Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Bevezetés
BEVEZETÉS. Midőn én nemzetem philosophiai míveltségére, és ez által élte’ szépítésére irányzott harmonistiai igénytelen rendszeremet Magyar Parthenon czím alatt közre bocsátni indulok, legelső tisztemnek ismerem e’vállalat’alapeszméjét és főirányát felderítni, és együtt ama’ görög régiségre vonatkozó elnevezésről is számot adni. A’ szemlélődő philosophia olly mélység, mellynek könnyelmüleg neki vágtatni, nagy merény; olly tenger, mellyen kitűzött elérhető czél, és iránytű nélkül elindulni vakmerőség. Előre tudnunk kell hát, mit akarunk. Engem itt, mikép ezt mára’m. Acad. Évkönyvei’ VI-dik kötetében nyilvánítom, három vezércsillag kalauzol: ész, élet, és harmonia. Elsőt illetőleg, az ész, melly záloga isteni eredetünknek , olly fenséges lény, hogy, ha ez az öt sokszép leverő állati szükség, előítélet, szenvedély’ bilincseiből kiszabadulhat, a' józan bölcselés által magasb kiképeztetést nyer, a’ széptani jeles ízléssel párosulhat, és, mint a’ nap, a’ ködökön felülemelkedve, fényszekerén diadallal tündökölhet, tisztán emberivé, széppé, és boldoggá teheti mind az egyéni, mind a’ társalmi életet, melly életszépség, vagy harmonia aztán , csallfatlanúl tetőpontja minden szellemi vágyainknak , czélja létünknek, legfőbb indoka minden cselekvényeinknek. Ennél én sarkalatosabb, magasb, és életérdekesb igazságot ’s főbb elvet nem ismerek , melly, úgy vélem, viszhangzik minden emberészben , és szívben; ugyanazért méltó hogy minden philosophia’ alapelvet is tekintessék , sőt tétessék. Mi nagy kincset bírunk mi emberek a’ fejlett észben , és ennek első szülöttjében, az életbölcseségben, megtetszik abból, hogy, midőn az ősvilág sokáig nem tudná , mi legyen a' világegyetem’ éltető elve, midőn kétkednék , mellyik istennek adja az elsőséget, és kit ültessen e' roppant alkotmány’trónjára ? elvégre a’ Pallas’ mysteriumába melyen beavatott Atlaxagorásnak sikerült kitalálni, és földerítni e’ nagy igazságot, hogy : „az örök és végetlen észt— vsg — 1 *