Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Bevezetés
volna az, a’ ki ezeket kellőleg nem méltánylaná, és mint anyagi életet szépítő eszközöket, az emberész’ dicsekvéseinek nem tekintené. Azonban másfelül mégis igaz az, hogy az anyagi élet’ szépítése bár szükséges és jelentékeny; de azért ha ez túlbecsülteik, ha a’ biocaliában trónt akar foglalni, és ennek eszközéről a’ természettanról az állíttatik, hogy az emberésznek legmagasztosb, és hozzá legméltóbb czélja, az örök természet’ változhatlan törvényeinek kutatása, megismerése : ezzel igen sok van mondva; mi, ha igaz volna, úgy kétségbe kellene esnünk a’ fensőbb életszépítést irányzó biocalia’ jövendője felöl. Én bár Nendtvichet honunkban a’ természet’ kellemes előadású titkárának vallom és tisztelem; de itt úgy vagyok meggyőződve, hogy megbecstelenítném a’ tiszta, emberies és szellemi fensőbb életszépítésnek szolgáló tudományokat, és ezek’ öszszegét, a’ philosophiát, ha ezek mellett írnék vádiratot, meg hazámat, melly amazoknak nem áldozott ugyan olly hévvel mint kelle, de a’ fensőbb élet’ előnyeit soha még is kétségbe nem vonta az anyagi felett. Derék Toldynk tehát, magasb és igazán philosophiai szempontból fogá fel ezen emberiségi kérdést; és noha maga is természetbúvára, megadá a’ fensőbb biocalismusnak ama’ méltóságot, melylyet tőle sem hely, sem kor el nem vehet. Tisztán látja tehát ő is velem együtt az igaz és nem ingatag philosophia irányát, és jelentékét; ’s érti azon bölcselés’becsét, melly sem egyoldalú idealisticai, sem szinte egyoldalú materialisticai irányt nem vesz, hanem közletni bírja az említett szélsőségeket. Mikért őt Széchenyi, Kazinczy, Kölcsey életbölcseink mellé helyezem, és harmonisticai irányban bölcselőnek vallom. Hamis ideálok után indúltak tehát egyének úgy, mint egész nemzetek; ’s emberfajunk’ nyomorkútfeje innen ered, hogy bálványok ülnek a’ nem érdemlett trónon : bár a keresztyén parthenismus igen sokat tett e’ bajok’ enyhítésére, mit hálásan el kell ismernünk. Mert ez is értőit a’ szellemi fensőbb életre vezérli; és én igen nagy örömmel szoktam olvasni esztergomi főtemplomunk’ dómján ama' fontos kis mondatot, melly a' hellen, és a’ keresztyén parthenismus’ harmóniáját olly szépen kimondja és elétünteti. Vakmerő állításnak tetszik első tekintettel, de igaz mint isten’ léte, hogy a’ világ’ legelső nemzete, az athéni nép’ eredeti és romlatlan philosophiájának szelleme egy és azon a’ tiszta keresztyénség’ irányával : bár a’ kor, hely, mikben e’ kettő föllépett, egymástól majdnem égtávolilag különbözött. Mert elsőben egyetemiség, általánynak tartás — catholicismus — jellemzi mindkettőt. Socrates mert kimondani első azt, hogy ő világpolgára, és így nem csak honára és nemzetére, hanem az egész emberiségre akar hatni, úgy tekintve ezt mint egy nagyszerű családot. Hatott is, mert a’ hellen bölcseség előfutára vala a’ keresztyénnek, a’ derék egyházi atyák igen sokat merítettek Platóból — mikép ezt mindenki jól tudja. Ari-