Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Bevezetés
33 stotelest pedig, daczára a' gőgös és erőszakos izlamnak, az arabok ég' pohárnokánál nevezek. Pedig Plató és Aristoteles nem mindenben híven adák, sem az athéni parthenismust, sem ennek igazi értelmezőjét , az igaz socratismust. A'görög dicső nemzet’ fő ideáljában, Pallasban, olly fő erényt látok én, melly ideálja az emberiségnek, minden jeles nemzetnek , és minden philosophia által megdicsőülni kívánó egyénnek. És ez nem más, mint az élet’ tisztasága, mit az életszépség vagy a’ biocalia’ legelső kellékének tartok. Homer, (hol?) és társai olly tisztának festik Pallast, hogy ez fürdőbe menve, még saját meztelen teste’ szemléletétől is elfordítá szemeit. Vegyük ezen allegóriát, mint illik, fensőbb élettudományi értelemben. A’ mennyből alászállott Pallas — HaWiczy Suite — kinek remek kőszobra áll Rómában a’ giustiniani féle képcsarnokban —tervezi amaz istensziklát, a’ még eredeti épségében álló igazra, jóra és szépre törő emberészt; ennek ideálja az, hogy három fönséges irányt tartson, és delejtsen a’fensöbb igaz és való, az erkölcsileg jó, és polgárilag is jogos, végül a’ fensöbb szép, a’ xaloxayatov felé. A’ szerencsés szellemi alkat — mellyröl Kant is szólt — abban áll, hogy nyílt érzékünk legyen az igazsági, erkölcsi és széptani harmóniákra, illyennel bírtak különösen, és legfensőbb fokon : Pythagoras, Socrates, Plató és Leibnitz, mikép életrajzaikból láthatni. Ezek fogák fel és még ma is, az illyenek az egyetemes harmonismust — mellyről följebb szóltam — ezek látják tisztán mindenütt az ideálét, mi Bouterweh szerint is nem más, mint az isteni. Én is illyenekre számítok, és a’kiben nincs érzék az igazsági, erkölcsi és széptani egyezmény iránt, az jobb leen, ha előcsarnokaim küszöbét át sem hágja. Hangászi érzék nélkül még derék hangász nem támadott, jeles zeneszerzemény nem született; bizony igazsági , erkölcsi és széptani harmónia felé delejtés nélkül is szerencsés előhaladás philosophiában sem remélhető. Azért van a’ philosophia jelenkorunkig olly szégyenletes állásban , hogy mi az élettudomány fenségéhez illő progymnasmákat elmulasztjuk, és elégnek tartjuk az eddigi ösvények ’s rendszerekkeli megismerkedést, kétkedünk, birálgatunk , tudós vitázatokat kihallgatunk; pedig ez a’ mondottak szerint koránsem elég, hogy a’ Parthenonba eljussunk. Nem több mint kéj csónakázás ez a’ tengertükre’színén, ennek mélyére leereszkedés nélkül. Nem így tőnek a’philosophia’említett hősei. Ezek a szükséges előküzdések által megerősödve indultak meg a’saját erőfenségök által nyitott ösvényen; és mint a'bajnok Alcides csüggedetlen lélekkel haladtak azon ne-továbbig, mellynek bazaltosdopin túl,a’ vizsgálat és elmélet megszűnik üdvös lenni a’ szellemi és anyagi, az egyéni és társas életre. Igénytelen rendszeremben tehát az élettisztaság — parthenismus — elve fölé szerepet visz. Miben áll ez ? majd annak helyén, és idejében megmondom. Most róla csak ennyit. Hogy igazsági har.