Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Bevezetés
mániára jussunk, ismernünk, tanulnunk s kalauzul kell választanunk az ismeret’ tisztaságát, mit már Pythagoras, Leibnitz és Kant jól láttak; azért tárták a philosophia’ ideáljának a’ tiszta mértani tökély elérhetését; effelé törekedett Spinosa is; de ezen bölcselők meg nem gondolák, hogy más a' mértan, más a' philosophia’ telke, és így emennek schemái ’s categoriái is épen nem ollyanok, mint amazéi; amazok a’ quantitativ, emezek qualitativ oldalait fürkészvén a’dolgoknak , amazok’tárgyai végesek, emezekéi végtelenek, és így isten és lélek, mint végtelenek, mértanilag épen nem tárgyalhatok. És, ha a’ helytelen, sőt itt lehetlen tisztaságot vadászó bölcselő mégis hű marad tiszta mértani kezeléséhez, úgy jár mint Leibnitz, a’ ki harmonia praestabilitát vala kénytelen felvenni, mi megsemmíti az emberi szabadságot, és utóbb is determinismusra vezet; úgy jár mint Spinosa, a’ ki benmaradó istent állított, és ezzel a’ metaphysicát megsemmíté. Áll azonban mégis az ismeret’ tisztasága felé delejtés’helyes volta, mit úgy közelítünk meg, ha minél tisztább eszméket és fogalmakat igyekszünk szerezni a’ fölény, a’ lélek, az erény, a’jog, a’ méltány, a’ szabadság, a’ vallás, a’ társalomról; mik aztán öszhangzanak, mint zenében a’ tiszta hangok. Az ismeret’ tisztaságán kívül, második fő kelléke az igazi életszépségnek, és a’ Pallas által is tervezett bölcseségnek, az erény, melly hősies küzd készség, az élet és elvei’ tisztasága mellett. Ez eszmény úgy valósul meg, ha az akarat naponként tisztább leend az érzéki és önző hajlamoktól, mik annak szennyfoltjai. Nem szabad neki tehát tisztátlan elveket elfogadni, és pl. azt gondolni, hogy a’ föjó az érzéki aljabb élvezetben áll; mivel ez nem rosz ugyan magában, de mindig gonoszt szül, ha rajtunk erőt vehet, és a’ roszta ingereket szenvedelmekké magasúlni engedi, és aztán ezeket teljesen leigázni nem bírja. Hogy ezt elkerülhessük, ébereknek kell lennünk: — ezen éberség’ jelve Pallásnál a’ bagoly, és kakas — mert, hanem vigyázunk, és az ellenségnek zsákmányul esünk, mást nem, csupán magunkat vádolhatjuk. Úgy van , a’ még el nem romlott ifjakban, főleg hölgyekben, létezik erkölcsi szemérem, melly legott felriad, ha vétket lát, annál inkább ha illyenre ingereltetik : ez természeti felügyelője az ártatlanságnak, és ép olly vezére az erényeknek, mint Diána oreádjainak; a’ fiataloknál ösztönszeresen működik, és mintegy virága az erkölcsi érzésnek, melly bíborszinnel önti el az arczokat. Kant helyesen ítélt, midőn az erkölcsi romlottság’ első és eredeti kútfejéül az elvek, az érzelmek és indokok tisztátlanságát — Unlauterkeit— állitá; minélfogva az emberek általában, a’ tiszta és erényelvek mellé, indok és vétekelveket is vesznek fel, és a’ vétek’sophistájának örömest megnyitják füleiket, melly aztán, mint édenbeli ördög a’ föjóróli tiszta fogalmaikat megzavarja, és beléjök tisztátlan elveket csepegtet. Nem; a’ parthenismus ezt meg nem engedheti : ez tanítja, hogy az erkölcsi harmonia és tisztaság’ megör