Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Bevezetés
17 melly philosophia ezeket védni, a’ kétely’ ostromaitól megmenteni nem bírja, nem akarja, az nyílt ellenség; és ha a’ tenger’ mélységét , és az ég’ fellegvárát előttünk felnyitná is, maradjon , tartsa magának ál tanait; mi vezérlésével élni nem akarunk, és tudni, mit rejteget egyptusi homályu mysteriumai, és műszavai alatt? nem vagyunk. Szerencsénkre az általányos alanyiság’ hőseinek logicája nem olly erős, hogy ezt a’ Pallástól segített Diomedesek könnyen le nem sújthatnák a’ természeti józan ész’ erejével. Minthogy ezen ügy, melylyet parányi erőnkkel védünk, az emberiség’ ügye, kissé térjünk még viszsza a’ küzdtérre, és állítsuk szembe az általános harmonismust az általános alanyisággal. Följebb megemlítök a’ világ’ harmóniájának ama’ jeles sajátját, hogy ebben a végtelen, az örök, a’ nagy ’s világszerü egy parányi pontocska, egy csepp víz által viszszatükröztetik, így segít a’ föharmonia eszünk’ gyenge erejin , mi ha így nem volna, emez e’ roppant tömeg tévelydésébe tévedne, a’ tárgyak’ iszonyú tengerébe menthetlenül belésülyedne. De a’ harmóniák és analógiák öt e’ veszélytől hatalmasan megőrzik. Látjuk magunk előtt az emberész’ egy jeles találmányát, egy zsebórát. E’ parányi gép feladatául tűzte ki, ama’végtelen lénynek az időnek szinte öröklétből eredt, és ide siető folyamát kimutatni; és e' kisded lény merész irányának még is mi jól és derekasan megfelelni kékes ! E’ mysticus gépecske — mit mellesleg megjegyezve, a’ barbár nemzetek a’ boszorkányság’ segélye nélkül megfejteni nem bírnak — fölségesen kimutatja, sőt viszszatükrözi nem csak földünk’ roppant gépének órajárását, hanem az ég’ seregeinek járásában is alkalmas idömértékül szolgál : mit tenni képes nem volna, ha a’ fő harmóniától kezdetben megállított egyetemes, és általános harmonia nem léteznék, mellynek ez épen nem teremtöje, hanem igen alkalmas tűkre. E’picziny lénynek alanyisága tehát, hogy úgy szóljak, öszhangban áll a’ világ óriási nagyságú gömbjének tárgyiságával. Alkalmazzuk már most a’mondottakat a’ korphilosophia’gyöktévedéseinek átlátására. Kérdjük : nem találná-e még a’ gyermek is tébolydás kórhoz illő gondolatnak azt, ha ki állítná, hogy a’ zsebóra igazgatja a’ föld’ óriási gépét, ez ad neki törvényt, és úgy kell ennek járni, mint emez, alanyisága’ trónján, parancsolja? Ép illy viszszás gondolat az, hogy a’ fölény nincs egyebütt, csak a’ mi eszünk, és ideánkban, csupán az alanyi vagy eszmei világ létezik, a’ reál és való világ pedig semmi; érzékeink rátúl megcsalnak bennünket, de az ábrándos ész’ tételei ugyanok és ámenek. Ép illyen szellemi nyavalyában sinlődött már urunk’ születése előtt az ötödik században az eliai iskola, mellyet Xenophanes vezetett e’ szörnyű tévelybe, kinek tanítványai: Parmenides, Melissus és Zénó olly mélyen sülyedtek e’ szellemi bajba , hogy az első minden változást, a’ második minden külérzék által nyerendő ismeretet, a’ harmadik minden mozgást le-