Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Bevezetés
németek, kik közt voltak, a' kik Kantot ugyan második messiásnak, Fichtét vértanúnak, Hegelt a’ biblia és keresztyénség’ csalhatlan tolmácsának hivék és magasztalák, és kérdjük: miért? azért, mert mysticus tanait nem értették és, mert emez, mint második isten a'tiszta létből, vagy az üres logicai fogalom’ semmijéből a’ máskép-létbe átmenvén, dialecticai mozgással, a’ valót teremteni jónak látta. Szomorú dolgok i de igazak, miknélfogva mi az absolut philosophia’ absolutismusának határtalan engedelmességgel még hódolni nem bíró magyarok, magunkat illyenek’ vezérletére nem bírhatjuk. Jóval többet ígérőnek mutatkozik, és biocaliai czélunkra alkalmasabbnak ajánlkozik a’ nyomos itéletü, hidegvérű, és a’ szellemi buvárlatokra is igen ügyes britlek’ phyosophiája már csak ennélfogva is, hogy ők az élet és józan ész’ körében maradva, Baco, és Locke’ elveit követve, és a’ tapasztalat’ biztos’ ösvényén indulva el, azt nyomozzák, mi nyitva áll a’ kül- és belértékeknek, és miután ez ösvényen a’ reál hasznot nyújtó tudományok’ növelésében igen sokra mentek, azt hiszik, hogy ezen módszer által lehet ’s kell eljutni a’ philosophia’ főirányához , és legfőbb feladata’ megfejtéséhez is. És ebben tökéletes igazok is van. Élet, és ennek harmóniája az élettudomány’ ne továbbja , mire a’ helyesen fejlett, a’ valót és eszményit egyaránt méltányló ész segélyével lehet eljutni, így ítélt a' még romlatlan érzékű hellen , az élet’ fensőbb körében forgott Socrates; ezen harmonia felé delejteltek a’classical míveltségü bölcselők. Az élettapasztalásban gazdag angolok tehát, miután átlátták, hogy éles eszű Hinne földijök’ scepsise hatalmasan megrendítő a’ Leibnitz-féle, egyoldalú idealismust, meg az erre épített metaphysicát, Hartley, Reid, Browne és Stewart' nyomdokait követve, napjainkban a szellemphilosophia' mívelésétöl várnak üdvöt, mellynek iránya nem más, mint az emberi léleknek tudomány’ ösvényén nyerendő földerítése, és a' fensőbb életnek nyomozása. Szellemét illetőleg éles bonczkés alá vették az angol bölcselők a’ lélek’ különnemű, de egy derék öszhangot képezni kellő tehetségeit, nyomozzák amazok’ törvényeit, és észlelik azt, mi emberi öntudatunkban feltűnik. Nem követik ők ezen boncztani működésben azt, mit a’ criticismus’ alapítója, Kant tön, ki a’ tiszta észt tévé egyedül bírálata’ tárgyául, és a’ tapasztalatitól annyira idegen volt, hogy a’lélek’ törvényeit kutató lélektant a’ philosophiai tudományok’ seregéből kitaszitni nem átallaná. Neki tiszta, azaz, a’ tapasztalás’ mocskaitól mentes lélektan kellett, miben rejlett aztán gyöktévedése; mert van ugyan illyen nemű tudomány, mit Aristoteles óta oszt annak, logicának nevezünk, és ez szükséges is, mint alakot és üres formát nyújtó tudomány; de ez, ha a’ philosophia’ helyét akarja elfoglalni, és a’ tapasztalást ennek mezejéről kizárni, ép olly fonákságot akar, mint ha valamelly boltos tele rakná boltját számtalan híg és száraz árúk’ 2*