsőben az erkölcsi élet, és észtörvényszerű, az erkölcsi élet’ szépségét tette ennek főirányáéi, erre építő, ép úgy mint Socrates, a metaphysicát, főleg a’ vallást, mit úgy értelmezett, hogy ez nem más, mint az erkölcsi parancsoknak isten törvényesül elismerése. Sokra is ment ez ösvényen, és morálja olly fenséges, tiszta, és nemes, hogy ez itt második Socratesnek lehet nevezni. Ámde ő is nem állhatott ellent az élettudomány’ telkéről lelépni ösztönző erős Vágynak ; így tehát a’ helyett, hogy az elméjé, cselekvő, és érzelmi élet harmóniáit vizsgálta, ezek’ egységét megállította volna, mint jól tudjuk, az ismeret és tudat’ alaposságát vette kérdés alá, és az által olly általános alanyiságba sülyedt, melly az őt követőkben gyógyíthatlan korbetegséggé válván, az egész philosophiának ferde irányt adott; miként ezt majd, ha a’ német philosophiáról leend szó , bővebben földerítendjük.